2003 Karácsony

A Gondviselő Isten tervének megvalósításához szükség van az ember akaratára is. Szükség volt Mária igenjére a Megtestesüléshez, és szükség van ma is az embernek emberhez forduló szeretetére.

Áldott, boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánunk minden kedves Olvasónknak!

A születés helye Betlehemben

Emberi eszközök is kellenek!

Párizsban fordulat történt.

Az egyik professzor vasárnap délelőtt tartotta legérdekesebb előadásait. Ignác viszont az egyetemisták között a vasárnap megszentelését szorgalmazta, sikerrel. A tanár erre bevádolta Ignácot a rektornál, aki nyilvános megvesszőztetésre ítélte a túlbuzgó diákot. Ignác most arra gondolt, mennyire ártana apostoli munkájának ez a megszégyenítés, ezért a rektorhoz sietett. A rektor megértette, miről van szó, és Ignáccal együtt lépett be az egyetem nagytermébe, ahol a tanárok már sorfalat álltak vesszővel a kezükben. A rektor ott az ajtóban letérdelt Ignác előtt és hangosan bocsánatot kért tőle.

Ez az eset jelentett fordulópontot Ignác reményében. Eddig úgy bízott Istenben, hogy minden természetes eszközt visszautasított, mert egyedül Istenre hagyatkozott. Most belátta, ha bizalmunkat Istenbe helyezzük is, azért még nyugodtan használhatjuk a célravezető eszközöket, csak ne azokban bizakodjunk.

Amikor még tökéletlen volt a reményben, elutasított minden eszközt, hogy egyedül Isten legyen menedéke és reményének alapja. A párizsi eset után rájött arra, hogy ha egyszer igazán Istenben bízunk, akkor nemcsak nyugodtan felhasználhatunk minden jó vagy megengedett emberi eszközt és segítséget, hanem a szeretet meg is követeli, hogy használjuk őket. Isten ugyanis általunk és a mi eszközeink által akar működni a világban, mert az evilági valóságok és az egész teremtett világ ugyanahhoz az isteni akarathoz tartoznak, amely isteni akarat teremtményei által akarja megvalósítani terveit.

Ha bennünket Isten eszközül akar felhasználni a lelkek segítésére, akkor nekünk nemcsak az Istennel kell kapcsolatban lennünk, hanem azokat az eszközöket is fel kell használnunk, amelyek minket az emberekkel kötnek össze: ilyenek a lelki tulajdonságok, a szeretet, a szelídség, szellemi képességek, tudás, jó hírnév, végül az anyagi eszközök is.

(Részlet Mócsy Imre: Loyolai Szent Ignác és a keresztény remény című írásából)

 visszaVissza a kezdőlapra