Stifner Gábor: Hogyha humorizálni akarnék, akkor mivel emlegettem már a narancsot, akkor azt mondanám, hogy következzék végre a délvidéki, mediterrán gyümölcs után egy igaz, törzsgyökeres magyar gyümölcs is: Szamóca. Eperjes Károly, Kossuth-díjas.

Stiffner Gábor: Szamóca, kicsit komolyodjunk el. Jó?

Eperjes Károly: Jó.

Sttiffner Gábor: A vasárnapi Újság egyik adásában Gyurkovics Tiborral beszélgettem, és elhangzott ott az egyik versének egy mondata. Az Isten homlokán című gyönyörű kötetéből. Az úgy szól, hogy Hinni jobb. Jobb?

Eperjes Károly: Hinni? Igen. Hit nélkül lehet élni, de nem érdemes. Ugyanis mindent lehet, de csak a jót szabad. A liberalizmus itt téved, hogy azt hiteti el az emberekkel, hogy mindent szabad. Nem igaz, mindent lehet, de csak a jót szabad. De ez az adás nem csak a liberalizmusban szenvedőknek szól, hanem minden izmusban szenvedőnek. Ilyen izmusok például a bolsevizmus, a nacionalizmus, a cionizmus, de megyek tovább, - vigyázzanak, nem szabad így gondolkodni, ne haragudjanak - a humanizmus az egyik legszörnyűbb izmus. Minden izmus középpontja az egoizmus. Ha leválasztom az Istenemberből az Istent, és az embert teszem a központba akkor ki a közepe? Önök, én? Az amerikai elnök? Vagy ki, ha nem Jézus Krisztus? És a legszörnyűbb izmus szerintem a katolicizmus. Mert Weöres Sándor az Egysoros versében így írja: „Isten rajtad végtelen könny. Isten benned végtelen mosoly.” A külsőséges kereszténység az az Isten arcán könny. A belül megélt kereszténység az Isten arcán mosoly. Most mi itt mosolyoghatnánk, mert az ország 80%-a megkeresztelt ember. Kíváncsi vagyok, majd hányan vallják magukat annak. Az utolsó számolásnál 15%-a vallotta a 80%-nak, hogy ő gyakorló keresztény. Hol tart a nemzet? Hány ebből a napi gyakorló, és nem a vasárnapi gyakorló? Mikor lesz majd, hogy a vasárnap újból Úrnap lesz? Mint az oroszoknál 80 évig Vaszkreszinnyának hívták, mikor Brezsnyev testvér azt mondta: Nu tavaris viszvjo pazsaluszta voszem csaszu vra krasznaja blosatyvaszkreszinyja, akkor azt mondta: Na, elvtársak nyolckor a vörös téren feltámadáskor találkozunk, mert ezt jelenti - vaszkreszinyja - feltámadás. Nekünk elég volt a középkor után egy polgári átalakulás, hogy az Úrnapját lecseréljük vásárnapra. Én majd remélem, hogy egyszer a Vasárnapi Újság jó időbe kerül, a szent misék után, Istentisztelet után főidőbe, és már nem vasárnapi, hanem Úrnapi lesz. 

Stiffner Gábor: Szamóca, a Vasárnapi Újság egy másik műsorában beszélgettünk Molnár Tamással a nagyszerű, Amerikában élő filozófussal, aki nagyon sokat szól a valódi kereszténységről és a valódi nemzettudatról. És ő beszélt arról, hogy voltak, most is vannak, és mindig is lesznek emberek, akik ünnepet nem ismernek csak szórakozást. Szamóca, szerinted, Magyarországon ma ünnep van? És van alapunk, jogunk, okunk tiszta szívvel és boldogan ünnepelni?

Eperjes Károly: Hát persze, aki elhiszi annak minden nap ünnep. Azt mondja az Úr: Én veletek leszek a világ végéig. Ezt el lehet hinni. Hát az Úrimának a centrumát az „Add meg nekünk a mindennapi kenyerünket”, csak a keresztény ember tudja megélni. Mindennap el lehet menni szentmisére, szentáldozáshoz járulni. Én veletek vagyok a világ végéig - ezt el lehet hinni, és nem elhinni. A remény mindenki szívében ott van. A nem hívő ember reménye véges. A hívő és gyakorló hívő ember reménye végtelen. Mert az örök életre irányul. És az fontosabb mindennél. Itt jut eszembe, ne hagyják, hogy tömeggé degradálódjanak. Mert tömegbe lehet verni a fogyasztói társadalmat, a nemzet és a tömeg között óriási különbség van. A nemzet az Isten, család, haza sorrendben éli le az életét. Mert a személyiség végcélja az igazság megismerése. Azaz a szereteté, azaz az Istené. Mer az ige testé lett. Az egyéniség végcélja a siker. Mindenáron. Úgyhogy ne egyéniségekké váljunk, személyes saját magunk döntésén múlik, hogy milyen lesz a jövő évezredünk. Ezen nagyon érdemes elgondolkodni. Mert a fatalizmus is egy nagy izmus. Tehát azt javaslom, hogy gondoljuk át, hogy kétféle lét létezik. Az Istentörvényű és az öntörvényű. Az áldott és a terhes. Hát nehogy még vemhesekké váljunk. Ezt meg kell gondolni, hogy áldás legyen. Úgy is imádkozunk, hogy Áldott vagy te az asszonyok között, nem pedig úgy, hogy terhes vagy te az asszonyok között. Hát az állat nem tud abortálni csak az ember, mert az Isten a saját képmására teremtette az embert. A szív és az agy harmóniája az ember méltósága. Sokan szétválasztják, deszkát tesznek közé, és agyuk van, doktor jobboldaliak, teológusok, és közben nem is emlékeznek rá, hogy mikor voltak utoljára egy szentgyónáson, mikor volt a kezükbe egy rózsafüzér, mikor térdeltek le egy szentségimádáson - most a katolikusokról beszélek - vagy mikor volt komoly keresztény életük, ha más kereszt… Vagy mikor volt a tízparancsolat értékrendjében komoly izraelita létük. Mert a hívő izraelita, hívő református és a hívő evangélikus és a hívő katolikus jó helyzetben van az Isten előtt, mert mindegyiknek a tízparancsolat forgalmi táblája az útmutató. A kérdés az, hogy hogy működteti. Az egyiknek van ennyi szentsége, a másiknak annyi. Az egyiktől ennyit fog számon kérni az Isten, a másiktól annyit. Tehát nem szabad így különbséget tenni egymás között. Ökumenikus keresztények legyenek, és ökumenikus jó hívő zsidó emberek legyenek ebben a nemzetben, mint amilyenek voltak az előttünk levő században. Hiszen a főtéren megfért a zsinagóga, megfért a református templom, a katolikus, az evangélikus és a baptista imaház is. Úgyhogy ilyenekké kell váljunk, mert ha nem leszünk ilyenek, nem lesz még egy ezredévünk. 

Stiffner Gábor: Hölgyeim és Uraim Babits Mihály Eucharistia című versét Eperjes Károly előadásában hallják.

Eperjes Károly: Szavalni nem tudok, verset mondani nagyon szeretek, szavalni nem is szeretnék soha. Ezt a verset a szerkesztőség választotta az adott anyagból. Ez a legkedvesebb versem. Legtöbbet Adytól tudok, mégis miért fontos ez a vers. Az utolsó négy sorát a szívükbe ajánlom. Visszatérek arra az előbbi gondolatra, hogy igazán megértsük ennek a versnek a mélységét. A szív és az agy harmóniájának a szétválasztása. Ugye vannak a racionalizmusban szenvedők, már beszéltem róluk, de vannak a hiszékenyek, akik tamagochi temetésre elmennek és rózsafüzért imádkoznak. Gépért imádkozni, nem lelkületért, nem üdvösségért, á, az nagyon nagy szamárság. Nézzük mi az utolsó négy sor, aztán mindjárt kezdjük az elejéről. Mi a nagy felépítmény, hát Ő. Persze, hogy Ő, az Úrjézus. Az utolsó négy sor:
 

hogy szellem és ne hús tegyen
magyarrá, s nőjünk ég felé,
testvér-népek közt, mint a fák,
kiket mennyből táplál a Nap.

Miért mondom ezt el? Már csak fizikailag is, nemcsak keresztény szempontból, fizikai szempontból… ha csak fajilag nézem, bár úgy nem szabad. Mindig az egészbe kell nézni a részt. Mi vagyunk az egyetlen nép Trianon óta, akit saját maga vesz körül. Olyanok vagyunk, mint egy szelet kenyér, eucharistia. Szent- e az a kenyér vagy penészes? Ez itt a kérdés. Mindenhol nagyobb a vitamin, mint belül. A héjában nagyobb a vitamin, mint belül. Ha leválasztod beléről penészes. Sehol nem volt kétharmados nem hívő kultúra. Csak nálunk, mert ezt akarta a nép. Az isten adta nép, oly boldog- e rajta, mint akarom, s mint a barom, melyet igába hajt, saját maga. Szabad akarat…
 

Babits Mihály

EUCHARISTIA

Az Úr nem ment el, itt maradt.
Őbelőle táplálkozunk.
Óh különös, szent, nagy titok!
Az Istent esszük, mint az ős

törzsek borzongó lagzikon 
ették-itták királyaik
husát-vérét, hogy óriás
halott királyok ereje

szállna mellükbe - de a mi
királyunk, Krisztus, nem halott!
A mi királyunk eleven!
A gyenge bárány nem totem.

A Megváltó nem törzsvezér.
Ereje több, ereje más:
ő óriásabb óriás!
ki két karjával általér

minden családot s törzseket.
Egyik karja az Igazság,
másik karja a Szeretet...
Mit ér nekünk a Test, a Vér,

ha szellemében szellemünk
nem részes és ugy vesszük Őt
magunkhoz, mint ama vadak
a tetemet vagy totemet?

Áradj belénk hát, óh örök
igazság és szent szeretet!
Oldozd meg a bilincseket 
amikkel törzs és vér leköt,

hogy szellem és ne hús tegyen
magyarrá, s nőjünk ég felé,
testvér-népek közt, mint a fák,
kiket mennyből táplál a Nap.

Jó vándorlást, köszönöm a figyelmüket!