Vissza
a kezdőlapra
Vissza
a tartalomjegyzékhez
A szociális piacgazdaságról
Alapelvek, tapasztalatok
és új feladatok
IV. A szociális piacgazdaságnak új kihívásokkal kell szembenéznie
A szociális piacgazdaságnak nem csupán a német egységből adódó feladatok folytán, de az orszá-gos és nemzetközi fejlemények miatt is nagy kihívásokkal kell szembenéznie. Jelenleg a következők jelentik a legfontosabb feladatokat: felkészülni a piacok világméretű nyitottságára és ezáltal a terme-lési helyek nemzetközi versenyére; a szociális rendszerek átalakítása tekintettel a demográfiai hely-zetre, valamint a környezeti politika további integrációja.
1. A szociális piacgazdaság és a globalizáció
Gazdasági szempontból a globalizáció a világgazdaság piacainak egyre szorosabb összefonódását jelenti. A fejlődésnek ebben az irányában az a politikai akarat fejeződik ki, hogy a nemzetközi mun-kamegosztás révén növekedjék a jólét és a foglalkoztatottság valamint, hogy javítsák a szegényebb országok fejlődési esélyeit. Ezt a politikai akaratot tükrözi számos nemzetközi szerződés is a kereske-delmi akadályok lebontásáról, a piacok megnyitásáról és a tőkemozgás liberalizálásáról. Jó példa erre az európai belpiac a maga négy alapvető szabadság jogával: a áruforgalom, a személyek mozgásá-nak, a szolgáltatások kínálatának és a tőke mozgásának a szabadságával.
Az innováció újabb hullámai is előreviszik a globalizációt különösen a kommunikációs technikák terü-letén. A csökkenő szállítási és információs költségek, valamint a világméretű termelési és információs hálózatok kialakulása azt eredményezte, hogy a nemzeti határok veszítenek jelentőségükből. A fejlő-désnek ez az iránya korlátozza ugyan az autonóm nemzetállam cselekvését, ám nem szünteti meg a nemzeti alkotmányos intézmények és a társadalmi csoportok felelősségét. A következmények nem csupán a nemzeti politikát érintik, hanem a nemzetközi gazdasági rend továbbfejlődését is.
A termelőhelyek nemzetközi versenye olyan reformokat tesznek szükségessé, amelyek előnyösebb feltételeket teremtenek a magán beruházásokhoz, a kiváló termékek gyártásához és eladásához va-lamint erősítik a szolgáltatás szektorát. Ez egyben a foglalkoztatás kielégítő fejlesztésének és a biz-tonságos szociális rendszereknek is feltétele.
Ahogyan 1982 után, a jelenleg 48 százalékot kitevő állami kvótát a közkiadások visszafogásával kö-zéptávon alig több mint 40 százalékra kell csökkenteni.
Nemzetközi összehasonlításban a gazdaságra és a munkavállalókra mindenekelőtt az adórendszer, a munkaerőpiac rendje és a szociális kiadások terhe nehezedik. Egy átfogó adóreformnak ennélfogva mindenekelőtt a munkát és a tőkét kell tehermentesítenie, alapvetően javítania kell a beruházási fel-tételeken és egyszerűsítenie kell az adórendszert. Az adóalapot ki kell szélesíteni, a legmagasabb adókulcsokat csökkenteni kell, mert ezek alapján döntenek leginkább a külföldi beruházók, hogy me-lyik termelési területet válasszák. Ugyanakkor az új eladósodást is folyamatosan csökkenteni kell.
Ezen túlmenően szükség van a munkaerőpiac rugalmassá tételére. A kollektív szerződések központi szabályozását néhány pontra kell korlátozni. Elsősorban a munkaidő és a bérdifferenciálás tekinteté-ben a vállalatoknak és üzemi tanácsoknak nagyobb mozgásteret kell kapniok az adott cég önálló megállapodásait illetően. Lényegesen javítani kell a részmunkaidőben történő foglalkoztatás feltétele-it.
Mivel Németországban aránytalanul magasak a járulékos bérköltségek, ezért az eljövendő szociális törvényhozás számára fontos feladatot jelent csökkentésük. Csak így érhető el az a cél, hogy a fog-lalkoztatáspolitika ne kerüljön konfliktusba a szociálpolitikával. A szociális piacgazdaság koncepciójá-nak kidolgozói mindenkor hangsúlyozták a munka és az elvárható egyéni felelősségérzet erkölcsi ér-tékét. Éppen ezért összemérhető élethelyzetek esetén Németországban világosabbá kell tenni azt a különbséget, hogy valaki munkával szerez-e jövedelmet vagy pedig részesül a közpénzekből része-sedik-e valamilyen szociális ellátásban. Mindenekelőtt az ifjú nemzedékek esetében szükségesek az olyan Nagy-Britanniában, Dániában és az Európai Unió országaiban már sikeres kezdeményezések, hogy a "forduljanak a jóléttől a munka irányába". Ehhez tartozik az is, hogy keményebben szankcio-nálnák, ha valaki nem hajlandó olyan munkára, amelynek elvégzése tőle elvárható.
A tapasztalat azt mutatja, hogy az innováció mindenekelőtt a szabadságon alapuló versenynek, tehát a következetes versenypolitikának és a nyitott piacoknak köszönhető és nem az állami tervezésnek, avagy a gazdaság védett szektorainak. Az elavult gazdasági ágazatoknak és a jövő feltételezett ipari ágazatainak túlzott állami támogatása nem csupán a piacgazdaság elveivel ellentétes, de sérti az iga-zságosság elvét is
Ebben az összefüggésben a szociális piacgazdaságban az államnak arra kell különösen ügyelnie, megfelelő keretfeltételekkel, elsősorban az olyan kulcsfontosságú területek támogatásával mint ami-lyen az oktatás, a képzés és az alapkutatások, javítsa az üzemek verseny és innovációs képességét. A felsőoktatási intézményekben és a kutató intézetekben is szükség van a hallgatók és a tudományos utánpótlás szakszerű kiválasztására, a differenciált és teljesítményorientált fizetésekre valamint a ver-seny más formáinak alkalmazására.
b) Új, az egész világot átfogó feladatok
Nyílt piacok jelentik a tisztességes nemzetközi verseny alapját. A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) megalapításával a reálgazdaság területén nagy lépést tettek ebbe az irányba. Az sok mindenre kiter-jedő, körültekintő WTO-egyezmény a világkereskedelmi rendjét kiterjesztette a szolgáltatásokkal folytatott kereskedelemre is, valamint fontos egyeztető és felügyeleti feladatokkal ruházta fel az új szervezetet. Most az egyes szerződések következetes végrehajtása a feladat.
A WTO-egyezmény nem csupán a világkereskedelem messzemenő liberalizálását irányozza elő, ha-nem az nemzetközi kereskedelmi előírások fokozottabb szabványosítását is. A VVTO egyeztető eljá-rása ennek következtében nemzetközi gazdasági bíráskodás mezét ölti. Az egyeztető eljárásra azon-ban nem telepedhet rá semmiféle a kereskedelemtől idegen, elsősorban politikailag motivált konflik-tus. Így is elég gyakori, hogy környezet- vagy szociálpolitikai panaszeljárást - hasonlóan a dumping-vádakhoz - a kellemetlennek tartott konkurencia elszigetelésének céljával indítanak meg.
A szociális piacgazdálkodás elvei után ez az egyezmény nagyon pozitív lépést jelent a nemzetközi verseny hatékony jogi szabályozásának irányába. Ezért mindenekelőtt a nyugati ipari nemzetek köte-lessége, hogy következetesen betartsák ezt az egyezményt, és támogassák érvényesítését az egész világon. A hibás döntéseket, mint amilyen például az Európai Unió határozata volt a banánról, ki kell javítani. Ez megfelel a fogyasztók érdekeinek is. Hiányzik még egy olyan beruházás-védelmi világ-egyezmény, amely a nagymértékben emelkedő külföldi beruházásokat megvédené a befogadó or-szágok önkényeskedő szabályozásaival szemben. Szükség van továbbá egy nemzetközi versenyjog-ra, amely megakadályozná, hogy a kormányok helyett a piac magánszereplői sértsék meg a nemzet-közi kereskedelem szabályait.
A Világkereskedelmi Szervezet felsorakozik a többi globális intézmény mellé, elsősorban a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap valamint az ENSZ számos különszervezete mellé, amelyek meghatároz-ták a globális gazdasági együttműködés normáit és koncepcióit. Itt is új fejlemények mutatkoznak, mindenekelőtt Oroszország és Kína bevonásával ebbe a folyamatba.
Miután a létező szocializmus megbukott a korábbi Szovjetunióban és az általa uralt övezetében, azt várták, a piacgazdaság világméretű áttörését várták. A nyugati rendszerek egyértelműen bizonyították fölényüket. Mindenekelőtt Ázsia számos országában került sor látványos előrelépésre, magas volt a növekedési ráta és a lakosság széles rétegeinek emelkedett a jövedelme. De mára az ASEAN-államok meglepően súlyos válsága, a kínai és Latin-Amerika több országában megmutatkozó társa-dalmi feszültségek, az oroszországi fenyegető káosz és a nyomasztó afrikai helyzet következtében borúlátóbb az alapvető hangulat. Ismét kétségek merültek fel, hogy vajon a piacgazdaság képes e megoldani az un. küszöb- és a fejlődő országok problémáit. Régi és új társadalomkritikusok újra fék-telen kapitalizmusról beszélnek, amelyre igazságtalanság és kizsákmányolás a jellemző.
Ezzel szemben azt kell hangsúlyoznunk, hogy az említett válságok és kedvezőtlen fejlemények több-nyire a szabadságon alapuló és szociális piacgazdaság alapszabályainak a megsértéséből következ-nek. Ennek a szabadságon alapuló szociális piacgazdaság feltétele a nyílt társadalom, a kompetens kormányzás és a gazdasági folyamatokra vonatkozó kötelező jogi előírások rendszere. Ám mindezek hiányoznak a válságok által különösen sújtott országokban. Vannak olyan országok is, mint például Kína és Oroszország, amelyeknek a történelme nem is ismerte ezeket a feltételeket.
E hiányosságokat teljes mértékben felismerték. Ennek megfelelően a nemzetközi Valutalap azt vizs-gálja, hogy a jövőben a tagországoknak nyújtandó hitelek mennyiben köthetők egy az általános elvá-rásoknak megfelelő nemzeti banktörvény és bankfelügyelet meglétéhez. A világbank olyan programo-kat dolgozott ki, amelyek fokozottabb mértékben figyelembe veszik a kölcsönök nyújtásakor a nagy projektumok társadalmi következményeit és bizonyos alapvető környezetvédelmi előírások meglétét. Sikerrel kecsegtetnek azok a törekvések is, hogy közös irányelvekben állapodjanak meg a bankfel-ügyeletek számára a nyereséggel való kockázatos spekuláció tekintetében, és hogy áttekinthetőbbé tegyék a tőkemozgást. Ezzel szemben nem jártak sikerrel azok a kísérletek, hogy meggátolják a vi-lágméretekben szorosan összefonódó tőkepiacok rendkívül gyors fejlődését vagy, hogy túlságosan is szabályozzák őket. Az sem érhető el, hogy a jegybankokat beavatkozásra kötelezzék az árfolyam-stabilitás érdekében.
Csak a bizalmat teremtő nemzeti gazdaságpolitika és a legfontosabb makrogazdasági mutatók kon-vergenciája - mindenekelőtt a nagy ipari nemzetek esetében - teremtheti meg a nemzetközi pénzpiac-ok stabilitását. Ez állít ki igazából bizonyítványt nemcsak egy adott ország pénz- és pénzügypolitikájá-ról, de egész gazdaságáról és a gazdasági keretekről. A példás gazdaságpolitika odacsábítja a tőkét, előrevive ezzel a növekedést és a foglalkoztatottságot. Másrészt a többi országot is arra ösztönzi, hogy javítsa saját gazdasági rendjét. A gazdaság tekintetében szorosan összefonódott országoknak, mint pl. az Európai Unió tagállamainak, ellen kell állniuk annak a kísértésnek, hogy ne foglalkozzanak ezzel a feladattal. A munkafeltételek és a szociális szolgáltatások centralisztikus európai szabályozá-sa a gazdasági rendpolitika szemszögéből hibás út volna.
2. Szociálpolitika a változó demográfiai mutatók, jegyében
A verseny rendje és a szociális szolgáltatások rendje a piacgazdaságban nem választható el egy-mástól. A verseny nem valami antiszociális dolog. Ennek ellenére a jövedelmek és a vagyon tekinte-tében sokszor bírálják a szociális igazságosságra hivatkozva a piaci mechanizmusok eredményét. Kezdettől fogva arra törekedtünk, hogy a piaci versenyben részt venni nem tudó polgártársaink szá-mára is biztosítsuk az emberhez méltó életet.
A szociális biztonságot nem szabad úgy kialakítani, hogy veszélyeztesse a gazdasági teljesítményt és csökkentse a munkavállalásra való hajlandóságot. Ez a veszély felmerülhet a szociális biztonság megteremtésének mind a juttatásokat illető, mind pedig a finanszírozását illető oldalán. A szociális juttatások kérdésében újból és újból felmerül, hogy a szociális biztonságot az állam teljes körű gon-doskodásával oldják meg, ami azonban nem egyeztethető össze az egyéni felelősségvállalás és a szubszidiaritás elvével. A finanszírozás tekintetében pedig figyelmen kívül hagyják a szolgáltatások közötti különbségtevés kényszerét.
A demográfiai mutatók változása a szociális rendszer mindkét oldalát befolyásolja. A növekvő várható élettartam a szociális szolgáltatások hosszabb távú - és a kor előrehaladtával egyre fokozódó igény-bevételét eredményezi. A születési szám jelentős csökkenése is szükségessé teszi a kiadási oldal módosítását, hogy elkerülhető legyen a hozzájárulások mértéken felüli emelése.
a) A várható élettartam kitolódása és a születések csökkenő száma
A növekvő várható élettartam jelentősen kihat a beteg-, de a nyugdíjbiztosításra is. Az idősek foko-zottabb betegségre való hajlama illetve a többféle kórban való megbetegedés növeli a kezelés költsé-geit és megterheli a biztosítókat. Ezért újra meg kell határozni az egyéni részesedés mértékét, és har-colni kell a korengedményes nyugdíj igénybevétele ellen.
Az elkövetkező négy évtizedben a 65 évesek vagy idősebbek aránya a 20-64 évesek korosztályával szemben mintegy megkétszereződik, és ami következményekkel jár a nyugdíjbiztosításra vonatkozó-lag is. Ez a nyugdíjrendszer kiadásainak lassú növekedését teszi szükségessé. A munkában töltött évek számát fokozatosan újra emelni kell. Szükség van a fokozottabb magángondoskodásra és tő-kefedezeti elemek bevezetésére.
Az egy családra jutó gyermekek száma 1970 óta jelentősen csökkent. Ezáltal Németországban to-vább változott a korfa. 2030-re a gyermekek és fiatalkorúaknak az összlakossághoz viszonyított ará-nya a jelenlegi 22 százalékról 17 százalékra fog csökkenni. A lakosság átlagéletkora emelkedik. A nemzedékek évtizedeken át bevált szövetsége - a felosztó-kirovó rendszer - kiegészítésre szorul az emberek önmagukról való önálló gondoskodás különböző formáival. Adókedvezménnyel kell növelni a sokgyermekes családok támogatását, illetve ezzel párhuzamosan időszakonként emelni kell a gyer-mekek után járó családi pótlékot.
A fent említett korlátozásokon kívül az összes többi lehetőséget is ki kell használni, hogy a szolgálta-tások gazdaságosabban legyenek teljesíthetők és az összes résztvevő - a kórházak, az orvosok és a biztosító pénztárak - közötti versenyt valamint a szabad orvosválasztást támogassuk, és a pozitív ösztönzőket teremtsünk. Elképzelhető például a járulékok csökkentése a megelőzést szolgáló szűré-seken való rendszeres részvétel esetén. Bizonyos egészségi kockázati tényezők esetén a betegbizto-sítók mentesítendők a biztosítás teljesítése alól.
Végeredményben a társadalombiztosítás több lábon álló - a törvény által előírt, a magán és a munka-adói biztosításon alapuló - rendszerét kell kialakítani, amelyben a felosztó-kirovó rendszert, ahol csak lehetséges, a tőkefedezeti rendszer váltja föl. Ugyanez érvényes az állandó ápolásra szorulók bizto-sításának továbbfejlesztésére is. Ezek a reformok ráadásul megfelelnek annak is, hogy az emberek életútja a munkában töltött évek során egyre változatosabban alakul.
Az egyre nagyobb méreteket öltő vándormozgalmak a szociálpolitika szempontjából is fontos tényezőt jelentenek. A vándormozgalmak pozitív eredménye nélkül a Német Szövetségi Köztársaság lakóinak száma a mainál nagyobb mértékben csökkenne.
Az Európai Unió tizenöt államának lakói élhetnek a lakóhely szabad megválasztásának jogával. Ezen túlmenően számos országból sokan vándorolnak legálisan vagy illegálisan Németországba. Ennek bizonyos pozitív hatása nyilvánvaló. De új feszültségek is teremtődnek. A nemzetközi bűnözés jelen-tős kockázatot jelent. Bizonyos bevándorló csoportok alig mutatnak hajlandóságot az integrálódásra.
A nemzeti törvényhozásnak az USA és több nyugat-európai ország gyakorlatához hasonlóan na-gyobb befolyást kell gyakorolnia a bevándorlók kiválasztására.
3. Szociális piacgazdaság és környezeti politika
Az ökológiai problémák és a környezetvédelmi politika jelentősége más országokhoz hasonlóan 1970 óta Németországban is megnőtt. Korábban az ökológiai tiltakozó mozgalmak elsősorban abból indul-tak ki, hogy a piacgazdaság és a környezetvédelem ellentmondanak egymásnak. Ma egyre inkább elfogadott az a felismerés, hogy a gazdasági, a társadalmi és az ökológiai célok egyensúlyával érhető el siker.
Ezért az ökológiai feladatokat messzemenően integrálni kell a szociális piacgazdaság rendjébe. A fe-lelősségvállalás és a szolidaritás elvének a környezetvédelemben is érvényesülnie kell, különösen a jövendő nemzedékek életének alapját jelentő területek, a természet- és az egészségvédelem terüle-tén.
A hatékony környezetvédelmi politikának e környezetvédelmi politika tartós volta az egyik fontos krité-riuma. Ezt azt jelenti, hogy
A környezeti politikának három nagy csoportja van: (1) rendtartáspolitikai intézkedések, (2) együttmű-ködési stratégiák és (3) piaci eszközök.
(1)
rendtartáspolitikai intézkedések
A
Német Szövetségi Köztársaságban manapság több mint 800 törvény, mintegy
2800 rendelet és kb. 4700 igazgatási előírás szabályozza a környezetvédelmet.
Ez a már alig áttekinthető szabályozás jogbizonytalanságot eredményez és
gátolja a fontos döntések meghozatalát. Országunknak áttekint-hető és koherens
környezetvédelmi jogra van szüksége.
A rendtartásjogi eszközökről persze nem lehet lemondani, például ha akut veszélyt kell elhárítani. A megfelelő területeken a rendtartásjog kialakítása a piac résztvevőinek mozgásteret kell hogy biztosít-son a döntések meghozatalában.
(2)
Együttműködési stratégiák
Számos
környezetvédelmi cél könnyebben elérhető együttműködési stratégiával. Példa
erre, hogy vállalatcsoportok illetve szövetségeik az álammal szemben kötelezik
magukat arra, hogy betartják a korábban elfogadott környezetvédelmi célokat
(példa erre, hogy 1987-ben megállapodtak a káros hajtógázok lépcsőzetes
kivonásáról). Az együttműködési stratégiák hatékonyabban veszik figyelembe
a költségtényezőket és a vállalat felelősségét. Ez esetben elkerülendő,
hogy a vállalatok kartell-szerű egyezségekben állapodjanak meg. Ez megelözhető
az egyezség közzétételével. Szükség van az eredmények állandó ellenőrzésére.
(3)
Piaci eszközök
A
piaci eszközök révén az állam a keretadatokat szabja meg, amelyek alapján
a vállalatok és a polgá-rok eldönthetik, hogy (-) többet termelnek ill.
fogyasztanak és egyben vállalják a környezet megterhe-lésével járó magasabb
költségeket, (-) csökkentik a termelés ill. a fogyasztás mennyiségét avagy
(-) beruházzanak-e környezetbarát technológiák alkalmazásába. A környezetvédelem
piaci eszközei já-rulékoktól ill. adóktól a tanúsítványokon át egészen
a környezetért vállalt magángazdasági felelősség vállalásáig terjedhetnek.
A környezetért vállalt magángazdasági felelősséggel meghiúsul az a lehetőség, hogy a környezeti kockázatot áthárítsák, tehát azt, hogy pl. egy vegyi üzemben bekövetkezett tűz után a harmadik fél-nek a tűz okozója ne térítse meg az okozott kárt. Azok a termelők, akik nem gondoskodtak arról, hogy termékeik és a termelési eljárás környezetbarát legyen, pénzügyi kockázatot és veszteséget vállalnak, amelyeknek pedig a környezetvédelmi beruházásokkal elejét lehetett volna venni. Ez a "gyengéd nyomás" is olyan keretrendelkezés, ami nem jelenti azt, hogy az állam közvetlenül beavatkozna a pia-ci folyamatokba. Mindazonáltal a környezetért vállalt magángazdasági felelősség nem megfelelő esz-köz, ha a kár okozója nem azonosítható egyértelműen. '
A járulékok és adók voltaképp a környezet megterhelésének államilag megállapított árának felelnek meg. Példaként említhetnők a benzin, áram, fűtőolaj, földgáz avagy a csomagolóeszközök árában található adó- és járulékhányadot, vagy szennyvízelvezetést és a szemétszállítást. A szennyvíz és a szemét esetében a német törvénykezésben hatékonynak bizonyultak az adók és a járulékok. A válla-latok jelentős mértékben fokozták környezeti beruházásaikat, hogy járulékbefizetési terheiket csök-kentsék. A legfrissebb tapasztalatok azonban a környezetvédelmi adó ellen szólnak.
A környezetvédelmi tanúsítványok (környezethasznosítási és környezetszennyezési jogok) olyan esz-közt jelentenek, amelyet először a levegő tisztaságának megőrzésére dolgoztak ki, és amelynek szá-mos országban pozitív eredménye volt. A kibocsátási jogok alku tárgyát képezhetik. Még számos olyan fenntartás és akadály van, amely meggátolja a környezetpolitikai tanúsítványok fokozottabb szerepét. Gazdasági előnyük és a rendtartás-politikai alapelvekkel való harmonizálásuk folytán töre-kedni kell további alkalmazásukra.
Le kell szögezni, hogy a környezeti terhelések sokfélesége valamint a környezet veszélyeztetésére vonatkozó egyre bővebb ismeretek kézenfekvővé teszik a környezetpolitikai eszközök adott helyzetek megfelelő kombinálását. A cél az, hogy a lehetséges környezeti károk ki se alakulhassanak, ill. hogy a lehetőség szerint integrált és zárt termelési rendszerek jöjjenek létre.
A nemzetközi
környezeti politika számára mindenekelőtt az önkéntes kötelezettségvállalás
a legmeg-felelőbb, mert összevethető a nemzeti szintű együttműködési stratégiákkal.
Fontos példa erre a kyotoi megállapodás a széndioxid-kibocsátás csökkentéséről.
Meg kell vizsgálni a tanúsítványok bevezeté-sének lehetőségét is az államközi
területeken. De szükség van nemzetközi versenyre is, hogy melyik a legjobb
környezeti megközelítés, valamint bizalomteremtő és hiteles nemzeti környezeti
politikára. Ez az az út, ami figyelembe veszi az "egyetlen világ" gondolatát.