Vissza
a kezdőlapraMagyarország reneszánsza a 3. évezredben Tempfli JózsefSzociálpolitika, az egyház szociális tanításának kettős sajátossága
folytonosság és a megújulás tükrébenNagy hálával köszönöm a meghívást az Alapítványnak, és nagyon összehangzónak tartom a címet, hogy – “Magyarország felemelkedéséért” – azzal az értekezlettel, illetve szinódussal, amelyen részt vettem szeptemberben, a Vatikánban, amikor az Európai püspököknek a második szinódusa volt. És hogy mennyire összetartozik az egyház és az állam viszonya, arra is akarok utalni. Mi ott negyven témakörről beszéltünk, s 27 napig tartott az a szinódus, amelyen 18 napig a pápa, a Szentatya is részt vett. A negyven témakörből tizenegy gazdasági téma volt. Hiszen a valós élethez épp úgy hozzátartoznak a gazdasági témák, mint az egyházi vagy a szellemi jellegű témák.
Hát ezért is örvendtem, hogy meghívtak és szívesen vállaltam, nem találtam tehernek. Igaz, néhányan csodálkoztak, amikor mondtam, hogy milyen értekezletre megyek, és hogy ennek a címe:
Szociálpolitika az egyház szociális tanítása kettős sajátossága a folytonosság és a megújulás tükrében.
Azt mondták, hogy egy ilyen előadásra szociológus, közgazdász vagy ilyesmi kell, nem pedig egy püspök, aki lelki dolgokkal foglalkozik. Én erre mit mondtam? Azt, hogy kérem szépen, hát igaz, hogy az égbe törekszünk, de a lábunk a földön van. És hát, ha a földön van a lábunk, akkor azt jelenti, hogy a földön is meg kell ismerkedjünk, meg kell barátkoznunk, sőt cselekvő emberei kell legyünk a földi életünk alakításának is. Egyébként ehhez csak úgy hangulatkeltésként mondom, hogy mennyire a földön élünk, ha azt is hirdetjük természetes, hogy eljön a halál, az égbe vágyunk.
Volt egy kilencvennégy éves váradi kanonok, aki egy fél tucat új fehérneműt készíttetett magának, alsónadrágot és inget. És amikor hazavitte a varrónő, a házvezetőnője bejelentette, hogy “kanonok úr, hát hazahozták a fél tucat fehérneműt” – mire ő azt mondta: “jó Mariska tegye oda a harmadik polcra, és ha elkoptattuk, akkor még csináltatunk újabb féltucatot”. 94 éves korában még arra gondolt, hogy ő még azt el fogja koptatni, és másikat is tud csináltatni. Hát ez csak hangulatkeltés akart lenni.
Az egyháznak nem szabad szeparálódnia. Nem szabad elkülönülnie a mai társadalom problémáitól. Például az is érdekes volt, hogy itt van Budapesten a Machwart András Vasút közlekedési szakiskola, egy szakmunkásképző, és oda is meghívtak előadást tartani. Akkor ott is megmosolyogtak, azt mondták, hát mi dolga a vasutasok között, egy vasút közlekedési iskolában egy katolikus püspöknek. Mi pedig nagyon jól megértettük egymást a diákokkal, azóta is jó barátságban vagyunk, és többször is elmentem már hozzájuk előadást tartani. Még egy dologra szeretnék utalni arra, hogy én régebben is foglalkoztam, még civil koromban szociális és gazdasági problémákkal. Azt sokan tudják rólam, hogy 50-56-ig a tanügyben voltam, és a sors iróniája, hogy éppen orosz nyelvet tanítottam. Akkoriban a szovjeteknek volt egy érdekes közgazdászuk egyben szociológus is volt, Matariknak hívták. Nem tudom, hogy magyarul megjelent volna műve, de én orosz eredetiben olvastam, úgy 164 oldalas könyv volt, és ennek az első lapján, mintegy mottóként ez volt- a cselovéka bugyet trevabaty, trevabaty, trevabaty. Az embertől követelni, követelni és követelni kell.
Tehát felállította a követelése tanát, amelynek fő mondata és értelme ez volt: akármennyit dolgozik az ember és akármilyen jó minőségűt, sohasem szabad elégedettnek lenniük vele, hanem mindig még többet, és még jobbat kell várnunk. Mert csak ez biztosítja az ember fejlődését. Mert ha egy ponton azt mondja: most már eleget tettél, vagy elég jól csináltad, az ember nem tud megállni azon a ponton, hanem visszahull. Tehát ahhoz, hogy fejlődés legyen, mindig még több és még jobb kell. Persze itt még sok mindenről beszél, amivel mind ezt alátámasztja, de többek között azt is mondja, hogy fölöttünk áll az örök követelés, csakhogy nem írja nagybetűvel, hogy az Isten. Lehet, hogy ő azt gondolta mögötte.
Hát ennek a szellemét is, és amit még mondott sok minden bölcs dolog van az írásában, azt igyekeztem figyelembe venni. Még egyet akarok mondani, ami nagyon összehangzik ezzel, és nagyon egybevág ezzel a rendezvénnyel.
Közvetlen a Horn-kormány a működésbe lépése előtt, tehát a választások előtt Visegrádon, a Silvánusz hotelben szintén volt egy nagy nemzetközi rendezvény, a német Neumann alapítvány rendezte ezt. Mint tudjuk ez egy liberális párt, és hát és az is volt kiírva nagy betűkkel ottan kérem szépen a rendezvény élére: Für liberale politic. Mi volt ennek a célja? A rendezvény címe is az volt, hogy 2000-ben milyen legyen az állam és az egyház viszonya. Engem is megkértek ott egy eladás tartására, 45 percig. Tartottam is egy előadást, de most nem az enyémről akarok beszélni, hanem ott egy pesti egyetemi tanár tartott előadást - a nevével nem akarok visszaélni - aminek az volt az értelme, hogy 2000-re Magyarországon az egyházat és az államot teljesen külön kell választani. Egyiknek ne legyen köze a másikhoz. Mindegyik a másik nélkül éljen meg úgy, ahogy tud, és boldoguljon. Minden előadáshoz hozzá lehetett szólni, és mindenkinek kérdést lehetett feltenni. Én rögtön jelentkeztem első hozzászólónak, és miután megdicsértem vagy két dolgot a professzor előadásában, amit meg is lehetett dicsérni, de me captatio benevolentiae, vagyis a jóakarat megnyeréséből nemcsak kritizálunk. Azt kérdeztem: és tessék mondani, professzor úr! A zsidó nép életében ugyanez a törekvés? Nem rossz, tehát nem pejoratív, rossz céllal kérdeztem ezt. A professzor egy kicsit elpirult, de azt mondotta: Tessék, nézze hát, ha nem tudja a püspök úr, a zsidó nép életében a vallás és a nemzetiség szorosan össze van kapcsolódva. A múltban is így volt, a jelenben is és a jövőben is. Tehát ott soha nem lehetett szétválasztani, és nem is lehet. Azt feleltem reá: és én ezért kérdeztem, nagyon örülünk ennek, hogy ez így van, és tanulunk belőle, mert a zsidó népet a szétszóródottságában is ez őrizte meg, hogy ma is világgazdaságot és sok mindent alakító tényezők hogy, ez a szoros egység megvan a vallás és a nemzettség között. Ha valaki a vallását otthagyja, kitúrják a nemzetiségéből, s ha a nemzetiségét, a vallásából.
És akkor azt mondottam, ezt tettem hozzá, hogy a magyar nép életében is így van, az hogy magyar és keresztény ugyanígy összefonódott ezer év alatt, s akar maradni a magyarság újabb ezer évben, ő is ezt kell tanulja a zsidóságnak a példájából. Mondottam.
Hát örülünk, hogy ennyi év után most eljutottunk oda, hogy Magyarország miniszterelnöke és a hivatalos kormánya nem ezt hirdeti, hanem hogy 2000-re megvalósult az, hogy szorosan együttműködve az egyházzal, egyik a másikat segítve akarnak boldogabb és emelkedettebb harmadik évezredet elérni. Hát ezért örömmel is vállaltam ezt az előadást is, és hogy részese legyek ennek. Még egy dolgot említek meg: öt évvel Lausanne-ban a részt vettem egy öt napos menedzserképző tanfolyamon. Amikor ott bejelentkeztem, és tudták, mi a foglakozásom, azt kérdezték, hogy váltani akar a püspök úr a püspökségből? Hát menedzser akar lenni? Azt mondottam: nem kérem, hanem meg akarom ismerni a menedzserek a gondolkodás- és cselekvésmódját. Azért, mert remélem, hogy valamikor visszakapjuk a püspöki vagyonokat, s nem akarom, hogy átejtsenek, mert a múltban azt tapasztaltam, gyermekkoromban, hogy akik a püspöki jószágigazgatók voltak, azok gyermekei hintón mentek iskolába, de a segédlelkészek gyalog mentek a fíliákba, a leányegyházakba hittant tanítani. Tehát ezért akarom megismerni. Örülök, hogy részt vettem, azóta is megküldik folyamatosan az anyagokat, már egy nagy halom van belőle. Nagyon sokat tanultam, az most nem ennek a témája, hogy miket, de nagyon bölcs dolgokra oktattak ott bennünket, és nagyon módszeres dologra.
Még csak egyet, hogy mennyire összetartozik a világi és egyházi dolog - hála istennek, most már vannak olyan papi embereink - az egyiket meg is jegyzem: dr. Jáki Szaniszló, aki egyébként bencés, és nemcsak teológiából doktorált, hanem fizikából is, tehát fizikai tudományokból is, tehát mind a kettőhöz hozzá tud szólni, a szellemi és a fizikai dolgokhoz. Meg is jelent egy híres könyve ezen a címen: Isten, egyház, tudomány. Ebben összehasonlítást tesz a kettő között. Ezek után bemutatok néhány művet arról, hogy az egyház száz év óta milyen intenzíven foglalkozik a világi tudományokkal, tehát a gazdasági, szociológiai, tudományokkal tehát mindazokkal, ami ezekhez tartozik. Legelőször is bemutatom XIII. Leó Pápa Rerum Novarum című enciklikáját, amely gazdasági-szociális munkát érintő kérdésekkel foglalkozik – száz éve jelent meg. Ennek nyomán azután II. János Pál Pápa kiadta Sollicitudo rei socialis c. enciklikáját, amelyik szintén ezzel a problémával foglalkozik. De II. János Pálnak van még egy enciklikája, a Laborem excerceus, amit a Regulum Novarum megjelenésének 90-dik érvfordulójára adott ki. Vagy pedig itt van a harmadik, a Sintesius anuns című enciklika, amely nemrég jelent meg, az egyház szociális tanítása évében, 1991-ben. Tehát ezek mind-mind szociális problémákkal foglalkoznak. Szeretnék idézni egy 1981-ben megjelent, Laborem exerceus c. műből. Nézzük, hogy milyen címekkel foglalkozik, hogy ebből is lássuk, az egyházat mennyire érdeklik ezek a szociális problémák. Itt csak néhány főcímet említek, hat oldalon csak a címeket jegyzi. Például egy ilyen főcím: A szociális kérdés és a munka. De ennek van vagy hat alcíme. Például: Az egyházügy és a dolgozó ember; A munka és az ember elválaszthatatlan; A világgal együtt a munka is változik; Az egyház feladata a dolgozó ember védelme. Vagy a másik főcím: Az egyház szociális tanításának és tevékenységének szerves kibontakozása; A szociális kérdés és az egyház, vagy: A szociális kérdés kibontakozása; Az ország problémából világa probléma lett. Vagy: A munka a szociális kérdés sarkpontja; A munka és a szociális kérdés összetartozása. Külön fejezet a Munka és az ember. Azt mondja, hogy az ember a munka által uralkodik a földön. A fejlődés nem lép túl a teremtés rendjén. Vagy egy másik főcím: A munka tárgyi értelemben; A technika. Minden munkában uralkodás valósul meg; A technika átalakítja a munkát; vagy: A munka alanya változatlanul az ember; vagy: A technikában is az uralkodás jelenik meg; A technika új kérdések elé állít minket; vagy másik főcím A munka szubjektív értelemben; A munkát az ember személyként végzi, ezért etikai érték a munka; Az egyház a munkáról mindig így tanított. Vagy egy ilyen főcím: A helyes értékrendet fenyegető veszély. Az ökonomista és materialista gondolkodás mást mond. A munka, mint áru és az emberi munkaerő. Az ember nem lehet termelőeszköz.; A dolgozó ember etikai, társadalmi probléma, stb. Vagy: A munkások összetartozása; A munka tárgyi oldala változik, az alanyi oldala ugyanaz marad. A munkások összetartozás-tudatának hatásai. A proletár állapot újraképződése; vagy: A munka személyi méltósága; akkor A munka és a társadalom; A munka szorosan kapcsolódik a családhoz és annak problémáihoz. Őrizni kell a munka szubjektív oldalának a fontosságát; A munka és a tőke közötti összeütközés; vagy A munka elsőbbsége; Az ökonomizmus és a materializmus tárgyi és társadalmi vonatkozásai; A munka és a tulajdon; A munkások jogai; - erről vagy öt mellékcím - A közvetett és közvetlen munkaadó; A. foglalkoztatottság; A munkabér és más szociális juttatás. A szakszervezetek, A sztrájk; A paraszti munka méltósága; A rokkantak és a munka; A munka lehet értékéről; Krisztus és a munka; stb., stb., stb. Tehát ezek mind olyan bőven adnak anyagot, hogy heteket lehetne előadást tartani róla, persze itt korlátozott az időnk, ezért szinte távirati stílusban próbálok csak egy-egy olyan mozzanatot feleleveníteni, hogy különböző dolgokhoz mit szól az egyház.
Itt állunk a második évezred utolsó esztendejében, átlépünk a harmadik évezredbe. Merre kell tartsunk, hogy valóban megvalósulhasson ez a címben elhangzó Magyarország felemelkedése? Útelágazásoknál megáll a vándor, nem folytatja útját mindaddig, míg nem tájékozódott, merre kell útját vennie, hogy céljához jusson. A történelmi ma embere ilyen tétovázással áll meg a most elért korfordulón, egymástól eltérő utakat lát maga előtt, melyen nemcsak tömegek tolonganak, hanem egész nemzetek törnek előre, mindegyik azzal az elképzeléssel, hogy ezen az úton jut el az óhajtott boldoguláshoz.
Ma a rohanás századában nincs idő a tétovázásra, mert az átalakuló világ üteme gyors elhatározást sürget. Rá kell lépni a kínálkozó életutak egyikére, de itt a nagy kérdés, hogy melyikre. A tétovázó ember szomjasan tekint útbaigazítás után. A ma embere bőségesen kap ugyan belőle, de minden oka megvan reá, hogy a legelejére nézzen minden felkínált útmutatásnak, és tüzetesen megvizsgálja annak az illetékességét, aki útmutatóként áll elébe.
Az eligazítást pedig ott kell keresni, ahol a megtévesztés lehetősége is ki van zárva. Ahol a kavargó életkérdések történelmi, gazdasági válságok átfogó értelmezést kapnak, és ahol az útmutatás olyan jövőt ígér, amely földi, boldogabb harmadik évezredhez vezet, de a földöntúli örökkévalósághoz is vezet bennünket. És itt nem szabadot felednie az embernek, hogy kész ténnyel kell számolnia. Tény pedig az, hogy magát az embert életre hívó, elébe célt kitűző, s annak elérésében őt hatékonyan segítő Isten nyilatkozott arra nézve, hogy az embernek milyen úton kell járnia a földi életben. Ez a nyilatkozat a vallásos magatartást illetően mindent felölel, ami az ember boldogulásához szükséges, de tartalmazza azokat az alapelveket is, amelyek szerintem merőben politikai, gazdasági, szociális problémák. Hogy ez a vallási megalapozottság nem iskolás jellegű fejtegetés, hanem tartalmában és igényében egyaránt korszükséglet, annak igazolása ott szunnyad a mai kor emberének lelke mélyén. Amely béhangoztatta, hogy az emberi történelem minden megmozdulásának mélyén tulajdonképpen vallási kérdés lappang, és így a történelem egyetlen és igazi témája a vallásosság és a vallástalanság állandó küzdelme. A reneszánsz óta kifejlődött, egyoldalú jellemvilágú műveltség – tegyük hozzá, sokszor álműveltség – igyekszik elsorvasztani a vallást, és leszorítani természetszerű vezérszerepéről. De éppen a mai elvilágiasodás tehetetlen vergődése, az eltömegesedés lelki nyomorúsága és kielégítetlensége, továbbá az ál- és negatív vallások, panhizmus filozófiája és a különféle profán kultuszok, marxista bolsevizmus stb. döbbenetes nyilvánvalóság, hogy igazolják, hogy vallás nélkül, sőt a vallási élet egészséges virágzása nélkül elernyednek a nemesebb emberi törekvések. Megfelelő cél, tárgy és tartalom nélkül senyvednek képességeink gyökerükben, elsorvadnak és elbetegesednek az alapvető emberi vonatkozások, nevezetesen a család a társadalmi kötelezettségek, és felelősség és meglazulnak a közösség kötelékei. De ugyanígy a hazaszeretet, a nemzet és a kultúra, a gazdaság fogalma is hamis értelmezést kap. Isten adott kinyilatkoztatást az embereknek, s egyházunk mindig azt vallotta és tanította, hogy amit hisz és hirdet, az nem emberi bölcsesség, hanem Isten szava. Hitrendszerünknek mindig sarkalatosított ténye volt, és marad, hogy Isten a természetre, mint talapzatára ráépített egy természetfölötti világot, melynek életében tevékenyen részt vesz. Istennek világalakító tevékenysége tehát nem merült ki a teremtésben és a világ fenntartásában, hanem mindezekhez járul az olyan természetfölötti isteni tevékenység, melynek közvetlen tartalma és rendeltetése közölni az emberekkel, amit Isten tudatni akar velük. Hogy pedig mit akar velük tudatni? Az ember részéről a ráutaltság Isten részéről pedig az emberrel szemben fennálló igénye jelzi. Földi síkon tehát a kinyilatkoztatás úgy jelenik meg, mint az ember igényének kielégítése, természetfölötti távlatokban pedig, mint az emberhez leereszkedő, személyes Isten külön kegye, mely vallási eszméket és erőket folyósít azok tetejébe, melyeknek az embernek magától is futja. A kinyilatkoztatás tanai ezek szerint felölelik mindazt, amit az embernek tudnia kell, hogy hozzá tudjon igazodni Istenhez, mint első elvhez és végső célhoz, de földi életében is boldoguljon. Ennek megfelelően aztán tudja kialakítani magatartását és berendezni gazdasági életét, hogy egyénileg erre alapozva mind boldogabb életkörülményt és társadalmi körülményt tudjon létrehozni.
Az isteni kinyilatkoztatás ma is életbevágóan időszerű. Évezredekkel ezelőtt adta az Isten, de az egyházra bízta az egyetemes emberiség közös kincseit. Régi kincs, de a ma emberének is folyósítja szellemi tőkéjét. Korkérdések, az ezredváltást megélő ember lelkén. Ezért a kinyilatkoztatás odakívánkozik borús korunk egére, hogy fároszként világítson, és tájékozódást adjon az embernek, és ne csak az egyén lelkivilágában, hanem a közösség tömegeinek is égi hitelesítéssel ellátott irányítója legyen. A történelmi harmadik évezred küszöbére lépő ember ne feledje, hogy nem jár bizonytalanságban, ha ezen kinyilatkoztatás útmutatásával veszi útját, a ködös jövőbe, mert így reményteljesen lépheti át a harmadik évezredet és alakíthatja a gazdasági életét. A társadalmi intézmények életképessége a bennük működő erkölcsi, szellemi erők hatóképességétől függ. A természetjogi felfogás ellen az lehet az ellenvetés, hogy nagy nemzetközi összetűzéseknél, amikor az elvekre leginkább szükség volna senki sem törődik velük, s a nemzetközi jog csak lebegő ideállá válik. XII. Piusz. enciklikájának a világháborút követő nemzetközi helyzetet bíráló soraiban nagy igaza van, amikor azt mondja: békét csak a nyilvános okmányokban írták alá, de az nincs beleírva az emberek szívébe, ott még most is háború szellemei élnek, és romlást vetnek naponta, egyre jobban a polgári együttélésben. Ez pedig veszélyt jelent a gazdasági életben is. Hát még mást is mond, de azt elhagyom, ez volt a lényege. Kérdés tehát, hogy az egyháznak van-e jogosultsága ezekbe a gazdasági és szociális problémákba beleszólni vagy belekontárkodni, és egyáltalán véleményt mondani. Tegyük fel a kérdést. Természeti és szellemi lét, vétkesség és örökkévalóság találkoznak az emberben. Az ember a természetet a szellemi erejével kultúrává nemesíti, s a végesség eközben tapasztalt határait nem a szellemi léte adott, hanem a tér és idő által állított korlátoknak ismeri fel, amelynek leomlása a szellem teljes megvalósulását ígéri. A vallás a legintenzívebb közösségi alkotó erő és, mint egész embert igénylő, önátadást kívánó viszony és magatartás az embert teljességében Istenhez köti. És itt most megint kihagyok egy részt, és folytatom ezzel: Szükség van-e mai szociológiának a megértő módszereire. Az egyházat teljesen megérteni, legbensőbb jelentőségében felfogni csak a hívő magatartás álláspontján lehet. Ha valaki az ember életkörét lezártnak tekinti a természet világával, a természetfölötti létét, mint merő illúziót el fogja utasítani, viszont az egyház és társadalmi közösség a szociológiai kategóriákkal meghatározható. Csakhogy tudatában kell lennünk annak, hogy a természeti társadalomról alkotott kategóriáink a természetfölötti közösségre csak megszorítással illetve kiegészítéssel alkalmazhatóak. Az egyházban kétféle léthez tartozó elem van: isteni és emberi. Belső lényeg és külső megnyilvánulás. Örökkévalóság és időbeliség kapcsolódnak benne elválaszthatatlanul össze. Az idő és a végesség világából szerzett kategóriáknak tehát hajlíthatóak kell lenniük, és nemhogy adekvát magyarázatát adják az örökkévalónak és a végtelennek, hanem még közelebb hozzák a megértést kereső értelmünkhöz és gazdaságunkhoz. Itt megint egy kicsit túllépek, mert ott a fontosabbra akarok utalni.
A kereszténységnél a személyiség kialakításában látja az ember örök céljához igazodó földi rendeltetését. Az ember testi-lelki egészségére tekintettel, teljes joggal követelheti a magasabb erkölcsi érdekekre hivatkozva a gazdasági élet összkultúra keretébe illesztését, s szerves egész jellegének biztosítását. A megfelelő arány megőrzése a különböző gazdasági ágakat egy közös, nagy gazdasági szervezetté olvasztja, melyben az egyes szervek egymást kölcsönösen kiegészítik és tökéletesítik. És csak így létesül szociális és nemzetgazdasági rendszer, amelyben a nemzet minden tagjának rendelkezésére állnak mindazok a javak, amelyet a természeti kincsek és termelő eszközök és a gazdasági élet szociális megszervezése nyújtani tud. De ezek a javak ne csupán az életfenntartást és a szükséges életszükségleteket fedezzék, hanem az embert magasabb és nemesebb kultúréletre is felemeljék, aminek okos kiélése nincs az értelmiség ártalmára, sőt annak hasznára válik. Ez a ma embere számára szinte megvalósíthatatlannak látszó program, nem habozik kijelenteni, hogy a szociális céljának megfelelő, nemzetgazdasági rendszer csak egy új társadalmi rend alapján alakulhat ki. Ennek a megújhodásnak pedig kettős, egymástól elválaszthatatlan, s egymást kölcsönösen támogató feltétele az intézmények radikális reformja és az erkölcsök megjavulása. Tehát a kettőnek szoros kapcsolata van. Csak természetes, ha az intézmények reformjának megvalósulásánál az enciklika elsődlegesen az államot említi, a társadalomgazdaság helyes rendje nem biztosítható az állam közbejötte nélkül. A gazdasági élet, mint a társadalmi élet egyik része, elválaszthatatlan összefügg a jogrenddel, melynek hivatott őre az államhatalom. A gazdasági élet rendjében tehát alapvető a jelentősége az államnak. Az organikus társadalmi felfogás nem elégedhet meg tisztán az egyéni szabadság jogok védelmével, amivel a liberalizmus az állam illetékességét gazdasági téren korlátozta. Az organikus felfogás szerint az állam nemcsak kívülről irányító tényezője a mechanikusan halmozódó emberegyedeknek, hanem szervesen épül ki a nép közösségből, annak céljában, a közjóban osztozik. E cél állapítja meg alapvetően az állam viszonyát a gazdasági élethez is. A közjó lényeges része a gazdasági élet rendezettsége. Ezt a rendet az állam céltudatosan követett gazdasági és szociálpolitikával, azaz olyan törvények és intézmények révén biztosítja, melyek a közjót gazdasági vonatkozásban szolgálják. A közjó gazdasági tekintetben elsősorban olyan jogalkotást kíván, amely megvédi a természeti jogokat a gazdasági élet részéről fenyegető veszélyekkel szemben. Ide tartozik a munkás lelki javának, például az ünnepnapi munkaszünetnek biztosítása, a munkahely erkölcsi veszedelmeinek elhárítása, a munkaidő, testi egészségének a védelme, a munkabér szabályozása, a gyermek- és a női munka korlátozása, a munkás helyzetével összefonodó, egyéb körülmények védelme. Megelégedéssel állapítják meg a pápai enciklikák, hogy az általuk sürgetett, erőteljes szociálpolitika élénk visszhangra talált a katolikusok, köztük papok, de ugyanúgy a közgazdászok körében is. És ezért a szociálgazdaságnak és a jognak egészen új ága fejlődik ki, amely a korábbi nemzedék előtt még teljesen ismeretlen volt. A jogok biztosításán és védelmén kívül az államnak, mint az osztó igazságosság szolgáltatójának a gazdaságpolitika – úgy, mint mezőgazdaság, ipar, kereskedelem, közlekedés, pénzügy, népjólét - terén érvényesülő hatalmának olyan irányítására kell törekednie, mely az állam minden tagja és minden osztálya részére egyenlőképp lehetővé teszi a közjóban való részesedést. Tehát az államnak a gazdaságot elsősorban a közhatalmi jogával biztosítható kedvező feltételek nyújtásával kell előmozdítania. Ezen túlmenően az állam közvetlen beavatkozására a gazdasági életben csak másodsorban kerülhet sor, azaz csak kisegítő funkcióképpen amennyiben a beavatkozást a közjó nyilvánvalóan megkívánja, Oly feladatoknál áll ez elő, melyek megoldása az egyesek és a közületek erőit felülmúlja. A közvetlen beavatkozás módja és mértéke függ a mindenkori társadalmi állapotoktól is. A társadalmi élet nagyfokú szétesettsége vagy a közjó súlyos veszedelme esetén nem vonható kétségbe az állami közbelépés jogosultsága és fontossága. Amennyiben téves az állam intézkedéseit megszorító és az intervenciót elvileg kizáró liberalizmus éppen olyan téves a gazdasági élet egészét az állam közvetlen irányítása alá kényszerítő államszocializmus, amelyben részünk volt. Az államnak megvan a maga sajátos célja és rendeltetése, korábban sem ideális állapot, hanem az individualisztikus szellemtársadalom bomlasztó hatása következtében állt elő sokszor az a helyzet, hogy az állam mindazokat a terheket magára vette, amelyeket azelőtt a társadalmi alakulatok viseltek, és így a terhek és kötelességek iszonyú tömege zúdult reá, még sokszor napjainkban is, amelynek súlya alatt görnyedezik.
Bármennyire igazolt is bizonyos esetekben a funkció átvállalása, a társadalmi rend szilárd alapelve marad a tagok szerves egymásra épülésének a törvénye, mely tiltja, hogy magasabb közület a maga hatáskörébe vonja azt, amit az alacsonyabbak is elintézhetnek. Azt intézzék el azok. Az elv éppen a kisegítést nem pedig az alacsonyabb elszívását és tönkretételét kívánja. A gazdasági élet megbízható rendjéről nem lehet szó. Az osztályharc a gazdagsági élet összműködéséért párviadal színhelyévé változtatja, a természetszerű egysége különösképpen sürgeti a társadalmi közösség struktúrájának a megfelelő újjászervezését. Az osztályharc kiküszöbölésén kívül a foglalkozási ágak szerinti rend és szervezettség áttekintést tesz lehetővé a gazdasági élet egésze felett.
Méltán állítják fel tehát a pápák, a természetjogra hivatkozva, a munkabér mértékének első szempontjaként a munkás és családja életfenntartásához elégséges javadalmazást. Az embernek a természetjog alapján családalapításra van joga, s a család fenntartása egyszersmind társadalmi szolgálat is a társadalom a családok révén maradt fenn. A béreknek tehát nemcsak a munkás személyének fenntartására kell elégségesnek lenniük, hanem olyannak kell lennie, hogy a családapák munkabére, az egész háztartás költségét fedezze. Szégyenletes és mindenáron kiirtandó visszaélés az, hogy a családanyák a családapák elégtelen munkabére a házi teendők és különösen a gyereknevelés elhanyagolásával bérmunkába menni kényszerülnek Egyenlőre nem is lehetséges, minden esetben, hogy minden felnőtt, munkás olyan bért kapjon, amelyből családot lehet eltartani, de megfelelő szociális intézkedésekkel arra kell törekedni, hogy a munkabér a családi terhekhez alkalmazkodjon, a család növekedésével arányban álljon. A munkásnak és családjának fenntartásához elégséges munkabér a társadalmi igazságosságból következő szabály és követelmény, amelynek gyakorlati megvalósítása függ a tényleges gazdasági viszonyoktól. Ezért a bér mértékének megállapításánál másodsorban tekintetbe veendő a vállalt jövedelmezősége, cselekvőképesség. Igazságtalan olyan bérek követelése, és sztrájkolni és szájalni érte, amelyek a vállalatot veszélyeztetik, és amitől a munkások is kenyerüket veszítik. Ez is oktalanság lenne. Másként áll a dolog, ha hanyagság, hozzá nem értés, és technikai-gazdasági bűnös elmaradottság a vállat gyöngeségének az oka. A hibákért nem lehet a munkásokat büntetni. De lehet harmadik eshetőség is, tudniillik hogy a vállalt azért nem tud megfelelő béreket fizetni, mert igazságtalan terhek nyomják, vagy a termelt áruit áron alul kénytelen elvesztegetni. Ebben az esetben azokat terheli a bűn, akik a vállalatot szorongatják, mert a munkásokat megfosztják igazságos bérüktől, és kényszerítik az éhbér elfogadására.
Az általános gazdasági helyzetét elsősorban az irányító tényezők felelősek. Felelősségüket a gazdasági közösség egészével szemben kötelező társadalmi igazságosság állapítja meg. A mesterségesen alakított bérek a tapasztalat szerint hátrányosan befolyásolják a gazdasági összműködést, az alacsony bérek gyengítik a fogyasztóképességet, a túl magas bérek a termelés csökkentésére törekszenek. Közös eredményük a munkanélküliség lesz. Márpedig ennek a bajnak az elhárítása elemi szociális kötelesség. A munkanélküliség lehetetlenné teszi az emberi javak szerzéséhez való, elemi jogának gyakorlását, bizonytalanná teszi az önfenntartást, s tömegjelenséggé növekedve fenyegeti a társadalom rendjét és békéjét. A munkanélküliséget gyökeresen orvosolni természetesen csak alapos megfontolással, a gazdasági rend egészének figyelembe vételével lehetséges. Leküzdésében elsősorban az egyéni lelkiismeretnek kell magát felelősnek éreznie. És itt elő kell venni mindig a lelkiismeretet is. Itt szeretnék valamit megjegyezni. Nálunk még az egyház terén is zúgolódás van Azt mindenkinek meg kell értenie, hogy ami munkabíró képességet kapott a Jó Istentől, legyen az akár fizikai erő, akár szellemi képesség, azon kívül, hogy azt ő felhasználja az övéi, a családja tehát a reá bízottak javára, a közösség számára, és mindegy, hogy az egyházi vagy világi közösség, köteles letenni a munkája eredményét. Mert az Úristen is számon kéri rajta, még ha nem is mérik normában. Kivéve a nyomorékokat, gyógyíthatatlan betegeket. De akik a közösség javára nem tette le anyagi, fizikai vagy szellemi munkájának termelését vagy az eredményét, annak nincs joga a közösségtől követelni, sem sztrájkkal, sem tüntetéssel és így tovább. Ezt az egyház is vallja, és hiszem, hogy igaza van. A Szentírás, az egyházatyák szüntelen hangoztatják, a gazdagok kötelességét az alamizsna és a jótékonyság gyakorlására. De milyen módon? Ennek kiváló módja, hogy a nagy jövedelmeket munka- és kereseti alkalmak teremtése végett vállalatokba fektessék, mert ezáltal sokaknak kedvére válik. A közjóval összefüggő követelményekhez végül hozzá tartozik az is, hogy meglegyen a helyes arány a munkabérek és a piaci árak között is. Erről persze megint sokat lehetne beszélni. Nem lehet a társadalomgazdaság legfontosabb szociális kérdését, a jövedelem-eloszlást egyszerűen a piac mechanikájára bízni. A gazdálkodás nem tisztán fizikai művelet, hanem értelmes emberi tevékenység, társadalmi tény, melynek, mint mindem emberi és társadalmi tevékenységnek a lényegi célja adja a legmegbízhatóbb értékmérőjét. A nemzetgazdaságnak azt kell legyen mindig a célja, hogy a nemzet minden tagjának biztosítsa az élet fenntartását. Ezen túlmenően az is célja kell hogy legyen, hogy ez megfelelő módon valósuljon meg. Itt még egyetlen dologra fogok kitérni. A gazdasági élet egészét az igazi szabályozó elv irányítja. Ez elsősorban a forgalomra is vonatkozik. A közgazdaság, mint minden rend, feltételez valami rendet, ezt az elvet a liberalizmus a szabadversenyben látta. De ez éppen az individualisztikus rendszernek alaptévedése, melyből, mint mérges forrásból az összes egyéb tévedései folynak. Ha igazolt a magántulajdon, igazolt a magángazdaságok közti csereforgalom, a piac is. A piac eltörlése, a szükségleteknek közvetlen hatósági jeladás útján való kielégítése ellentétben áll a személyi szabadság elvével, és a gazdasági fejlődés érdekeivel. Melynek a magánvállalkozás az egyik legerősebb ösztönzője. Csak az a kérdés, hogy vajon a piac a szabadversenyben tényleg megtalálja e kielégítő szabályozó elvét.
A modern gazdasági forgalom túlhalad az országhatárokon, nemzetközi cserefolyamattá szélesedik. Ez az érintkezés természetesen nem a nemzetgazdaságon kívül, hanem a nemzetgazdaságok érintkezésével történik. A nemzet jólétére irányuló gazdaságpolitika nem hagyhatja kiaknázatlanul azokat az előnyöket, amiket a különböző gazdasági értékekkel rendelkező nemzetek kölcsönös cseréje jelent, a jólét és a kultúra emelésének terén.
Az igazságosság által elrendezett közgazdaságnak igenis a szociális szeretet a lelke.…
Persze annak az erkölcsi magatartásnak a biztosítására, amelyet a gazdaság helyes rendje megkíván, felfokozott erkölcsi erőkre van szükség. És itt van az egyháznak főként a feladata. Ezeknek az erőknek legmélyebb és leggazdagabb forrása a kereszténység és az egyház. Egészen bizonyos, hogy a társadalom gazdaságának mai szétesettsége nem következhetett volna be, ha a társadalom kitartott volna a keresztény életelvek mellett, és nem fertőzte volna meg lelkét a racionalizmus és a materializmus áramlata. Ez az áramlat ellenségének látta a keresztény kultúra értékeit ápoló egyházat, és mindent elkövetett társadalmi befolyásának megakadályozásáért és kiküszöböléséért. Kedves Testvéreim! Még lett volna mit megjegyeztem, még annyit egy mondatban: A keresztény államfilozófia a közjót vallja az állam céljának. Elítéli az államforma erőszakos forradalmi megváltoztatását, amely a közrendet és a közbiztonságot megbontja. Végeredményben nem az államforma, mint ilyen, hanem a benne uralkodó szellem, az éthosz dönti el az állam sorsát, és a társadalmi rend helyénvalóságát.
Előadásomban mindenre kitérni nem lehetett. Én most egy nagyon neves költőnknek, Arany Jánosnak szavaival fejezem be, akiről egy híres irodalomkritikusunk ezt így mondja, hogy ha valami mesebeli tündérek eltüntetnék Magyarországot a föld színéről, és nem maradna, más csak Arany János összes költeményei, ezekből tökéletesen össze lehetne állítani a magyar életet. Van neki egy kedves bölcselkedő verse: a Magányban, ez a címe. Sok mindenről beszél itt, én csak az utolsó versszakát szeretném idézni. Így ír Arany János ebben a versében:
“És vissza nem foly az időnek árja. Előre duzzad feltarthatatlanul, csak szélein marad veszteg hínárja, és partján a holt víz hátrakanyarul. Bízván, mi benn vagyunk a fősodorban, veszhet közülünk még talán nem egy, de szállva első között a sorban, vásznunk dagadt, hajónk előre megy”
Hála Istennek, Magyarország már itt tart, és így mondom, nemcsak Magyarország, hanem a magyar nemzet közössége is. Vagy akár határon belül, vagy akár a volt nyugati államokban, vagy a tengeren túl. Nem játssza az utolsó szerepet a népeknek sorában, és amikor ezer év alatt nagy népek zsugorodtak össze vagy tűntek el a történelem süllyesztőjében, a magyar nép ma is sokak által becsült, és valóban dagadó vásznakkal halad előre. Én ebben látom éppen ezt a haladást, amit 10 év alatt elértünk, hogy ezt a kettőt összetartozónak tartjuk, a magyarságot és a kereszténységet és a kettőnek az összefogása, a civil társadaloménak és egyházénak összetartozik.
És csak aki ezt munkálja, az jár igaz úton, legyen az civil vagy pap.
2000. áprilisában Budapesten rendezte meg a Magyarország Felemelkedéséért közhasznú Alapítvány azt a konferenciát, amelyen kíváló előadók nagyszerű előadásokkal járultak hozzá a címben jelzett célok megvalósulásához. Most Karácsonyra az Alapítvány az anyagot cd-n is megjelentette. A MHL megkapta a lehetőséget, hogy az előadsok anyagát az interneten is megjelentesse. A következőkben tehát gyakran találnak majd tisztelt olvasóink ilyen anyagot honlapunkon. Javasoljuk, folytassuk a konferenciát! További hozzászólásoknak is teret biztosítunk. Az e-mailon beküldött hozzászólásokat az egyes előadások után helyezzük majd el.A hozzászólók IDE kattintsanak!