Vissza
a kezdőlapraMagyarország reneszánsza a 3. évezredben Simó GyörgyInternet és a hagyományos média
Amiről én most itt beszélni szeretnék, az annak a kérdésnek a végiggondolása, hogy mit jelent az információs társadalom, amiről mostanában egyre többet beszélnek. Ki-ki szakmája, hozzáértése, érdeklődési köre szerint médiaforradalomnak, Internet forradalomnak, interaktív forradalomnak, digitális forradalomnak, vagy egyszerűen csak a Világ végének hívja. Vajon ez a változássorozat hogyan befolyásolja ennek az országnak, ennek a 10 millió embernek a jövőjét. Tudjuk-e befolyásolni azt, hogy mi történik ebben az országban, összefüggésben ezekkel a változásokkal, és ha tudjuk, akkor körülbelül hol kell elkezdeni cselekedni.
Azt gondolom, hogy amit az Ericsson cégtől érkezett kolléga előadásában hallhattunk, az egy nagyon alapos összefoglalója volt a kérdésnek. Ezért jómagam megpróbálnék egy szubjektívebb megközelítést követni. Inkább azt mondanám, én hogy látom ezeket a dolgokat. Néhány, talán provokatívabbnak tűnő állítást is szeretnék mondani.
A mottó ugyanerre utal. A mottó a Mátrix című Internetes filmből való. Abban a pillanatban hangzik el, amikor a főhős ki- vagy belép a hálózatba. Pontosan nem lehet tudni, az egész személyiségét, biológiáját, környezeti viszonyát átformáló alapvető változás előtt áll, épp rákapcsolják egy gépre. A technikus az Óz a csodák csodájából vett parafrázissal igyekszik felhívni figyelmét, hogy a dolgok ahogy eddig voltak, úgy soha többet nem lesznek újra.
Azt gondolom, hogy ami előtt ez az ország áll, hasonlóan a világ más országaihoz, katekizmatikus változás sorozata, amiről nagyon-nagyon kevés ismeretünk van most. Nekem az az érzésem, hogy ráadásul nagyon kevés figyelmet is fordítunk erre a változásra. Ezért azt gondolom, hogy érdemes beszélni róla.
Leginkább egy dolgot szeretnék körüljárni ebben az előadásban. Annak kérdését, hogy hogyan definiálható egy ország relatív elmaradása a Világ folyamataihoz. Mikor mondhatjuk azt, hogy Magyarország leszakadóban van? Mikor mondhatjuk azt, hogy Magyarország felzárkózóban van.
Egy nagyon világos program, ami az Ericsson előadásban hangzott el, mely szerint 15 éven belül ennek az európai mezőny hátsó részében baktató országnak, az európai mezőny élvonalához kell tartoznia. Azt gondolom, hogy valóban valami ilyesmit kellene végigjárni, de ehhez nagyon-nagyon sok személyes bátorságra van szükség. Az a véleményem, hogy leginkább személyes bátorságra van szükség. E nélkül szinte semmilyen intézményi program nem lesz sikeres.
Egy másik aspektusa a leszakadásnak, hogy egy adott társadalmon belül, ki az, aki belefér a kedvezményezettek körébe. Ki az, akit a hullám elsodor, kit visz el a tájfun, kit nem visz el a tájfun? Ha nem viszi el, miből marad ki? Ezért is választottam ezt a témát az előadásomban.
Miből áll ez a kihívás? Tulajdonképpen a legpontosabb szó, ami leírja a változásokat, az a konvergencia. Csak sajnálatos módon ez egy nagyon technológiai, élettelen hideg jellegű szó, nagyon nehezen lehet vele kifejezni azt, hogy itt nem csak valamilyen gazdasági változássorozatról, valamilyen technikai alapú változássorozatról van szó. Hanem egy- a mindennapi életet alapvetően átalakító, érzelmeket, kapcsolatokat is átalakító változás előtt állunk.
Ezek a lényegi kihívások minden államot, közösséget a saját működésének az alapvető újragondolására késztetnek. Itt közösségen egy baráti társaságtól, egy egyetemi közösségen át, egy geográfiailag definiált közösségeken át szinte minden csoportot értek. Úgy gondolom, hogy ennek - hívjuk most már tájfunnak az egyszerűség kedvéért - ennek a tájfunnak az ereje már elkezdett hatni ebben az országban is. Lényegében látszik az összes olyan tényező, ami meg fogja határozni, mi fog történni ebben az országban. Most van a magyar közvélemény és a magyar kormányzat, és a magyar felsőoktatás is abban az állapotban, hogy kezdi felismerni ennek a változássorozatnak az erejét.
Általában ma nincs olyan fórum, ahol nem ezeket a kérdéseket próbáljuk meg körüljárni. Én azt gondolom, az utolsó pillanatban vagyunk, amikor ennek a relatív pozíciónak a javítására van még esély. Ha meg lehet tenni ezt a trükköt, csodát (kinek ízlése szerint lehet ezt nevezni), hogy 15 éven belül ezt az országot az európai élvonalba lehessen juttatni, akkor ehhez most kell rendkívül határozottan lépéseket tenni.
Egy nagyon fontos állítás az, hogy ez nem egy információtechnológiai kérdés. Ez egy ennél jóval szélesebb kérdés. Az egész Internet kihívás, az Internet forradalom technológiai eredetű. Technológiai újítások sorozata teszi lehetővé ezt a változássorozatot. De mára már messze túllépett azon, hogy technológiai típusú kérdésként kezeljük. Ez lényegében filozófiai kérdéssé, stratégiai kérdéssé, nemzetstratégiai kérdéssé vált. Gyakorlatilag nincs olyan tudással és információval foglalkozó területe ma az életnek, ahol ez nem jelent aktuális, naponta megválaszolandó kérdéseket.
Az Én karrierem az elmúlt három évben elég jól példázza ezt. Bölcsészvégzettségű vagyok, és alternatív kalózrádiósként kezdtem el a médiában dolgozni. Onnan keveredtem ide három-négy év alatt, egy magyarországi nagyvállalat vezetői pozíciójába. Ma már műszaki és gazdasági kérdésekkel is kell foglalkoznom. Ez egy tipikus út, amit nagyon sokunknak kell majd bejárni.
Még az utolsó gondolatról egy mondat. Hogyan lehet ezt végrehajtani? Mi itt a trükk? Már annyiszor elhatároztuk, hogy legyen kormányprogram, már annyi kezdeményezés volt, már annyi nagy akció, nevezzük Széchenyinek, Neumannak, Boyainak, bárminek. Valahogy mindegyik kifullad. Azt gondolom, hogy a siker kulcsa az emberekben rejlik. Ha a döntéshozók, a felsővezetők, az egyetemi oktatók ezt nem értik, akkor tulajdonképpen nincs az a program, amit ma rutinból végig lehet “verni” ezen az országon. Mindegyik ki fog fulladni, mert rutinból ma csak sokkal lassabb, sokkal partikulárisabb projekteket lehet indítani, mint amire itt szükség van.
Melyek azok a nagy területei a gazdaságnak, vagy a társadalomnak, amelyek egymásba omlanak, egymásba robbannak, egymásra csúsztak? Abszolút a földmozgások analógiájával lehet itt dolgozni. Ennek következtében új területek jönnek létre. Ezek azok az új területek, amiket egy ilyen szekciónak – azt gondolom – meg kell tudni mutatnia. Amelyeket minden fajta felzárkóztatási program, információs- társadalom programnak látnia kell. A gazdaságban ezek az infotaiment, az interaktív, a digitális média területei, az elektronikus kereskedelem, az elektronikus vállalatszervezés és üzlet fogalmai, az integrált kommunikáció kérdése, illetve a társadalomban ugyanez a globális információs rendszerhez való csatlakozás, a Föld elvileg bármely pontján
Beszédes példa volt az a 13%, amit az előző szekcióban hallhattunk. A nyílt kultúra fogalma. Nyílt kultúra kategóriáját három fogalomból lehet összerakni. Az Internet, a magas kultúra és a tömegkultúra egymásra találása. Azok a fogalmak, amiket mi ismerünk: színház, mozi, múzeum, illetve más oldalról a kereskedelmi televíziózás. Ezek nagyon világos értékekkel, minősítésekkel jól ellátott fogalmai egy országnak. Ezeket alapvetően át kell átalakítani, hogy ez az egész interaktív információs közeg magába olvassza, ledarálja, egységbe olvassza őket.
A lényeg, hogy egy olyan dinamikus növekedéssel érkezik ez a kihívás felénk, amelyre nem nagyon vagyunk felkészülve. Azt tudjuk, hogy egy olyan állapot felé megyünk, amikor mindenhonnan, mindenféle eszközzel a nap 24 órájában elérhető az a valami, amit ma Webnek hívunk. Amit mások információs habnak, megint mások virtuális valóságnak hívnak.
Öt éven belül teljesen mindegy lesz, hogy az ember mobiltelefonon, személyi asszisztensén, az otthoni televízióján vagy számítógépén keresztül éri el a kívánt információt. Az a kérdés, hogy ennek a kialakult nagy egységnek milyenek lesznek a szabályai? Én azt állítom, hogy ez a kihívás, ez a változás, ennek a változásnak üteme, felkészületlenül ér minden országot és minden gazdaságot. Ezen nincs mit szégyenkezni! De ennek nem kell feltétlenül így maradnia! Ezen lehet változtatni!
Nehéz ezt megjósolni a hagyományos intézményi működésből, legyen az a kormányzaté vagy egy normális vállalaté, azt a növekedési ütemet, amit a hálózatok fejlődésének az exponenciális növekedése generál. Arról van szó, hogy két db faxgép, vagy két db számítógép nagyon kis értéket képvisel. 100 számítógép ennél lényegesen többet ér. De nem annyival többet, mint amennyivel többen kapcsolódnak a hálózatba, hanem ennek egy exponenciálisan növelt értékével. Az egész hálózat értéke nő a benne meglévő elemek számának a növekedésével. Ez azt jelenti, hogy ahogy a Web növekszik, úgy nyílnak meg sorra azok az újabb és újabb kapuk, amelyek bekapcsolják a mobiltelefonokat, a vállalatokat, a gazdaság területeit, a kultúra területeit ebbe a folyamatba. Úgy nyílnak meg egyre növekvő számban azok az új területek, amelyeket ez az egész változássorozat átalakít.
40 évre volt szükség ahhoz, hogy 10 millió háztartást elérjen a telefon. Ugyan ez a szám a mobiltelefon esetében 9 év, a video esetében 9 év, és a Word Wide Web esetében négy év. Elképzelhető, hogy 15 év múlva egy-egy kommunikációs technológia, egy- egy új technológia gyakorlatilag fél év, egy év alatt ér el 10 millió, 100 millió, 200 millió háztartást. Ez nem történhet meg máshogy, mint hogy ez a 100 millió háztartás már rajta van egy olyan globális disztribúciós rendszeren, amelyen keresztül szinte azonnal képes fejleszteni a saját kapcsolódási minőségét.
Mik a kockázatai annak, hogyha nem nézünk szembe ezekkel a változásokkal? Nyilvánvalóan a legtöbb érv, a legtöbb jelenség az a versenyképesség fogalmai körül fog megfogalmazódni. Akár az ország versenyképessége szempontjából, akár egy-egy vállalat, akár az egyén szempontjából. Itt a munkavállalók legalább olyan lényeges szereplői a történetnek, hiszen ugyanúgy egy nemzetközi piacon működnek.
Többször elhangzott már a Schröder féle doktrina. Ugyanezt már hallottam az Egyesült Államok vonatkozásában is. Ott 16 millió informatikus hiányzik. Azt gondolom, hogy ez nem egy akkora örömhír. A magyar informatikai képzés 3 éves teljes termelését el lehet helyezni ma Németországban, gyakorlatilag előre. Mi történhet akkor? Milyen eredménnyel jár? Az a helyzet, hogy én, legalábbis az én vállalkozásom nagy bajban lesz, ha a magyar informatikusok elmennek ebből az országból. Itthon nem lehet őket megfizetni. Mit lehet velük tenni? Ez talán az egyik legnagyobb veszély ma.
Ez az a pont, ahol kormányzat, nagyvállalatok és felsőoktatás gyakorlatilag tehetetlen egymás nélkül. Nagyon nehéznek látom az együttműködés lehetőségeit, de azt gondolom, van néhány olyan modell, ami szerint ez megoldható.
Még két szubjektív elemet emelnék ki. Az egyik a hagyomány, amelyet komolyan érint ez a kihívás. Az a helyzet, hogy ezek a változások globálisak, és multinacionális cégek képviselik mindenütt a Világon.
Ezzel párhuzamosan veszélyben van az alap intézményi rendszer, amire ez az ország épül. De még a nyelv, a nyelvi kultúra is. A magyar nyelvű kultúra, beleértve ebbe XIII. századi pajzán históriákat és Vörösmartyt egyaránt. Ennek a megőrzése, az elérhetősége, a Web letétele, ezek alapvető kérdések.
Ugyanígy alapkérdés az, hogy milyen intenzitással tudunk magyarul kommunikálni. De ez nem ugyanaz a magyar nyelv lesz, amit mi ismerünk. A mai magyar nyelv nem élheti túl a változásokat, ha nem képes magába fogadni azt a globális kultúrát, amelyik belép ebbe az országba. De ebben a promiszkuis együttlétben mégis valamilyen módon meg kell őrizzen egy csomó alapértéket. Gyakorlatilag ez a multinacionális vállalatokkal való együttélés problémája és ezek kultúrájával való együttélés.
A hangulat pedig szintén egy elég szubjektív elem. Ez a változássorozat így vagy úgy át fogja alakítani az országot. Az Ericssonnak, a Nokiának itt vannak a kutatóbázisai, az American Online 2 percen belül meg fog venni magyarországi Internet szolgáltatókat, vagy ha nem ő, akkor más. A dolgok mennek a maguk útján.
A kérdés az, hogy szeretjük-e, ami velünk történik, vagy nem? Jó érzéssel vesznek-e részt benne ennek az országnak meghatározó emberei, vagy nem? Ez egy nem szeretem folyamat lesz, ahol ellopják a dolgokat előlünk, vagy ez egy olyan folyamat lesz, amelyet uralni lehet, amelyet jó érzéssel lehet végig követni? Én ezt egy elég alapvető kérdésnek gondolom. Minden fajta állami programnak ezek a kérdések a leglényegesebb részei, amelyeket ha nem vesznek figyelembe, akkor a sikert kockáztatjuk.
Ez egy nagyon hosszú út, egy olyan út, amely lehetetlen célzott akciósorozat nélkül. Ma a magyar háztartásoknak 1,5%-a kapcsolódik a Webre, ez nagyon –nagyon kis szám, 150 ezer háztartás körülbelül. A növekedés üteme ugyan gyorsul, de nem eléggé. Ez körülbelül 250-300 ezer ember. Ennél valamivel jobb a helyzet az általában az Internethez hozzáférők arányában. Itt a sulinet program feltehetően nagyot változtatott a helyzeten, hiszen a lakosságnak körülbelül a 10%-a mondja azt, mintegy egy millió ember, hogy valamilyen módon hozzáfér a Webhez. Én leginkább úgy szoktam számolni, hogy ebből 5-6% az, aki rendszeresen használja a Webet (rendszeresen, legalább kéthetente).
A hozzáférések száma az egy kulcsmutató. Ugyanis ez az a pont, ahol befolyásolni lehet a változásokat, ez az a pont, ahol le lehet maradni, és ahol fel lehet zárkózni. A dolgok mennek a maguk logikája szerint, egy dolgot lehet tenni, segíteni milliós nagyságrendben vagy 100 ezres nagyságrendben embereket ahhoz, hogy megértsék, ennek a dolognak a tétjét, a jelentőségét és fölkapcsolódjanak a Webre, a lehetőséget biztosítani állami szubvencióval, vagy mással, olcsóbbá tenni.
Ezer féle kérdés merül itt föl, de a kulcskérdés az, amit mindenfajta ilyen felzárkóztató programnak meg kell céloznia. Hogyan lehet radikálisan növelni az Internethez hozzáférők számát. Aki egyszer hozzáfért, többé nem fogja nélkülözni. Ha egyszer el kezdi használni, ha bármilyen módon beleépül a munkájába, a magánéletébe, a szórakozási kultúrájába, attól kezdve magától fogja azokat a szükséges fejlesztéseket, beruházásokat megtenni, amelyek ahhoz kellenek, hogy naprakész maradjon a változások folyamatában. Ugyanez van az üzletekkel, kisvállalkozásokkal. Ha egyszer rá tudjuk őket beszélni, hogy egy alapfunkcióra használják a Webet, attól kezdve maguktól fognak részt venni ebben a folyamatban.
A számítógépek ára úgy gondolom a legmagasabb a hozzáférés kulcstényezői szempontjából. Mára legalábbis a számítógépek ára vált egy nagy problémává. Szemben az elmúlt évekkel, amikor általában a telefon tarifát szokták kiemelni, mint az Internet elterjedésének kulcsakadályát. Lehet, hogy én a mundért védem, de úgy gondolom, hogy nagyon sokat változott a telefon tarifarendszere az Interneten, nagyon komoly kedvezmények vannak. Ez a legutolsó Mindenkinet nevű csomag, ez lényegében egy flat rate, átalánydíjas típusú hozzáférést tesz lehetővé a napnak egy bizonyos szakában (hétköznaponként 6-tól reggel 7-ig, hétvégén ugyanez 3 órától), fix havi díjért. Akárhányszor és akármennyit lehet telefonálni és internetezni ezért az összegért. Az ehhez kapcsolódó Internet tarifákkal együtt az a 8-9 ezer forintos havi összeg, ami 400 órányi internetezést tesz lehetővé, azt gondolom, hogy egy megfizethető összeg. Valószínűleg nem ez a folyamat vége, lesz ez még olcsóbb is. De mindenképpen egy megfizethető összeg, ennél jóval többet fizetnek, vagy fizettek ki az emberek a mobiltelefonért. Így én leginkább a végberendezések árában látom most a megtörendő küszöböt, valamilyen fizetési konstrukció, valamilyen kedvezményes akció keretében.
Mik hajtják ezt a folyamatot? Magyarul melyek azok az erők, amelyekre mindenfajta politikának hatnia kéne? A hozzáférésről növeléséről már beszéltem, erre nem akarok most visszalépni.
A másik nagyon fontos a multinacionális cégek belépése a magyar Internet piacra. Nagyon-nagyon komoly pénzek mozdultak meg ma már a magyar Internet piac mögött, ami párhuzamosan azzal jár, hogy intenzíven fog nőni az elérhető szolgáltatások száma és minősége. Ez egy kulcskérdés, hiszen ez az az ördögi kör, ami a növekedést hajtja. Ha elérjük egyszer a kritikus számát a hozzáférőknek, akkor érdemes megjelenni új szolgáltatásokkal, érdemes üzletet vinni a Webre. Nagy pénzek mozdulnak meg e mögött, ez visszahat egyébként a hozzáférők számának a növekedésére, és ez az a kör, ami hajtani fogja a fejlődést.
A verseny természetesen kulcskérdés. Én ebbe még liberálisabb is vagyok, mint szokás. Ennek ellenére azt gondolom, hogy egy európai országban és különösen egy ilyen kis országban, mint ez a mienk, az állami szerepvállalás kulcskérdés mindenfajta felzárkóztató programban. Mozgolódik nagyon sok minden a kormányzatban, rengeteg ötlet van, ezek nagyon kevéssé struktúráltak, nagyon komolyan ki vannak téve annak a veszélynek, hogy a kormányzati intézményrendszer (népszerű műszóval: bürokrácia) házon belüli vitáinak, egyébként természetes vitáinak az áldozatává vállnak.
Melyek tehát azok a területek, ahol lépni kell? Az egyik, azt gondolom egyértelmű, a szabályozás és a környezet szerepe. Szabályozáson értve nem csak az egyesült hírközlési törvényt, amelyik megint csak egy elhatározott, fix logikájú, fix menetű törvénykezési folyamat. Nem igazán rugalmas, mire elkészül, kimarad belőle nagyon sok minden. Nem baj, létrehozza azokat az élet, az ipar, meg a felhasználók. Ennek ellenére van néhány kulcsterület, ahol nem nagyon lehet az állam nélkül lépni.
Nem csak az a kérdés, hogy hogyan bontjuk le a létező távközlési monopóliumokat, és hogyan engedünk be a hírközlési piacra új szereplőket. Ez egy kulcskérdés, de nem csak ez a kérdés. Ki kell tűzni azt a célt, hogy ennek az országnak, ha máshol nem, a régióban élenjáró országává kell válni. Ez azt jelenti, hogy gyorsabb ütemben kell fejlődnie, mint a régió országai, több tudást kell allokálni, több tudást kell idehozni ebbe az országba, és okosabban kell menedzselni ezt a tudást. Ez egy kicsi ország, kevésbé versenyképes az 50-60 milliós piacokkal rendelkező országokhoz képest. Egyetlen egy kitörési pontját látom a magyar gazdaságnak és a magyar információ technológiának. Ha jobban érti, hogy mi történik vele, ha okosabban és felelősebben bánik azokkal az erőkkel, amelyek hajtják, és amelyek a rendelkezésére állnak, és okosabban menedzseli a tudást, a szaktudást, a szakembereit. Ebben a folyamatban én beleértek még egy fontos elemet. Ez a marketing kérdése. El kell tudni mondani, hogy ez a dolog miről szól.
Azt meg kell érteni, hogy az információs társadalom, az Internet kultúra, az e-business, az a dolog, amin ennek az országnak a jövője múlik. Nem lesz több a kenyér tőle, de ez az a húzóágazat, ami minden más területre képes hatni. Ennek következtében nem a felsőoktatás reformjáról kell beszélni. Ki kell venni a Széchenyi programból az ilyen akciókat. Önálló, autonóm, radikális fajta programokat kell hirdetni, mert különben a cél pillanatok alatt semmivé válhat. Én nem tennék mást, mint ennek az országnak az 50 vezető döntéshozóját próbálnám meggyőzni. Olyan vállalatok vezetői, legyenek azok egyébként számítástechnikai vállalatok, vagy távközlési vállalatok, akik a napi rutin mellett nehezen értik meg ennek a változásnak a mindent elsöprő jellegét. Ezek meggyőzésével előbbre lehet a folyamat sikerét.
Itt van a kormánynak, mondjuk 50 vezetője. Legalább 30 közülük rendkívül fiatal, de valószínűleg nincs idejük számítógépet használni, valószínűleg nincs idejük ezzel a kérdéssel foglalkozni. Majd egyszer csak valamelyik konferencián rá fognak jönni, hogy nem tudnak beszélgetni a többiekkel, mert nem ismerik a nyelvét ennek a dolognak. Miközben ott már mindenki erről beszél, és akkor hirtelen haza fognak jönni, és nagyon gyorsan Internet programok fognak születni. Ez így történt a nagyobb vállalatoknál is. Ezt a folyamatot előre lehet hozni, föl lehet őket készíteni erre. Én komolyan hiszek abban, hogy ez radikális változásokat tudna okozni.
Az EU azt mondta Lisszabonban három hete, hogy a fiatalokkal kell foglalkozni. Ez nagyon jó, csak nekünk előbb kellett volna tudni, hogy a fiatalokkal kell foglalkozni. Mert amikor az EU azt mondja Lisszabonban, addigra már a régió összes országa ezzel fog hazamenni és mindenhol elkezdődnek a rutinszerű programok. Tehát, ha valahol nem előzzük meg ezt a gondolkodást, akkor nagyon nehéz lesz a felzárkózás.
Itt generációs kérdésről van szó. Ez egy nagyon fiatal iparág. Én vállalatunknál kezdek rangidős lenni. 33 éves vagyok, egy-két ember idősebb nálam, és abból a százegynéhány emberből majdnem mindenki fiatalabb nálam. Tudomásul kell venni, hogy van az egész átalakulásnak egy generációs aspektusa, ami nem lehet kizáró jellegű, de mindenképpen számításba kell venni akkor, amikor kalkulálunk azzal, hogy hogyan működnek ezek a dolgok.
Én úgy gondolom, hogy négy nagy generációs azonosítási pontja van a közelmúlt magyar történelmének. Az 1945-ös, az 1968-as, az 1989-es és a mostani időszakok. 1945-ben voltak a fényes szelek. A fényes szelek generációjának lehetősége volt radikálisan átalakítani az országot. Ugyanez válik lehetővé a mai fiatalemberek előtt. Ez egy végtelenül kockázatos folyamat, rájuk kell bízni, autonóm módon kell őket hagyni ebben a dologban. Nem kell félni attól, hogy majd szétszednek mindazt, amit szerettünk. Hagyni kell, hogy a maguk módján alakíthassák a saját életüket. Ez az egyetlen dolog, amivel viszont ellensúlyozni kell és lehet ezt a folyamatot, hogy ne ismétlődjön meg a fényes szelek számos vad hajtása. Az, hogy értelmes célt kell adni ennek a generációnak. Magyar informatikus szakembert pénzzel itt tartani nem lehet. Mindig több pénze lesz a Schröderéknek, mindig több pénze lesz az Egyesült Államoknak, és mindig más fajta ígéreteket tudnak mondani. Magyar informatikust azzal az egy dologgal lehet itt tartani, hogy ha közelítjük a fizetéseket, és mellette adunk valamilyen célt és értelmet ennek az egész folyamatnak.
Nem csak általában az információs társadalomról beszélünk, mint ahogy most Én is az elején mondtam. Hanem azt fogalmazzuk meg, hogy ez miért fontos. Miért fontos neki, nekem, neked, és ezt az üzenetet kell az oktatásba beépíteni. Ezt az üzenetet kell ennek az egész programnak a marketingjén átvezetni. Értelmesen el kell mondani, hogy ez miért fontos, mert önmagában egyáltalán nem olyan lényeges dolog az ország számára. Önmagában az, hogy én mobiltelefonnal is tudok bankszámlát lekérdezni, ennek nagyon sok értelme nincsen. Ha nem mondjuk meg, hogy ez milyen módon befolyásolja, mondjuk a mögöttem lévő, a mellettem levő, vagy az előttem levő generációhoz való viszonyomat.
Úgy gondolom, hogy egy koedukált oktatást kell bevezetni az információ technológiával kapcsolatban. Ezen elsősorban a különböző szakmai kultúrák egy konvergens jelenlétét értem. Mérnököknek média emberekkel kell együttdolgozni, üzletembereknek mérnökökkel kell együttdolgozni és így tovább, sorolhatnám a sort.
A hagyományos szakmacsoportok szerinti képzésnek a határait fel kell puhítani. Nagy kormányzati és nagyvállalati akciókat kell meghirdetni a hozzáférések számának a növelésére, az intenzív és radikális növelésére. Annak az iparnak, amelyiknek létérdeke, hogy ez az ország ebből a szempontból élenjáró legyen, a jelenleginél hatékonyabban kell tudnia lobbiznia. Hatékonyabban és egységesebben támogasson minden kormányzatot, pártállástól függetlenül ebben a kérdésben.
Nem felsőoktatási, hanem kifejezetten információ technológiai, vagy információs társadalom projekteket kell indítani. Nagyon fontos, hogy különböző adatbázis fejlesztő és építő programokat kell indítani. Erre is utaltam már a nemzeti kultúra megőrzése kapcsán.
Végül egy dolgot emelnék ki: Állami kampány a Net esélykiegyenlítő funkcióinak a kiaknázására. Mielőtt arról kezdünk el majd panaszkodni, hogyan maradhat le Magyarország általában a világtól, a kulcskérdés az, hogy meg tudjuk-e fogalmazni, hogy hogyan maradhatnak le az egyes emberek Magyarországon belül ennek a dolognak az értelmes előnyeiről. Nem vagyok biztos benne, hogy itt és most el tudom mondani, hogy ez miért jó egy elmaradt régiónak. De meg kell fogalmazni! Ez különösen az államnak és az oktatásnak a szerepe. Ebben az ipar nyilván személyi adottságoktól függően tud segíteni, de nem dolga vagy alapdolga. De egy ilyen programnak kvázi nemzeti programként kell tudnia működni, és azt gondolom, hogy az esélyegyenlőség elve ebből a szempontból egy kulcskérdés lehet.
2000. áprilisában Budapesten rendezte meg a Magyarország Felemelkedéséért közhasznú Alapítvány azt a konferenciát, amelyen kíváló előadók nagyszerű előadásokkal járultak hozzá a címben jelzett célok megvalósulásához. Most Karácsonyra az Alapítvány az anyagot cd-n is megjelentette. A MHL megkapta a lehetőséget, hogy az előadsok anyagát az interneten is megjelentesse. A következőkben tehát gyakran találnak majd tisztelt olvasóink ilyen anyagot honlapunkon. Javasoljuk, folytassuk a konferenciát! További hozzászólásoknak is teret biztosítunk. Az e-mailon beküldött hozzászólásokat az egyes előadások után helyezzük majd el.A hozzászólók IDE kattintsanak!