Kapósak a kereszténydemokraták

A Népszabadság írta: "Információink szerint Torgyán József, az FKGP elnöke, és Liebmann Katalin a párt budapesti elnöke a napokban megbeszélést folytatott a KDNP egykori vezető politikusaival, Pálos Miklóssal, és Gáspár Miklóssal. Megállapodtak, hogy az FKGP közéleti-politikai szereplési lehetőséget kínál Pálosnak és Gáspárnak, ezzel is bizonyítva, hogy a kisgazdapárt a nemzeti-konzervatív értékek mellett a kereszténydemokráciát is hitelesen képviseli.
Emlékezetes: a KDNP 1998-ra a belső hatalmi harcok és a pereskedések folytán szétesett, s a választásokon sem tudta elérni a parlamentbe jutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt. A pártból korábban kivált, s a Rapcsák András hódmezővásárhelyi polgármester nevével fémjelzett Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) a Fideszszel kötött választási szövetséget, képviselői pedig a legnagyobb kormánypárt frakciójában kaptak helyet.

„Ez csak egy tábornoki kar, katonák nélkül” – fogalmazott az MKDSZ-politikusok helyzetéről szólva egy magát megnevezni nem kívánó kereszténydemokrata.

Giczy György KDNP-elnök ugyanakkor március elején megbeszélést folytat Dávid Ibolyával, az MDF elnökével. Az MTI jelentése szerint KDNP vezetői január első napjaiban intéztek levelet Dávid Ibolyához, amelyben a két pártelnök találkozóját kezdeményezték. "


Csak a tisztánlátás kedvéért: az MKDSZ  tagsága jelen van minden megyében, polgármestereket, önkormányzati képviselőket is ad, Rapcsák polgármester úr mellett pedig Harrach Péter, Latorcai János, Kobold Tamás vagy akár az elnök, Surján László is fémjelzi.

A KDNP-ben egyébként nem hatalmi harcok voltak, hanem a szélsőségesség felé fordulás, illetve annak elutasítása vált szakító próbává.

A fenti két hír mindössze azt jelenti, hogy a KDNP alkalmatlan a kereszténydemokrácia képviseletére. Egy részük Varga Lászlót követve fordul el a Giczy féle vezetéstől, más részük Torgyán József szárnyai alatt keresi a boldogságot, mint a két volt alelnök, akik ma új mozgalmat alapítottak. Ezeknek a kezdeményezésnek megvan az az értelme, hogy az általuk mozgósított erők nem a semmibe vesznek, hanem a polgári koalíciót támogatják.

A felszalámizálódásra azonban még így is vigyázni kell.
 

Vissza a kezdőlapra