Az építész szerepe, az építészet a jövő évszázadban
Én építészmérnök vagyok, de az építészmérnöknek nem az a fajtája, aki lobogó hajú, 6.B-s építész. Én az épületszerkezetekkel foglalkozom, ezért ne várjanak tőlem olyan előadást, amely az építészetelmélettel foglalkozik, hanem inkább az építészet gyakorlati vonatkozásaira térnék rá. Az előadásom címe, mint látható, az építész szerepe, feladatai és az építészmérnök-képzés. Én az egész előadást e három témakör területére próbálnám csoportosítani, erről szeretnék bővebben beszélni, s az egyes témakörökhöz mindig egy-egy tézisszerű illusztrációt fogok vetíteni, hogy jobban követhető legyen az előadás. Ezen kívül a későbbiekben - mert az idő rövid – ha bárkinek valami gondja van, ha nem érthető, nem teljesen világos valami a számára, akkor szívesen állok rendelkezésére, hogy beszéljünk a témáról.
Az építőipar részesedése a GDP-ből több mint 10százalék. Ez egy óriási szám. Ez nemcsak nálunk van így, hanem általában az EU tagállamokban is. Ami azt jelenti, hogy a szervezőbizottság részéről okos választása volt, hogy az építészettel foglalkozzunk, mert az építészettel tényleg foglalkoznunk kell, hiszen napjainknak ez fontos témája. Itt élünk, ebben a környezetben, mindenki épített környezetben él. Az életünk nagy részét ebben a környezetben töltjük el. Természetes, és ebből következik, hogy az építészethez mindenki ért. Vagy legalábbis azt hiszi, hogy ért. Mert hiszen mindenki lakik valahol, és ebből következően ez a “lakom valahol” valami tapasztalatot ad. Holott az építészeté bonyolult témakör, nehéz feladat, sok gonddal és bajjal jár. És hogy mindenki ért-e hozzá? Mari néni egész egyszerűen fog egy kockás papírt, a kockás papírra lerajzolja az álmát, és azt mondja: itt van, fiam, én már megterveztem, te csak rajzold meg. Sajnos nem ilyen egyszerű az élet, az élet ennél sokkal bonyolultabb, és az építész szerepe és feladatai is talán ebből a kis apró szlogenből indíthatók. De ahhoz, hogy az építész feladatait tisztázzuk, tovább kell mennünk, és meg kell néznünk, hogy tulajdonképpen milyen is az építész szerepe. Az építész szerepe a történelem során folyamatosan változott. Mindig más és más jelzőkkel illeték. Az építész volt isten, volt művész, volt technokrata, volt karmesteri szervezője a különböző építési tevékenységeknek, és napjainkban, azt hiszem, az az igazság, hogy egy mesterséges környezet-teremtő, aki mint kialakítja azokat az életkörülményeket, amelyek közt mi élünk, ahol jól érezzük magunkat, és ahol szeretnénk, hogy az emberi habitusunk kibontakozzon. Én azt hiszem, ez a legfontosabb feladata az építészmérnöknek. Mindezeken kívül érzékenynek kell lennie a társadalom iránt, érzékenynek kell lenni a társadalom követelményei iránt, valahogy olyan Koós Károly-szerűen. Azt hiszem, ő lenne erre a legjobb példa.
Hogy illusztráljam is mindezt, néhány diát fogok vetíteni. Érdekes, hogy már a kezdet kezdetén, az egyiptomiak idejében Dzsószer fáraónak az építészét Inhotepet, istenként tisztelték, mert az alkotás, az valami isteni dolog. És ez az isteni alkotás - itt lehet látni - ahogyan Dzsószer építésze fogadja a különböző szakterületeknek, a kőfaragóknak, a mestereknek a munkáit. És ha továbbmegyünk a következő képre, akkor látható, hogy a középkorban, már a céhek idején, ahol gyakorlatilag közös munkavégzés folyt, az alkotás az egyértelműen isteni tevékenység volt, hiszen templomokat építettek, nagy házakat szintén építettek, amit a kisember nem tud megcsinálni. Ugyanígy, ha megnézzük a creator Mundit – ez egy nagyon érdekes téma -, ahol a világ teremtését már építészeti eszközökkel, körzőkkel és hasonló eszközökkel ábrázolja a művész, mert hiszen a világ teremtése is egy alkotás. Természetesen abban az időben az építészek legtöbbje névtelen volt, és mivel névtelen volt, de az alkotására, mint mindenki, hiú, megpróbálta magát megörökíteni. Gyakran szobor formájában örökítette meg az építész önmagát. Csak a későbbiekben született meg a művész fogalma. Érdekes volt, hogy ő már nemcsak egyoldalú volt, tehát csak mérnök, csak építész, hanem művész is. Például Philippo Brunelleschinek ez a gyönyörű Battisterium kapuja egy csodálatos alkotás. Erre az én egyik professzorom azt mondta, hogy “fiam elmehetsz te Firenzébe, és két hétig nézheted a Battisterium kapuját, az olyan csodálatos. De ha fiatal vagy, akkor menj, nézz sokat és térj vissza oda, ami tetszett.” Na hát én visszatértem oda is. A művész tehát nemcsak szobrász, hanem építész is volt, és ugyanakkor építészmérnök is volt. Mert mérnöki tevékenységet is folytatott. Ez a sokrétűség jellemző például Bernini munkájára, aki szobrász és ugyanakkor várostervező is volt. S itt, a képen látható, római székesegyház előtti városrész terveit is ő készítette. Ha továbbmegyünk, akkor látjuk, hogy egyre inkább betör a technika az építészetbe. Először az építészek az emberi csontrendszernek a csuklóit próbálják felhasználni arra, hogy valami építészeti alkotást csináljanak. Később egyre inkább jelentkeznek, ezek a csuklók az építészetben is, de azután ezzel is szakítanak, és továbblép a technika. Itt van például a londoni kristálypalota, ahol Paxton a tulajdonképpeni melegháza, növényház mintáját tekinti a kristálypalota alapjának. A technika ugyanúgy továbbfejlődik, végül ezek a filigrán vasoszlopok jelentkeznek a nagytereknek a megtámasztásánál, hogy légiessé váljék a tér. És a technika újabb anyagokat tartalmaz, és az újabb anyagok bűvöletében már szinte mindent lehet csinálni, lásd például ezt a vasbeton héjszerkezetet, amelynek a belseje körülbelül ilyen (mint a dián látható). Gyakorlatilag ezzel tudnám illusztrálni azt, hogy az építész feladata, az építész szerepe a technika változásai, a történelem során folyamatosan változott. De térjünk vissza az anyaghoz, és tárgyaljuk a következő részt. A következő nagyon-nagy gondunk az, hogy antagonisztikus ellentét van a természet, a környezet és az építész között. Miért? Mert amit az építészmérnök csinál, abban mindig a természettől lopja el a területet, és ebből következik, hogy minden tevékenysége, amit folytat, gyakorlatilag bárhonnan is nézzük, természetellenes, környezetellenes. Hogy majd megpróbáljuk ezt visszaadni, arról még beszélek. De azt hiszem mindenki számára jó példa, ha megnézi a budai hegyekre felmászó házakat. Lassan belepik a hegyeket. Jó példák mindenkinek a lakótelepek betonrengetege, ahol a betonrengetegben szinte megfullad az ember. És jó példa erre a gyárak, üzemek több tízezer kadrátméteres építési területei. A következő lényeges dolog az építésznek az arculatformáló szerepe. Lehet, hogy amit építünk, az jó, lehet, hogy amit építünk, az rossz. De mindenesetre évtizedekre, esetleg évszázadokra fennmarad, amit építünk, és ebből következik, hogy csak jót szabad építeni, nem szabad rosszat építeni. És csak jó építészeknek lenne szabad építeni. Nagyon érdekes jelenség volt Finnországban, hogy amikor még bumm volt a finn gazdaságban, akkor mindenki kapott munkát. A harmadrangú építész is építhetett. Előtte, amikor a bessz időszaka volt, akkor csak a legjobb építészek építettek. Akkoriban Finnország az építészek Mekkája volt, mindenki elzarándokolt Finnországba megnézni, milyen gyönyörűeket építenek. Napjainkban sajnos nem így van, mert nemcsak a legjobb építészek építhetnek, vagy nemcsak a jók, hanem ugyanúgy, mint más iparágban, ott is vannak rosszak és kevésbé jók.
A következő fontos dolog, amiről beszélnie kéne az építésznek, az az ő habitusformáló szerepe. Az elmúlt évtizedekben, a szocializmusban az egyik legtöbbet hangoztatott jelszó az volt, hogy a legfőbb érték az ember. Csak éppen az volt akkor a nagyon nagy baj, hogy az építésben mindennel törődtünk, csak az emberrel nem. Hiszen építettük ezeket a félkilométer, több száz méter hosszú, panel épületeket, csak azért, hogy a darunak ne kelljen átállnia, mert ha a daru átállt, akkor a teljesítmény már nem ugyanolyan ütemű. Tehát gyakorlatilag megépítettük a betonrengetegeket, és ezekbe a betonrengetegekbe lakásokat építettünk; kellett, szükség volt ezekre, csak az volt az egyetlen baj, hogy nem otthonokat építettünk. És az embereknek nem csupán lakásra van szüksége, hanem otthonokra is, és az otthon nagyon-nagy dolog. Éppen ezért szeretnék beszélni az építész habitusformáló szerepéről. Hisz ez az előbb említett otthonnal kapcsolatban: ha az nem otthon, akkor nem tud az ember alkotni. Legnemesebb tevékenységét, az alkotást nem tudja megvalósítani. És gondolja végig mindenki, hogy egy átlagember az életének 80 százalékát mesterséges, épített környezetben éli. Ennek a mesterséges, épített környezetnek egyetlen egy kritériuma van, a kényelemérzet, hogy az ember jól érezze magát ott, ahol van. Az azonban nem feltétlen szükséges, hogy én eközben a saját lakásomban, éveken vagy évtizedeken keresztül a szomszéd családi életét végighallgassam. Attól kezdve, hogy a gyerek sír, hogy a gyerek fölébred, egészen a csámcsogásig, szinte mindent. Tehát feltétlenül fontos, hogy a lakás az otthonod legyen, ahol dolgozni vagy képes.
A következő fontos téma, amelyről beszélnék, az az építtető és az építész kapcsolata. Nagyon-nagy gond van ezen a téren. Itt utalnék vissza a Mari néni-effektusra. Az építész a történelem során folyamatosan kiszolgálja a gazdagokat, folyamatosan kiszolgálja azokat, akik pénzt adnak a munkájáért. Ez nemcsak a mi szakmánkban van így, ez más szakmákban is így van. De az a nagyon-nagy baj, hogy ezzel a kiszolgálással, lényegében nagyrészt azt építi meg, amit az építtető kíván. És itt van a legnagyobb gond. Ugyanis az úgy van, hogy ha az építtető kulturált, az építész jó, egyértelmű az eredmény: csodálatos építészeti alkotás. De ha bármelyik a kettő közül hibádzik, akkor szintén egyértelmű az eredmény, csakhogy ez kevésbé jó, vagy ne adj’ Isten, rossz alkotás is lehet. És az a nagyon-nagy gond, hogy hazánkban az építészeti kultúra igen alacsony szinten áll. Csak gondolják végig, mit tapasztalnak, hogy ha csak úgy mennek mondjuk Ausztriában. Magyarország - az a tetőköltemények, a pöffeszkedő, giccses építmények hazája, mert hiszen hiányzik az építészeti kultúra. Ausztriában – mutatom, hogy mindenki lássa - a tető az ilyen, vagy ilyen – a forma megfelel a funkciójának. De ha Magyarországon megnézzük, a tető az csodálatos, itt egy torony, ott egy ökörszem-ablak. Tele hibával, meghibásodási lehetőséggel, bajjal és istentelen sok pénzzel. Mert ez is a nagyon-nagy gond. De nézzük a bevásárlóközpontokat is, mert ezek a bevásárlóközpontok a városok pöffeszkedő, nagy tömegei. Vagy nézzük ugyanígy Óbudán ezeket a kulisszaházakat, amelyek “Új-Óbuda” címen épültek - hát kicsit elkeserítő a kép. Mi az oka? Az építész hiánya, az építészeti kultúra hiánya, amelyhez feltétlen kell kultúráltság, hogy legyen ilyesmi az emberekben, mert kulturáltság nélkül, az építészeti kultúra nélkül a jövő építői nem tervezhetnek szép épületet.
Térjünk át egy következő témára, éspedig az oktatásra, azon belül az építész-oktatásra. Először talán gondoljuk végig az oktatást minden szinten. Én negyven éve tanítok az egyetemen. Ismerem a legjelentősebb építészképző egyetemeket, mondjuk Moszkvától Berkleyig. Ezt nem nagyképűségből mondom, én olyan vándor ember voltam, ahová lehetett, mentem. Most, hogy már öreg vagyok, már nem nagyon megyek. De az az igazság, hogy úgy néz ki, az oktatás is olyan jelenség, mint az építészet. Itt is mindenki azt hiszi, hogy ért hozzá, pedig de nehéz pálya! Mind az oktatás, mind az építészet. Gondoljuk végig, miben vagyunk gazdagok, mi magyarok. Ugye, mondhatnánk, hogy hőforrásokban, mert szinte azt bárhol lefúrunk, jön föl a hévíz, bár ennyi olaj jönne föl, akkor már régen nagyon gazdag ország lennénk. De szerintem egy dologban vagyunk igazán gazdagok, és ez az alkotó képesség, a gondolkozó emberi fej. Ebben nagyok vagyunk. Érdekes talán, ha, mondjuk a németeket nézi az ember. Ők is csodálatosakat alkotnak, van nekik egy olyan tulajdonságuk, ami nekünk nincs, és ez az engedelmesség. Mi ezt az engedelmességet rekompenzálni tudjuk egy kicsinykét, azzal, hogy a fejek, a magyar alkotó fejek okosak és jók. De ezeket a fejeket művelni, képezni kell. Képezni kell, az építészmérnöki vagy az építés területén, minden szinten. Minden szinten - mit jelent ez? A kézműveseknél, tehát az ipari tanulóink szintjén nagyjából jól meg is szervezett ez az egész. Két baja van. Az egyik baj a nyersanyag, amit kapnak. A másik baj az oktatói személyzet utánképzése vagy képzése körül adódik. A nyersanyaggal az a gond - én sok ilyen építőipari szakközépiskolával vagyok kapcsolatban – ezekben az oktatók arról panaszkodnak, hogy nem tudnak olvasni a fiatalok. Pontosabban tudnak olvasni, mert elolvassák a szöveget, csak nem értik meg, és ezért például szöveges példát nem lehet feladni. Na hát a képzésnek már innen kéne indulnia, hogy ugye az átlagember, a leendő építész képzett is legyen. Minden általános iskolában és középiskolában - ahogy az a másik előadó úr is mondotta - elmarad a képzésnek a reáljellege, a humán elburjánzik, egyre több humánismeret van, és ebből következik, hogy az építészetet, a művészettörténetet, mint a szépnek és az aránynak az ábc-jét kiirtjuk az oktatásból. De ugyanígy kiirtjuk az oktatásból a szabadkézi rajzot, mint a kifejezésnek egyik eszközét, de ugyanígy kiirtjuk az oktatásból az ábrázoló geometriát, mint a térben látás eszközét. Ha ezeket kiirtjuk, hogy kívánhatjuk meg leendő építtetőktől, akik most még gyerekek, iskolába járnak, hogy igényesek legyenek az épületeikkel szemben? Amit a saját pénzükből, munkájukból megkeresnek, és később megépítenek? Hogy ne Mari néni effektus legyen belőle, hanem valóban szép épületek szülessenek. A következő téma a felsőfokú képzés. Az itt az alapvető gond, a felsőfokú építőipari képzésben, hogy a munkamegosztást már régen kitalálták, még az őskorban. Sajnos ez itt nem érvényesül. A főiskolák és az egyetemek megpróbálnak rivalizálni egymással, jól lehet nem ez a feladatuk. A főiskolának az a feladata, hogy a kivitelezésben jártas, egyenrangú szakembert képezzen ki amellé a tervező építész mellé, aki az egyetemen az építészetet, az építészeti tervezést tanulta. Nos, ebből a rivalizálásból egy csomó gond adódik és itt senki sem tudja már, hogy ez most építész, építészmérnök vagy okleveles építész. A nagyon-nagy gond az, hogy milyen is az építész- vagy építészmérnök képzés. Ilyen is van, olyan is van. Én meg vagyok győződve arról, hogy mivel kicsi ország vagyunk, Ebben a kicsi országban nagy luxus építészt képezni. Mert mi különbözteti meg alapvetően az építészt az építészmérnöktől? Az, hogy az építészmérnök gazdaságosan és szerkezetekben is képes alkotni. Szemben az építésszel, a lobogó hajú, 6B-s. Ebből következik ugye, hogy az építészmérnök-képzés során azért az építész kinövi magát, mert akinek habitusa, tehetsége, képessége van hozzá, az úgyis kinő. És hogy néz ez ki? Valljuk meg őszintén, hány jó építész kerül ki egy évfolyamból? 5, 8, 10? Hú, akkor már nagyon boldogok vagyunk! A többire is szükség van, mert nemcsak operaházakat tervezünk, hanem egyéb épületeket is, ahol jó szakemberekre van szükség, de igazán jó építész, az viszonylag kevés akad. A következő szint, amelyről beszélnék, az az emelt szintű graduális képzés témaköre. Ez csak kevésbé érdekes, csupán azért beszélek róla, hogy legyen némi rálátásunk. Az építészmérnök-képzésben is, de én azt hiszem, hogy minden képzésben igen sokat foglalkozunk azzal, hogy hogyan lehet az 1,8-as szintből kettőt csinálni, és hogy fölplankoljuk a gyereket, azért hát nem vagy annyira gyönge, tanulj, a mindenit! És akkor tanul. De az az igazság, hogy igen keveset foglalkozunk azokkal, akik jók, és akikből szeretnénk, ha még jobbak lennének. Nahát, ezért próbáltuk meg bevezetni vagy próbáljuk meg bevezetni az emelt szintű képzést, ahol ki-ki a habitusa szerint, de csak a jók jöhetnek tovább a képzésben, a graduális képzés során. Tehát a tervező, építész, urbanista, szerkezettervező és építészmenedzser modulba. Akit érdekel, annak majd még mesélek erről. A következő – visszatérve az előbbiekhez - a “Befektetés a szellemi tőkébe”. Talán a kollégák közül sokan olvasták: van egy nagyon jó könyv, ez a címe, hogy Befektetés…, és ebben bebizonyítja a szerző, hogy a szellemi tőkébe való befektetés a legolcsóbb és legjobban jövedelmező befektetési forma. Mert viszonylag kis pénzből igen jó befektetéseket lehet kihozni, különösen az építészmérnök-képzés területén, ahol is gyakorlatilag az a helyzet, hogy egy jó építész milliókat képes megtakarítani, de ugyanakkor egy rossz tízmilliókat tud elpocsékolni. Gondoljunk a mindenki számára érthető, ismert építési hibákra, amelyek új épületeknél vagy alig használt épületeknél jelentkeznek, és sok pénzt emésztenek fel.
A következő, amiről beszélni kéne, a képzési struktúraváltás. Azzal, hogy társadalmi váltás volt, egyértelművé vált, hogy képzési struktúraváltás is van. A képzési struktúraváltás azt jelenti, hogy ha a statisztikai adatokat nézzük, az építészeknek, mondjuk Németországban kb. 61 százalékban saját építészirodájuk van. Ezeknek az embereknek érteniük kell az önállóságuk miatt a joghoz, a vállalkozási ismeretekhez, a gazdaságossági ismeretekhez, a gazdaságos építéshez, hiszen az építtetők nem mindegyike Rotschild, hanem igen sokan kispénzű emberek, és a jó építész sok pénzt tud megtakarítani. És ezenkívül az energiatudatos és környezetbarát építész az, aki fordít az eddigi képzési struktúrákon.
És akkor térjünk rá az utolsó témakörre: mi az építész feladata, mi a jövő útja. Az építész feladata, hogy az épület a funkciók kielégítésének közel optimális szintjén álljon. Ez azt jelenti, hogy egy építésztől csupán egyet vár el a tisztelt megrendelő: azt, hogy az épület a funkcióját optimális, közel optimális szinten elégítse ki. Mit jelent ez? A funkció szélesebb értelemben, az épület szépségétől a fal belső felületi hőmérsékletéig mindent magában foglal. De értsük meg, hogy mindaz a tevékenység, amely ezen túl mutat, vagy ezen kívül történik az építésztervezés során, az felesleges, és annak a társadalmi értéke nulla. Nem beszélve arról, hogy mennyi pénzt visz el. A következő kérdés a jövő útja. Hát jövendöljünk az építészeti formákról. Nehéz dolog. Mert az építészeti formák, a stílusok a korábbi évszázadokból évszázadokig fennmaradtak - a gótika, a román, reneszánsz -, de minél inkább jön a fejlődés, ezek annál rövidebb ideig tart egy-egy korszak. Jelenleg már ott tartunk, hogy ha az építész stílusjegyei vagy egy építészeti stílus jegyei egy évtizedig tartanak, akkor az már egy komoly építészeti stílus. Rövid ideig tartanak. Ebből következik, hogy nem lehet megjósolni, mi lesz a jövő építészeti stílusa. De nem is nagyon szükséges, azt hiszem. Most jelenleg ott tartunk, hogy mindenki azt épít, amit akar. De a másik vonatkozásban, a technika vonatkozásában azért már lehet jóslásokba bocsátkozni, és ezt a témát nézzük meg talán egy kicsikét közelebbről. Először is az a lényege az egésznek, hogy az építész, mint látjuk, az épület építésével, az épülettel és a építésével lényegében az energiafogyasztás ötven százalékával gazdálkodik vagy garázdálkodik. És ez nem mindegy. Mert az ötven százalék energia, az igen nagy pénz a mai energiaáraink mellett. Természetes, hogy ennek az építési tevékenységnek az egyik fő feladata, hogy energiatakarékos épületeket létesítsen. Ennek, különböző útjai vannak, majd a diákon később látni fogjuk. A megoldás lehet passzív, lehet aktív, lehet szoláris energiával és lehet az úgynevezett intelligens házzal dolgozni. Akkor most ezt nézzük meg gyorsan. Tehát: lehet az úgynevezett passzív szolártechnikával, ahol semmi “trükk” nincs, csak a házat úgy kell megtervezni, hogy egyrészt hasznosítsa a napenergiát, másrészt a hőszigeteléssel spóroljuk meg az energia ötven százalékát. Ötven százalékát! Semmi mással, csak ésszel és egy kicsi befektetéssel. Ez valóban kicsi befektetés. A másik egy extrémebb példája ennek az egésznek, de ugyanezt nyújtja. Ez az aktív szolárenergia felhasználása, ahol napkollektorok vannak. Itt még nagyobb a megtakarítás lehetősége, de annyi megtakarítási lehetőség biztosan van, hogy az év során a melegvízellátás igen nagy százalékát meg lehet oldani a szolártechnikával. De ezeket az energiagyűjtő kollektorokat nemcsak a tetőre, hanem a falakra is fel lehet helyezni. És ezután jön az úgynevezett intelligens ház, amely már önmaga tudja vezérelni lényegében az egész hőháztartását, számítógépen keresztül, és saját maga engedi be vagy fogyasztja az energiát. És a következő példa ismét ennek az energiaháznak a példája. Ez egy kicsit csúnya, de egy nagyon érdekes ház. Ez a nulla energia-szükségű ház. Ez a nulla energia igényű ház azt jelenti, hogy a villanyt, a gázt, a melegvizet, a fűtést, mindent önmaga állítja elő. Nosza, hát csináljunk ilyet. Hát miért nem csinálunk? Mert sokba kerül! Ez mind egyedi gyártmány, nem szériagyártmány, nincsenek meg a transzparens hőszigetelések, és hát, valljuk be, csúnya is ez a ház. Mert még az átmenet időszakában élünk, amikor nem ismerjük még ennek a formajegyeit. De a jövő útja egész biztosan, ez lesz.
Mivel az idő nagyon előrehaladt, csak néhány szót a következő témakörünkről. Egyik gondunk a környezet. Nagyon-nagy gond, mint mondtam, elloptuk a földet, és szeretnénk valamit kárpótlásul. Hát, vissza kell adni, amit elloptunk, és lehetőleg a tetőket, zöldtetők formájában, a falakat zöldfalak formájában, növényzetfuttatással, megvan rá a technika, hogyan kell kialakítani. A teraszokat - ez itt például (a dián) egy strand, egy szálloda strandépülete fölötti terasz. Csodálatos, itt lehet élni. Hasonló az a kertszerű kialakítás, ahol lent épület van; Walter Gropius és Bauhaus idején azt találták ki, hogy a tető - ami lapos tető (mert ott találták ki) -, tehát ez a lapos tető nem egy csúnya, fekete bitumen, hanem valami ilyesmi, zöld. Ez egy lapos tető. És van még másik ilyen gondunk. Az egyik a panel, a másik a rekonstrukció. A panel gondja azt jelenti, hogy rettentően szidjuk a paneles építést, pedig nem a paneles építést kell szidni, hanem azt, aki nem ért a paneles építéshez, és azt kell szidni, aki parancsba adja, hogy rossz paneles épületeket építsünk. Ez is paneles épület (dia), Finnországban, ahol nagyon sok helyen építenek paneles épületeket, de meg nem mondaná senki, hogy ez is az. Gyönyörű épületek, nagyon jól lehet lakni bennük. Tehát a panel, nem feltétlenül elvetendő. Az a lényege az egésznek, hogy a paneles építés az adott, a paneleket nem szabad lebontani, és nem is lehet. A paneles épületeket fel kell újítani, s a felújításnak is megvan a maga metodikája. Úgy kell véghezvinni, ahogy ezt a németek jelenleg csinálják. A kelet-német paneles építésű lakótelepek teljesen új arculatot, teljesen új környezetet teremtettek az embereknek. A következő a rekonstrukció témaköre, erről is néhány szót. Mert jelenleg az építőipari tevékenységünknek a 60 százaléka rekonstrukció. Ezt nem lehet elhallgatni. A rekonstrukcióhoz az szükséges, hogy értsünk hozzá. Alapvető igény, hogy az épületek mindegyikét nem kell rekonstrukció alá vetni. Szeretném, ha világosan értenék. Nem az épület a drága, a föld a drága, amire építünk. Az épület olcsó. Az épületet, ha elavult, le kell bontani, és újat kell helyette építeni – ilyenkor természetesen nem műemléki épületről van szó, nem városképi szempontból fontos épületekről van szó, hanem vacak épületekről. És vacak épületekkel van teleszórva az ország. Nemrég itt volt egy svéd küldöttség nálam, és tanulmányozták a VII. kerületben a tömbrehabilitációt. Azokról a függőfolyosós házakról van szó, ahol attól még mert tömbrehabilitáció van, az a függőfolyosó megmarad. Abból a házból nem lesz egy funkciójában jó ház. A házat le kell bontani, újat kell építeni helyette, nem kerül sokkal többe. Ez a lényege az egésznek. A rekonstrukciós építés során egy másik tényező is fontos: ha már rekonstrukció, akkor legyen hasznunk belőle, és energiatakarékos rekonstrukció legyen. Ez legyen a következő igény, ahogyan például Svédországban megoldották, hogy , ha valaki hozzányúl a házához és rekonstruálja, ha ez energiatakarékos, akkor kamatmentes kölcsönt kap rá. Világos, az az energiaár a legolcsóbb, amit nem kell megtermelni és nem használnak föl. Az államnak ez a legjobb. És akkor összefoglalásképpen lássunk még négy képet. Annak illusztrálására, hogy azért az építészet szép alkotásokat teremt. Hazánk építészei csinálták ezeket az épületeket. Olyanok, akik nemcsak építészek, hanem szobrászok is. Akik nemcsak szakrális épületeket, hanem középületeket, banképületeket és városközpontokat is létre tudnak hozni. Összefoglalóul engedjenek meg négy megjegyzést. Az egyik az, hogy az ország arculatában az építészeti, építési tevékenység a nemzetgazdaság jelentős tényezője, azzal behatóan kormányzati szinten tudatosan is foglalkozni kell, ugyanis az ország arculatát, az emberek hangulatát meghatározó mértékben befolyásolja az építészet. Szükségszerű tényező, hogy a jövő építtetőinek építészeti kultúráját minden területen, oktatás, telekommunikáció, napilapok, stb. növelni tudjuk. Az építtető igényessége az épületek építészeti megjelenését, azok minőségét jelentős mértékben befolyásolja. Az építésben közreműködők képzésére minden szinten nagyobb hangsúlyt és beruházást kell fordítani, a jó szakember ugyanis részben tudja ellensúlyozni az építtető kevésbé igényes elképzeléseit, így az ország arculata, a polgárok habitusa folyamatosan pozitív értelemben változhat. Másrészt az építési tevékenység nemzetgazdasági kihatása jelentős értéket képvisel. És végül: a közeljövő építészeti stílusirányzatait előre meghatározni lehetetlen, de egyértelmű, hogy az épületek technikai fejlettségi szintje, az energiatakarékos és környezetbarát, az intelligens házak építésének irányában fejlődik, ezért az építész feladatát e fejlődési irány elősegítése és mielőbbi széles körű teljesítése jelenti.
2000. áprilisában Budapesten rendezte meg a Magyarország Felemelkedéséért közhasznú Alapítvány azt a konferenciát, amelyen kíváló előadók nagyszerű előadásokkal járultak hozzá a címben jelzett célok megvalósulásához. Most Karácsonyra az Alapítvány az anyagot cd-n is megjelentette. A MHL megkapta a lehetőséget, hogy az előadsok anyagát az interneten is megjelentesse. A következőkben tehát gyakran találnak majd tisztelt olvasóink ilyen anyagot honlapunkon. Javasoljuk, folytassuk a konferenciát! További hozzászólásoknak is teret biztosítunk. Az e-mailon beküldött hozzászólásokat az egyes előadások után helyezzük majd el.
