Ima
2022

  

Kezdeményezés

Csatlakozás

Térkép

GYIK

Arra a kérdésre, hogy miért utálod a politikát, a legtöbben a parlamenti közvetítésekre hivatkoznak. Sem a közönségesség, sem az esztelen vagdalkozás nem tetszik az embereknek.

Ezért nagyon jó lenne, ha a választások után képviselőink mindegyike az emberi együttélés azon szabályához igazítaná gondolkodását és cselekedeteit, amit Tízparancsolatként ismerünk.

Keresztény emberként ennek érdekében nemcsak a választáson kell részt vennünk, és ennek megfelelően válogatnunk a jelöltek közül, hanem már most elkezdhetünk naponta imádkozni ezért. Szeretettel hívunk, csatlakozzál ehhez a kezdeményezésünkhöz:

Nem látványos akciót akarunk, hanem csöndes fohászt a „rejtekben”, de erős bizalommal, felidézve Jézus szavait: „Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól.” (Mt 18, 19) Szép imacsokrot jelentene, ha hazánk minden településén lenne legalább egy ember, aki csatlakozik ehhez az akcióhoz.

Ha az új országgyűlés morális elkötelezettségű emberekből áll majd, akkor a többi hasonlóan gondolkodó közép-európai állammal összefogva távol fogjuk tudni tartani a világot elöntő őrületet, és nem adunk teret az ember természetét gyökeresen megváltoztatni próbáló, jövőt, gyermekeinket, unokáinkat veszélyeztető abnormitásnak.

A lenti térkép megmutatja, hogy hol laknak, akik eddig már csatlakoztak. A település nevét és az onnét kapott jelentkezések számát megtudod, ha a kék foltokra rákattintasz.

Ha csatlakozni akarsz, írj Gál Péternek a hazaertima@gmail.com címre,
illetve telefonálj, vagy küldj smst a
+36 30 332 5009 számra.

 

A diaszpórából jelentkezők (a térképen nem szerepelnek):

Település Résztvevők száma: Település Résztvevők száma: Település Résztvevők száma:
Sydney – Ausztrália  2 Sollenau AU 1 Unterägeri – Svájc 1
Aurora – USA 1 Melbourne – Ausztrália  2 Mainz – Németország 1
Glen Ridge - USA 1 Cleveland – USA 1 Porto Alegre – Brazília 1
90064 LLC and DSI - USA 1 Hamilton – Kanada  2 München 1
Creston – Kanada 1 Svédországi település 1 Floridai település - USA 1
Helsinki - Finnország 1 Half Moon Bay – Kalifornia – USA 1 Reggio Emilia Olaszország 1
Bécs AU 3 Winterthur – Svájc 1 Silver Creek – USA 1
Iwakuni  - Japán 1 Erftstadt – Németország 1 Stuttgart 1
Baden AU 2 Belgrád – Szerbia 1 Rovert les Roch – Franciaország 1
Los Angeles - USA 1 Versonnex – Franciaország 1 Lyon - Franciaország 1
Suprise - Arizona -USA 1 Zürich – Svájc  2 Nice - Franciaország 1
Gyakran ismételt kérdések:
.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.