dr. Fazakas Szabolcs: Kereskedelmi és idegenforgalmi politika a 94-98-as években “...tudtuk, hogy az egész magyar gazdasági szerkezetet gyökereiben át kell alakítani, egy komoly szerkezetátalakítást kell végrehajtani, makro- és mikrogazdasági szinten egyaránt” – mondja a Horn-kormány egykori minisztere, majd kijelenti: “Emellett piacváltást kellett végrehajtanunk, egy olyan piacváltást, amely kilépést jelentett a korábbi kétharmad-egyharmados arányból, amely a KGST - Szovjetunió ill. a fejlett OECD - nyugati államok viszonyában állt fenn.”
Nos, az “egész magyar gazdaság gyökereiben” jórészt már az Antall-kormány idején átalakult, de a folyamat 1994-ben természetesen nem érhetett véget, ahogy nem ért véget 1998-ban, a Horn-kormány működésének befejezésekor sem – sőt, a folyamat soha nem ér véget, azóta is tart, és tartani fog bizonyosan még száz év múlva is. Ennek a folyamatnak a levezénylése tehát nem a Horn-kormány exkluzív feladata volt, legfeljebb működésének ideje alatt is – több-kevesebb zökkenővel - tartott.
A KGST-OECD kétharmad-egyharmad piacarányra való hivatkozás pedig az egykori miniszter részéről valami őskori információn alapulhat. A nyugati piacok részesedése a magyar exportból ugyanis már 1980-ban 44,9 százalék volt, azaz közelített az ötven százalékhoz, 1988-ban, a rendszerváltás előtti utolsó évben pedig a keleti – akkor még szocialista – országokba a magyar exportnak már csak 50,5 százaléka, azaz mindössze 0,5 százalékkal több, mint a fele irányult. Ettől kezdve a piacváltási folyamat felgyorsult: a nyugati piacok részesedése már 1990-ben elérte, a Horn-kormány hivatalba lépésekor pedig meghaladta a kétharmadot – azaz pont a fordítottja volt annak, amiről Fazakas úr ma tud. A folyamat ezt követően – természetszerűen – lelassult, de folytatódott: ma a fejlett országok piacaira a magyar exportnak kb. 84 százaléka, ezen belül az EU-országokba 76 százaléka irányul. A piacváltás lebonyolításának feladata sem a “szakértő” Horn-kormányra hárult tehát.
A magyar export megoszlása a különböző piacok között
Keleti (egykori szocialista) piacok Nyugati piacok Nyugatiból fejlett országok piacai 198055,1 44,9 35,1 198850,5 49,5 40,5 199032,9 67,1 60,2 199423,1 76,9 72,1 Nézzük azonban tovább, hogy látja a Horn-kormány tevékenységének eredményeit egykori tagja: “Tudjuk, hogy ezek a problémák mindenütt úgynevezett transzformációs válsággal jártak. Transzformációs válsággal, amelyek 94-95-ben a kettős deficitnél jelentkeztek, és akkor kellett a kormánynak, ahogy mondani szoktuk, “átlépnie a saját árnyékát”, és egy nagyon szigorú stabilizációs programot elindítania.” E program eredményeként Fazakas úr szerint “Egyrészt visszanyertük a nemzetközi bizalmat” valamint “az idegenforgalom és az egész gazdaság egy stabil, kiszámítható, növekedési pályára állt”.
A rendszerváltás gazdaságpolitikai vonatkozásai még ma sem kellően feltártak, ezért használnak sokan gyakran – mint ezúttal Fazakas úr is – olyan misztikus fogalmakat, mint a “transzformációs válság”. Valójában azonban Magyarországon a külpiaci “transzformáció” – mint láttuk – javarészt néhány év alatt (még a Horn-kormány előtt) lebonyolódott, méghozzá úgy, hogy nem járt “kettős” deficittel. Ma már a transzformációs ködösítés következtében kevesen tudják, hogy 1992-ben – amikorra pedig a piacváltás folyamata jórészt lezajlott, s az exportunknak már kétharmada nyugatra irányult – a külkereskedelmi és fizetési mérleg nem volt deficites, a folyó fizetési mérleg például ebben az évben 324 millió US dollár többletet mutatott. Egy évvel később, 1993-ban viszont az áruforgalmi és a fizetési mérleg egyaránt több mint 3 milliárd dollár hiányt mutatott, miközben az exportorientáció változása csak kis mértékű volt. A külkereskedelmi deficit tehát gyakorlatilag minden előzmény nélkül, szinte egyik napról a másikra jött létre ebben az évben.
Ennek oka egyébként elég nyilvánvaló, bár szintén nem ismert szélesebb körben: 1992-ben új csődtörvény lépett életbe, amely a piacgazdaság normális működéséhez, a nem megfelelően működő vállalkozások kiszűréséhez szükséges, de a magyar gazdaságban az 1988. évi súlyos restrikciós lépések következtében súlyos finanszírozási zavarok mutatkoztak (sorban állás”), ennek következtében olyan vállalatok is fizetési nehézségekkel kerültek szembe, amelyek egyébként gazdaságosan működtek. Ebben a helyzetben a csődtörvény alkalmazása az export-értékesítést még kedvezőtlenebbül érintette, mint a belföldre történő értékesítést, mivel az export - a hosszabb fizetési átfutások miatt - általában hiteligényesebb. Ez a magyarázata annak, hogy - a csődtörvény egy éves érvényesülését követően - 1993-ban az export addig példátlan mértékben, 13 százalékkal csökkent, s ennek következtében alakult ki a külgazdasági deficit.
A probléma megoldásához elsősorban nem a csődtörvény visszavonására (bár ilyen javaslatok is születtek), hanem a gazdaság pénzellátási gyakorlatának megváltoztatására lett volna szükség. 1992-ben ennek feltételei – a jegybankelnök személyében bekövetkezett változás formájában – létrejöttek, s 1994-ben a deficit már nem nőtt tovább.
Fazakas úr a “nemzetközi bizalom visszanyerését” említi, amire igencsak szükség volt, hiszen éppen a Horn-kormány volt az, amely nem sokkal hivatalba lépését követően leállította a volt miniszter úr által is említett szállodaláncok privatizációját, s ezáltal elherdálta az elődje által felhalmozott bizalmi tőkét, majd azt súlyos – és szükségtelen – áldozatok árán nyerte vissza. A “szigorú stabilizációs csomag” – közkeletű nevén a Bokros-csomag – egyébként valójában nem eredményezett stabil, egyensúlyi növekedést, hiszen a fizetési mérleg hiánya 1996 után ismét romlani kezdett, s 1998-ban már meghaladta a 2 milliárd dollárt. A stabil növekedés csak 1998 után alakult ki, erről azonban már egy másik kormány miniszterének kell majd előadást tartania.
Bonifert Donát
Vissza a kezdőlapra Vissza az előadás szövegéhez