Vissza
a kezdőlapraMagyarország reneszánsza a 3. évezredben dr. Talyigás KatalinSzociálpolitikai kihívások a XXI. században Munkám a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány vezetése. Ezt az alapítványt a Joint hozta létre. Ez egy olyan világszervezet, amely 200 országban segíti a holocaust-túlélőket, és az azt követő generációkat.
A munkámhoz tartozik, hogy szociális innovációkat kezdeményezzünk ebben a térségben, és ebben a vonatkozásban Surján úrhoz két ponton is csatlakoznék: egyrészt az ő minisztersége alatt fogadták el a szociális törvényt, amely mintaszerű, mert a térségben ez az egyetlen olyan törvény, amely rendszerezi a szociálpolitikai juttatásokat. És ezt követően a törvényi háttér a megteremtése a fogyatékos ügyben, a gyermekvédelemben is eredményes volt. Ami hiányzik, az például az idősügyi törvény és a foglalkoztatási törvénynek néhány, új tétele. Ezekről az előadásomban fogok beszélni.
Az előadásomra való felkészüléskor azt figyeltem meg, hogy most éppen most, április 16-án és 17-én ülésezik a Világbank és a Valuta alap Washingtonban. És ez az évi közgyűlés - amelyen az adós országok problémáját vitatják meg - egy tüntetéssel, egy tüntetéssorozattal kapcsolódott össze. És bár mi nem politikai szervezet vagyunk, és nem is azért mondom el, mintha fontos lenne, hogy a demonstrációval egyetértek vagy sem, hanem most a demonstráció kezdetén egy számomra szimbólumot használtak. Az újságok erről beszámoltak. A tüntetés úgy kezdődött, hogy három zsidó fújta a kosszarvakat az emelvényen. Előttük beszélt egy katolikus érsek és egy szakszervezeti vezető. Jó idő volt. Hűvös, de napsütéses. Tüntetésre alkalmas idő. A tülkölést a gyűlés témája miatt iktatták be. Jubileum 2000. volt a washingtoni rendezvény neve. A bibliai törvényre emlékeztetett, amely előírta, hogy minden ötvenedik, azaz jubileumi évben, az engesztelés napján fúvasd végig a riadókürtöt. Ez a hang hirdette a szabadságot a Földön, hogy a kürtölésnek esztendejében kapja vissza ki- ki az ő birtokát térjen vissza ki- ki az ő nemzetségéhez. Mózes törvényei rendelkeznek az adósság elengedésről, és az adósrabszolgák felszabadításáról is. (Mózes III. könyve 828. lap.) Ezen a gyűlésen azt követelték a demonstrálók, hogy a Világbank és a Valutaalap engedje el az adósságot.
Anélkül, hogy azt mondanám, hogy azt az adósságot el kell engedni, vagy sem, szeretném elmondani, hogy 1995 óta folyik egy kutatás Magyarországon is, amelynek az a feladata, hogy a világbanki kölcsönök hatását elemezze. A világbank, mint tudjuk, azért adja a kölcsönt, hogy a gazdasági fellendülést támogassa. S mint az látjuk, ebben a térségben ez a gazdasági fellendülés meg is indult. Ugyanakkor azonban kritika is éri a Világbankot. Ma már nem véletlenül áll a Világbank logójában az első mondat, hogy: "Szegénység nélküli világot szeretnénk". És számomra ez a mondat 21-dik század kihívása. 1995-ben az a kezdeményezés indult, hogy a civil oldal a kormányok résztvevőivel és a Világbank szakértőivel együtt elemezzék a kölcsönök társadalmi hatását. Az erről készült jelentés összeállításában Ferge Zsuzsa professzor is részt vett, s nekem, mint az alapítvány egyik képviselőjének, módom nyílt arra, hogy megismerjem ezt az anyagot. A teljes anyag a következő témákat tartalmazza: Vizsgálják az ártámogatások hatását. Vizsgálják a nyugdíjreformot. Az egészségügy átalakítását, a táppénz-reformot, az oktatást, a családi ellátások minőségét, a munkanélküliség kezelését és a segélyezést. És ebből máris látható, hogy - és ebben teljesen egyet értek Surján László úrral - a szociálpolitikát bővebben, tágabban kell értelmezni, s nem csak az ellátások rendszereként.
Úgy gondolom, hogy a térségben Magyarország nagyon sokat tett szociálpolitika területén. Egyrészt a jogi garanciális oldalon, másrészt a képzés viszonylatában. Hiszen Magyarországon kiépítettük a szociálpolitikus és a szociálismunkás képzést. Harmadrészt sokat tett az intézményfejlesztési oldalán. Mégis: a szegénységre vonatkozó adataink elgondolkodtatóak. És át kell gondolnunk, hogy mit tehetünk a szegénység leküzdésére. A KSH adatok, a TÁRKI adatok és mindazok a civil oldalon készült adatok, amelyek a rendelkezésünkre állnak, azt mutatják, hogy Magyarországon az egyenlőtlenségek sajnos tovább nőnek. És valószínűleg nemcsak a gazdagok gazdagodnak, hanem a szegények egy része is továbbszegényedik. A szegénység terjedelme is meggondolkodtató. Érdekes volt néznem a román adatokat, hogyan nőtt ott az elmúlt tíz évben a szegénység.
Magyarországon 1990-ben kb. 10 százalékra tették ezt az adatot, és ma 30-35 százalékra emelkedett a szegények száma. Ami azt jelenti - és persze az, hogy ki a szegény, egy nagyon nehéz kérdés, amire még vissza fogok térni - tehát mégis arról szól ez a történet, hogy a társadalmi átalakulás, a gazdasági átalakulás, a szabadság elnyerése áldozatokat követelt. És vannak vesztesei. Súlyos vesztesei vannak az átalakulásnak. Tudnunk kell arról, hogy a szegénység maga is szegmentálódik, és a népességnek legalább 10 százaléka végzetesen leszakadt az egész társadalomról. Abszolút szegény, a létfenntartása sincs biztosítva. Elvesztette a civilizációs bázisát. A másik 20-25 százalék léte nem fenyegetett ilyen módon, ám itt is súlyos és tartós megélhetési gondokkal küzdenek. És közülük is csak egy igen kis töredéknek van reménye arra, hogy integrálódjék a társadalomba. Éppen ezért kötelességünk, hogy végiggondoljuk, mi az okai a szegénységnek. Hogy ez nem egy önhibás folyamat. Nem arról van szó, hogy az emberek nem szeretnek dolgozni, vagy hogy a segélyből szívesebben élnek. Hanem arról van szó, hogy a társadalmi átalakulás súlyos árat követel a társadalomtól. Amit az előbbi szekcióban a gazdasági igazgató úr elmondott, pontosan jelzi, hogy igenis ára van az átalakulásnak, ezért nekünk erre oda kell figyelnünk. Dögei Ilona egyik kutatása szerint ( ez egy dunántúli az elemzés) ható probléma az egyes számú ok amit az emberek a szegénység okaként megjelölnek, az az alacsony munkahelyi jövedelem. És ezért örültem, hogy Surján úr képviselő úr vitába szállt, mert a legsúlyosabb oka a mai szegénységnek, az az alacsony jövedelem. És ez az alacsony jövedelem nemcsak a munkahelyi jövedelemre vonatkozik. Hanem ugyanilyen alacsony jövedelmet jelentenek a nyugdíjak, különösen a rokkantsági nyugdíjak. A megkérdezettek 61 százaléka fogalmazta meg úgy, hogy életében a legsúlyosabb problémát az alacsony munkahelyi jövedelem jelentette a számára. Ami azt jelenti, hogy a mindennapi megélhetés fedezése rendkívül súlyos problémákat okoz. Magasak a rezsiköltségek, amelyek, mint ismeretes, az utóbbi években szinte robbantak, s a lakásfenntartási támogatás, amit az önkormányzatok nyújtanak, amihez az állam hozzájárul, nem elegendőek. Bár ez a fő segélyezési forma ma Magyarországon. Mégis: nemcsak az ország adósodott el, hanem a lakosság nagy része is. És a lakások fenntartása, rezsiköltsége olyan mértékben megterheli a lakosságot, hogy 55 százalékuk számára életük legsúlyosabb problémája a rezsi kifizetése.
Ugyanilyen problémának tekinthető, ha sok az eltartott a családban, és egy kereső van. Nagyon sokszor tapasztaljuk, hogy esetleg munkanélküli a férj, és alacsony jövedelemmel dolgozik a feleség, és így tartanak el gyerekeket. Még súlyosabb problémának minősítették - és erre, külön szeretném felhívni a figyelmet, mint Magyarországon jellemző dologra-, hogy a betegségek a családban nagyon súlyos problémát jelentenek. A magyar népesség rossz egészségi állapotából az következik, hogy ilyenkor nemcsak hogy a családban kiesik jövedelem, és ez a keresetkiesés önmagában problémát okoz, hanem a betegséggel járó többletköltségek is súlyos gondot okoznak. Itt ismét szeretnék visszautalni a rendszerváltásra, s arra, hogy ez volt az első olyan kormány, amely az otthonápolási szolgálatot bevezette, amelyben az alapítványunk is részt vett, és én erre nagyon büszke vagyok. Az OEP befogadta az otthonápolási szolgálatokat. Tehát megpróbál a kormány és a társadalombiztosítás segíteni a beteg család, a betegek helyzetén. Mégis mindenkinek van saját élménye arról, hogy ha beteg van a családban, az milyen súlyos megterhelést jelent.
Súlyos problémaként vetették fel a gyerekek iskoláztatását, 17 százalékban. Ami azt jelenti, hogy az önkormányzatok mindent megtesznek azért, hogy a gyerekek iskoláztatása elinduljon. A beiskoláztatási segély közismert. Ennek ellenére az a tapasztalat, hogyha a családban kevés a jövedelem, akkor a gyerekek továbbtanulásánál úgy döntenek, hogy a gyerekek inkább munkába álljanak. És a gyerekek keresetéből a szülők generációjában kiesett keresetet kell pótolni. Ez egy rendkívül súlyos probléma. Hiszen arról volt szó az előbbiekben, hogy szűk keresztmetszet a szaktudás. És bizony a legnagyobb befektetésnek Magyarországon annak kell lennie, hogy a tudásba fektessünk be. Ösztöndíj-rendszereket kellene kiépíteni. Az önkormányzatoknak növelniük kellene a továbbtanulási esélyt. Ehelyett a legsúlyosabb gondokkal küzdő családokban, nincs lehetőség továbbtanulásra. Még súlyosabb probléma, amire ki szeretnék térni, a munkanélküliség a családban. A munkanélküliség kezelésére az ország felkészült. Ahogyan a szociálpolitika területén, itt is európai szintű intézményrendszer alakult ki. Mégis: az a foglalkoztatás-politika, ami jelenleg működik, a tartós munkanélküliséget nem tudja kezelni. És ha valaki 40 év feletti – különösen, ha nőről van szó, de férfi esetében is- rendkívül nehéz az újra elhelyezkedés. Vagy egy új életút megkezdése.
Szeretnék arról is beszélni, hogy ennek a kormánynak központi célja a családok segítése. Ugyanakkor az a tapasztalatunk, hogy a nagycsaládosoknál, a három vagy annál több gyermekkel rendelkező családoknál olyan magasak a kifizetések, hogy ezeknek a gyerekeknek a léte, a mindennapi élete súlyos problémát jelent. Újabban a magas kölcsöntörlesztési részleteket jelölték meg a szegénység okának. Kifejezetten problémát jelent elsősorban azoknak a kölcsöntörlesztési részleteknek a kiegyenlítése, amelyek az önkormányzati lakások megvásárlásából adódnak, és a lakások felújításával, fenntartásával kapcsolatosak.
A mi alapítványuknál az egyik a legsúlyosabb probléma a rokkantsági nyugdíj és az egészségkárosodottak helyzete. Ők azok, kiknek a foglalkoztatása Magyarországon nincs megoldva, miközben az egészségkárosodottak jövedelmi helyzete ma Magyarországon nagyon alacsony. Ugyanilyen nagy problémát jelent, hogy ha fogyatékos gyerek vagy felnőtt van a családban. Amit összefoglalóan szeretnék mondani, az a következő: nagyon sok család érzi úgy- 9 százalék-, hogy a tartalékaik teljes mértékben kimerültek, hogy nincs hogyan tovább, hogy reménytelen a jövőjük. Ezen feltétlenül változtatni kell. A változtatás módja: azt gondolom, hogy egy új típusú szociálpolitikai rendszert kell kiépítenünk. Ebben az új típusú szociálpolitikai rendszerben az államnak európai módra garanciális jogokat kell biztosítani. Örültem, hogy a "jogok" szó Surján úr előadásában pirossal volt írva, mert azt gondolom - és ez talán vallási meggyőződésem is -, hogy minden ember egyenlő, egyenrangú. És ez a jog, hogy ennek a jognak a minimális létfeltétele meglegyen, ezért mindent meg kell tenni.
A mi alapítványunk- igaz, külföldi segítséggel- mindenkinek a jövedelmét kiegészíti arra a bizonyos 40-45 ezer forintra azért, hogy méltó körülmények közt éljen idős korában. Azért, hogy ne csak ételre és fedélre jusson, hanem kultúrára is. Az írás népe vagyunk. Fontos számunkra, hogy méltó körülmények közt élhessünk. Azt gondolom, hogy az állami garanciák mellett ez az, amit minden embernek biztosítani kell, nemtől, származástól, vallástól függetlenül. Rendkívül fontos az önkormányzatok szerepe. Az önkormányzati testületeknek a szerepe. És az állami és önkormányzati település rendszer felelőssége mellett, egy új civil társadalmat is megmozdító szociálpolitikát kell kiépíteni. Ma működik a Szociális tanács. De ma még nem működik az a fajta szerződéses rendszer, a civil szervezetek az állam és az önkormányzatok között, amelyet segítené, hogy összefogás alakulna ki, és hogy mindenki, aki azon a településen él, fontosnak érezze, hogy ne éljen köztünk szegény ember.
Én azt hiszem, hogy új szereplői kell, hogy legyenek a szociálpolitikának. A forprofit szervezeteknek a nonprofit szervezeteknek, a civil szervezeteknek, a települési önkormányzatoknak és az államnak együttesen, politikai hovatartozás nélkül kell összefogniuk, és a saját településükön, ott, ahol élnek, közvetlenül a saját környezetükben kell megváltoztatniuk azt a tendenciát, hogy a gazdagok gazdagodnak, és a szegények szegényednek. El szeretném mondani, hogy pár nap múlva a mi vallásunk szerint pészách, vagyis húsvét lesz. Nálunk az a szokás, hogy az ünnepi asztal mellett mindig van egy üres szék és egy üres teríték, ami azt szimbolizálja, hogy bárki bejöhet és az asztalhoz ülhet. Mert a család részese, mert a közösség részese, mert össze kell fognunk, és nem engedhetjük meg, hogy köztünk kolduló gyerekek legyenek, hogy köztünk hajléktalanok legyenek. Nem engedhetjük, nem nézhetjük jó szívvel azt, hogy emberek 40 éves korban, vagy 47 éves korban meghaljanak. Kötelességünk a felemelkedéshez vezető utat kidolgozni. Itt fiatalok is ülnek, - ez mindenkinek személyes felelőssége is, személyes meggyőződése is. Én az egyetemi katedrát azért hagytam ott, mert úgy éreztem, hogy nem elég tanítani, cselekedni is kell, és a cselekvés és tanítás, tanulás együttesen adja meg annak hitelességét, hogy minden nap meg kell valósítanunk a szolidaritást, hogy adnunk kell a másiknak azért, hogy kaphassunk is a társadalmi szolidaritást.
2000. áprilisában Budapesten rendezte meg a Magyarország Felemelkedéséért közhasznú Alapítvány azt a konferenciát, amelyen kíváló előadók nagyszerű előadásokkal járultak hozzá a címben jelzett célok megvalósulásához. Most Karácsonyra az Alapítvány az anyagot cd-n is megjelentette. A MHL megkapta a lehetőséget, hogy az előadsok anyagát az interneten is megjelentesse. A következőkben tehát gyakran találnak majd tisztelt olvasóink ilyen anyagot honlapunkon. Javasoljuk, folytassuk a konferenciát! További hozzászólásoknak is teret biztosítunk. Az e-mailon beküldött hozzászólásokat az egyes előadások után helyezzük majd el.A hozzászólók IDE kattintsanak!