Ezzel a címmel küldte meg gondolatai egy olvasónk, Holló Vilmos, aki a Vasutasok Szakszervezete társadalmi tisztségviselője, Választmányának tagja, s egyben a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség tagja is. Nagyon fontos, hogy a konkrét sztrájkok idején, amikor például az utazóközönség hangulata a vasutasok ellen is fordul, ne essünk át a ló másik oldalára. Egy konkrét szakszervezet lépését lehet ellenezni vagy helyeselni, lehet a magyar szakszervezeti mozgalmat túlpolitizáltnak, vezetőit az MSZP kiszolgálójának tekinteni, de nem lehet a szakszervezeti mozgalmat, mint olyant elvetni, és nem szabad az azokban értelmes irányban tevékenykedő, tisztességes embereket a kollektív balosság bélyegével kiközösíteni. Elég baj, hogy nálunk még kevés a valódi szakszervezet, sok az MSZP segédcsapat. Mint az alábbi írásból kitűnik, nem a szakszervezet esetleges kemény fellépésével van a baj, sőt ez olykor egyenesen kívánatos is. A baj az, ha nem a tagok valós érdekeit, hanem egyes pártok irányítását követik a vezetők. Ez a levél - amelynek részleteit közreadjuk - alkalmat ad arra is, hogy emlékezzünk: a háromoldalú érdekegyeztetés kereszténydemokrata gondolat, ötlete a Rerum Novarum enciklika alapján terjedt el. Ma reggel hallhattuk a Kossuth Krónikában, hogy fogyóban a szakszervezeti tagság. Talán épp azért, mert nem valós feladatokat lát el, hanem csak politikai statiszta.

„Szívesen idézek a közelmúltban eltemetett Rabár Ferenc által elmondott gondolatokból. Akkor – 1994. december – az első általános sztrájkra készültünk mi, vasutasok. A Barankovics István Alapítvány által rendezett előadáson néhány kereszténydemokrata képviselőn túl voltunk néhányan társadalmi tisztségviselők is.
 

A bomló közösségeknek ebben a világában a szakszervezetekkel szembeni legfontosabb kihívás, hogy közösségteremtő erőkké válnak-e, amelyek a társadalmi igazságosság, a szolidaritás, a szociális gondoskodás eszméit akarják megvalósítani, vagy a tiszta vagy torzult piaci versenynek mindenkori melléktermékei, vagyis ad hoc csoportosulások lesznek pragmatikus, rövidtávú célok elérése érdekében.
Utóbbi esetben a szakszervezetek a modern közgazdaságtanban „járadékkereső” csoportokként definiált szereplők egyikévé válnak, akik a gazdaságban elfoglalt helyüket, hatalmukat vagy éppen információikat külön járadék biztosítására használják fel.
Ezen a ponton azonban beleütközünk a második dilemmába, amely előtt a szakszervezetek állnak. Mennyiben kötelesek a szakszervezetek – amelyek mindig csak a társadalom egy szegmensét képviselik – az egész társadalom érdekében cselekedni (esetleg saját érdekeiket feladva)? És ha kötelesek lennének, mennyiben képesek az össztársadalmi érdekek felismerésére és érvényesítésére? Lehet –e ez egyáltalán az Ő feladatuk?…..
….Nyilvánvalóan a másik, pragmatikus út a járható: az érdek összeütközéseknek, konfliktusoknak nemcsak megengedése, hanem tudatos beépítése a társadalom fejlődésébe. Ebben az esetben a társadalom éppen a konfliktusok következtében és segítségével fejlődik az élet által követelt irányba. Ez az organikus fejlődés azonban csak akkor lehetséges, ha rendezett és szabályozott konfliktusok sorozata révén jön létre. Ellenkező esetben a konfliktusok eredménye az anarchia és a széthullás.
Ez utóbbi – és tegyük hozzá egyedül lehetséges – rendszerben a szakszervezeteknek nem kell, nem lehet, sőt nem is szabad az össztársadalom érdekében gondolkozni. A rendszer alapelve ugyanis éppen az, hogy ezáltal fejlődik az egész, hogy mindenki az önérdekét követi. Az előbbiek alapján azonban ez csak akkor igaz, ha az önérdek követésében bizonyos szabályokat, korlátokat ismerünk el, és nem érvényesítjük könyörtelenül, más közösségek nyilvánvaló kárára. ….
….. Amikor a szakszervezetek a bérből, fizetésből élők jövedelmének emeléséért küzdenek, akkor az egyensúly helyreállítás (kormányfeladat!) kritériumával szemben – implicit módon – a fizetőképes kereslet megteremtésének kritériumát állítják szembe….
….A szakszervezetek védjék a csoportérdekeket és ne essenek szereptévesztésbe. Ha ezt teszik, akkor járulnak hozzá egy jól működő szociális piacgazdaság organikus kifejlesztéséhez.

Eddig a Rabár Ferenctől hallott gondolatsor.

Azt hiszem, megfontolásra érdemes gondolatok, értelmezhetők napjainkban is. Amikor ezen tűnődtem, eszembe jutott – a személyeskedés szándéka nélkül – az élet forgandósága.
Nem túl régen létszámfelvételi zárlat volt elrendelve, amikor egy szociológus került annak ellenére felvételre, majd munkaidő kedvezmény terhére „kikérésre”. A fiatalember neve Őri Csaba, jelenleg politikai államtitkár. Vagy másik példa: a KHVM kabinetfőnöke szintén mozgalmi , Kalmár Béla a Liga elsői között van nyilvántartva. Talán még többen ismerik azt a szemüveges fiatalembert, aki a PDDSZ ügyvivőjeként sokat vitázott Szőllősi Istvánnéval. Őt úgy hívják: Pokorni Zoltán, ma miniszter.

Bizony nagyon hiányzik a német „Üzemi Alkotmány”, vagy hogy hazai gondolatot idézzek: Barankovics István meghirdette annak analógiáját. Lehet, hogy ma még nem érett meg erre a többség, talán ideje lenne komolyabban foglalkozni a gondolattal.”

Vissza a kezdőlapra