I. A szociális piacgazdaság - a történeti tévutakat követő jövőbe mutató válasz

A lerombolt Nyugat-Németország sikeres újjáépítése, a tizenkétmillió menekült és elüldözött integrálása valamint hogy 1957-re elérték a teljes foglalkoztatottságot, mindez messzemenően a szociális piacgazdaság alapelveinek és módszereinek volt köszönhető. Konrad Adenauer mellett Ludwig Erhard volt az 1948/49-et követő német politika legfőbb alakítója és vezető véleményformálója. A hetvenes években azután jól érzékelhetően csökkent a szociális piacgazdaság meghatározó ereje. A gazdasági és társadalmi élet terén egészen más elképzelések jellemezték a szociálliberális korszakot: dominált az állami szerepvállalás és a tervszerűség.

A szociális piacgazdaság koncepciója e politika csődje után az 1982-es fordulatot követően újra teret nyert a politika fontos területein. Ám meghatározó koncepcióként a kilencvenes évek közvéleménye számára ismét háttérbe szorult. A Német Szövetségi Köztársaság megalapításától időben egyre távolodva egyre inkább elhomályosultak a szociális piacgazdaság etikai és gazdaságpolitikai alapelvei.

A szociális piacgazdaság emberképe és alapelvei

Ennélfogva szükségessé vált, hogy a politikai munkában és a politikai képzésben újból elérjük a szociális piacgazdaság emberképének valamint gazdaság- és társadalompolitikai elveinek mélyebb megértését. Egyben arról van szó, hogy az önmagában következetes, de az új fejleményekkel szemben nyitott koncepciót korunk megváltozott feltételeihez igazítsuk és a gazdasággal és a politikával folytatott állandó párbeszéd során alakítsuk.

A szociális piacgazdaság elveit kidolgozók generációja számára meghatározó tapasztalatot jelentett a diktatúrák (Mussollni, Sztálin, Hitler) megjelenése továbbá a gazdasági világválság szörnyűséges következményei. A vezető tudósok és a szabadelvű polgárok szemében használhatatlannak tűntek a liberalizmus hagyományos eszméi éppúgy, akár csak a marxizmus avagy a tervgazdaság ideológiája, hogy segítségükkel összekapcsolják az emberi méltóságot a demokratikus szabadságjogokkal és a társadalmi felelősséggel. Wilhelm Röpke, Alexander Rüstow, Walter Eucken és Franz Böhm, e jelentős nemzetgazdászok és jogászok szeme előtt egy olyan piacgazdaság képe lebegett, amelyben az állam feladatai pontosan körül vannak írva és új viszony teremtődik a vállalkozások és a fogyasztók szabadsága, a verseny és a szociális biztonság között.

Egyaránt elvetették a gazdaságban működő erők teljesen szabad játékának valamint a semmivel sem törődő államnak a hagyományos liberális elképzelését és a túlságosan hatalmas és mindenbe beleszóló, a polgárok szabadságát és felelősségét meglehetősen korlátozó állam szocialista elképzelését.

A verseny jelentette a gazdasági élet központi elvét. Az álam feladata volt, hogy megteremtse a jogi kereteket és őrködjön betartásukon annak érdekében, hogy gazdasági túlhatalom ne veszélyeztethesse ezt az alapelvet és a gyengébbek jogait. Ludwíg Erhard a Carl Goerdeler-hez intézett memorandumban már 1943-ban a következőket írta:

"Minden körülmények között a szabad, a teljesítmények valós versenyén alapuló piacgazdaság az elérendő cél. Az állam szerepe soha többé nem merülhet ki abban, hogy szabad folyást enged a dolgoknak, hiszen a szabadság elvén nyugvó piacgazdaságnak szüksége van a jogszabályalkotás és -ellenőrzés intézményére."

Ilyeténképpen az un. ordoliberális nemzetgazdászok számára egy olyan a szabadságon alapuló és dinamikus gazdasági alkotmány jelentette a célt, amely összhangban állt az emberek és a dolgok természetével. Meggyőződésük szerint az innováció és modernizálás valamint az állam összes polgára életviszonyainak javítása a lényeget tekintve az emberek alkotó erejének a termékeny együttműködés keretében való fölszabadításán nyugodott az információk és eszmék folytonos cseréje által. Egyetlen állami intézménye sem képes arra, hogy előre felismerje, és még kevésbé, hogy megszabja a tudományos-műszaki innováció, a megváltozott emberi magatartásmódok és a világ piacai alakulásának irányát és következményeit. Minden központi irányításnál és tervezésnél nyitottabb és hatékonyabb rendszert jelentett véleményük szerint az, ha a piac folytonos változásaira és változó jelzéseire a nem központosított tapasztalatok és döntések révén közvetlenül reagálnak.

Tapasztalaton alapuló következtetések

A klasszikus liberális nézetek ilyeténképpen aktualizálása mellett az un. ordoliberális tudósok messzemenő következtetéseket vontak le a gazdasági világválság szörnyűséges tapasztalataiból és abból, ahogyan a diktatúrák gátlástalanul visszaéltek a hatalommal. A szabadságot, a tisztességes versenyt és a gyengébbek ügyét a hatalommegosztás révén, hatékony törvényekkel és intézményi szabályozással kell biztosítani. Ezért lett az állam feladata, hogy megteremtse a gazdasági rend azon keretét, amely meggátolja az önkényt és a hatalommal való visszaélést, felszámolja a jogtalan privilégiumokat és előmozdítja a társadalmi kiegyenlítődést. Ezáltal világosan elutasították azokat a korábbi liberális áramlatokat, amelyek kizárólag a gazdaság erőinek szabad játékát és a teljes mértékben autonóm gazdaságnak az államtól való teljes elválasztását hirdették. A "kereslet és kínálat" törvényén túl az un. ordoliberálisok abban látták az államban és társadalomban együtt élő emberi közösség konstitutív feltételeit, hogy az egyén az erkölcs alapján személyesen elkötelezi magát a közjó és embertársai mellett.

"E keretekhez nem kevésbé hozzátartozik a jog, az állam, az erkölcs, a szilárd normák és az értékmeggyőződés, mint az a gazdaság-, szociál- és pénzügypolitika, amely a piacon kívül egyezteti az érdekeket, védi a gyengéket, a gátlástalanokat kordában tartja, lenyesi a kinövéseket, korlátozza a hatalmat, meghatározza a játékszabályokat és betartásukat ellenőrzi. [... ] A piacgazdaság szükséges, de nem elégséges feltétele a szabad, boldog, gazdaság, igazságos és rendezett társadalomnak. [...] A piacgazdaság sorsa végső soron [...] a keresleten és kínálaton túl dől el." (Wilhelm Röpke)

A demokratikus szocialistákkal ellentétben az un. ordoliberálisok intő jelet láttak abban, hogy a diktatúrákban létrejön a politikai és a gazdasági hatalom koncentrációja, felismerték azt a veszélyét, milyen következményekkel jár, ha a politikai intézmények túlzott mértékben befolyást gyakorolnak a gazdaságra. Nézetük szerint a decentralizált struktúrák ezzel szemben nem csupán gondoskodnak a spontanaitásról és rugalmasságról, de teret biztosítanak a szabadságnak is. Ennélfogva a bürokratikus centralizmus avagy a folyamatos állami beavatkozás minden formájához képest a szociális piacgazdálkodás sokkal inkább megfelel a képviseleti demokrácián alapuló jogállamiságnak és e jogállamiság alapelveinek.

Gyakorta évtizedek is eltelnek, míg a tudósok által kidolgozott új állami és gazdasági berendezkedések konkrét politikai valósággá válhatnak. A németországi nyílt helyzet a háborút követő első években jó feltételeket biztosított ahhoz, hogy az ifjú Német Szövetségi Köztársaságban, sőt néhány döntés tekintetében már a Német Szövetségi Köztársaság megalapítás előtt is az un. ordoliberális nézetek gyors és tartós sikerre tegyenek szert. E sikeresség további feltétele volt, hogy az elméletet olyan személyek ültessék át a politika gyakorlatába, akik meggyőző erővel rendelkeztek és érvényt is tudtak szerezni akaratuknak.

Döntés a piacgazdaság mellett

Az általuk megszállt területeken az USA és Nagy-Britannia 1947-ben létrehozták az un. Egyesített Gazdasági Övezetet. Frankfurtban ült össze a Gazdasági Tanács, ami egyfajta parlamenti gyűlés volt és amelynek összetétele megfelelt az első szabad tartományi választások eredményének. Egy direktórium gyakorolta ideiglenesen a végrehajtó hatalmat. Az 1948. július 20-án életbe lépő valutareform a Szövetségesek kompetenciájába tartozott. A rá következő napon Ludwig Erhard, a gazdaságért felelős német direktor eltörölte az árellenőrzés, a gazdálkodási megkötések és a jegyrendszer legtöbb előírását. A Gazdasági Tanácsban a baloldal elkeseredett ellenállásával szemben a CDU, CSU, FDP és DP csekély többséggel megszavazta ezt a döntést.

Erhard bátor döntése a piacgazdaság mellett sikerrel járt. Az árukínálat egy csapásra megnőtt. A magánberuházások jelentősen emelkedtek. A verseny működött. Ez a minden polgár által megtapasztalható előrelépés döntő mértékben hozzájárult ahhoz, hogy 1949-ben, az első Bundestag megválasztásakor a polgári kormányok győztek, és Konrad Adenauer vezetésével egy kis koalíció jöhetett létre.

Alfred Müller-Armack nemzetgazdász már ezt megelőzően megtette a legfontosabb lépést az új politika megfogalmazása felé. Évek óta a megújult liberális és a keresztényszociális gondolkodás gyümölcsöző összekapcsolásának kérdése foglalkoztatta. 1941-ben írta a következőket:

"Egy ilyen szintézis megteremtése csak a valódi piacgazdaság helyreállítása útján lehetséges."

Újnak számított a szabad és felelősséget viselő polgár emberképének etikai megalapozása valamit a szociális célkitűzés.

"El kell jutnunk a szociális piacgazdasághoz."

Fontos, hogy újra tudatosítsuk a kereszténydemokráciának ezeket a szellemi és erkölcsi alapjait. A keresztényszociális, liberális és konzervatív demokraták csak így köthetnek szövetséget egymással, útjaik csak így nem válnak el.

1949 nyarán a három nyugati övezet Kereszténydemokrata Uniója az un. "Düsseldorfi irányelvek"-kel elfogadta első gazdaságpolitikai programját. A "szociális piacgazdaság" volt a "Düsseldorfi irányelvek" kulcsszava. A következők voltak az eljövendő gazdasági alkotmány legfontosabb központi fogalmai: a magántulajdon támogatása, a teljesítmények tisztességes és szabad versenye, a piacnak megfelelő árak, a tervgazdaság elutasítása, a monopóliumok független ellenőrzése, a pénzügy központi felügyelete a valuta, az iparűzés és a telephely megválasztása szabadságának védelme érdekében, a túlságosan magas jövedelem-adókulcsok csökkentése, a gazdaságilag gyengék szociális biztonsága, bérmegállapodás. A brit övezet un. "Ahleni program"-jával elsősorban az alábbi követelések egyeztek meg: a munkahely szabad megválasztása, az üzemi munkavállalók rendelkezzenek beleszólási joggal valamint részesedjenek a termelő vagyonból.
 

Vissza a kezdőlapraVissza a tartalomjegyzékhez