dr. Isépy Tamás
Fidesz-MPP frakcióvezetõ-helyettes
Elhangzott: Tápiógyörgyén 1999. augusztus 22.-én

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves ünneplõ közönség !

Egy évvel az államalapítás 1000 éves évfordulója elõtt ezekben a napokban szerte az országban és a határainkon túl elsõ királyunkra emlékezünk. Az ünnepi alkalom, az államalapító Szent István királyunkra emlékezés a szónokokat óhatatlanul az évek során már sokszor hallott gondolatok ismétlésére és díszes ismert szólamok elmondására csábíthatná.

Szándékom szerint igyekszem elkerülni ennek a csábításnak a veszélyes buktatóit és kötetlenül, talán egy kicsit formabontó módon szeretném emberközelbe hozni, a hétköznapok átélt maradandó élményévé tenni az államalapítás sorsfordító eseményét, a Szent Király személyét és alkotását.

Egyik neves történészünk egy találó, szellemes mondatban úgy foglalta össze, úgy fogalmazta meg történelmünket, hogy a magyarság viharos története nem más, mint a sikeres túlélések, a megismételt honfoglalások és eredményes újrakezdések láncolata.

Árpád vezér fizikai honfoglalása után a túlélés feltételeit megteremtõ, elsõ újrakezdõ az államalapító Szent István királyunk volt, aki bölcs politikusként felmérte és felismerte, hogy a kalandozó, zsákmányoló, félnomád életforma a magyarság megsemmisülését jelentené és végrehajtotta a magyar történelem elsõ szellemi honfoglalását, a teljes világnézeti és gazdasági rendszerváltoztatást. A bálványokban és táltosokban hívõ magyarságot keresztény hitre térítette, elfogadtatta az európai értékrendet és ezt igyekezett a magyar hagyományokhoz igazítani. Az értékrend erkölcsi alapjainak és eszmei tartalmának jellemzésére csupán néhány mondat az intelmekbõl: "Kérlek, megparancsolom, hogy mindenütt és mindenekben a szeretetre támaszkodva ne csak atyafiságodhoz és rokonságodhoz, vagy a fõemberekhez, avagy a gazdagokhoz, a szomszédhoz és az itt lakóhoz légy kegyes, hanem még a külföldiekhez is, sõt mindenkihez, aki hozzád járul. Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfõbb boldogsághoz. Légy irgalmas minden erõszakot szenvedõhöz...", "Légy türelmes mindenkihez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz", "Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess." "A türelmes királyok királykodnak, a türelmetlenek pedig zsarnokoskodnak." Az intelmekben már csírájában megjelenik a hatalmi ágak elválasztásának elmélete: "ne ítélkezz te magad", "az efféle ügyet inkább bírákhoz utasítsd, az õ megbízatásuk, hogy a törvény szerint döntsenek", sõt az ország sorsát eldöntõ tanács, a mai államgépezetben a kormány összetételérõl is szól az intelem: "ostoba, pöffeszkedõ és középszerû emberekbõl összeállítani, én úgy vélem, mit sem ér, hanem a tekintélyesebbek és jobbak a bölcsebbek és a legmegbecsültebb vének ajkán formálódjék és csiszolódjék."

Szent István a törzsi szervezetekbõl a kor követelményeinek megfelelõ, modern államot formált, a gazdaság területén pedig vándorló, nomád életformát a letelepült, helyhez kötött földmûvelésre és kézmûiparra cserélte.

A történettudomány és a krónikák általában két jelzõt aggatnak a rendszerváltó és államalapító királyunkra: szent és kegyetlen. A korszak neves történésze: Gyõrffy György azzal oldja fel ezt a végletes ellentétet, hogy "Minden szent ügy következetes megvalósítója szükségszerûn emberi sorsokba ütközik."

Szent István egy szent elkötelezettségével hitt a világnézeti, gazdasági rendszerváltozás szükségességében, vállalta a megrázó, kétirányú gyors és határozott váltás minden veszélyét és következményét és elképzelését következetesen megvalósította még akkor is, ha az alkalmazott módszer kegyetlennek látszott. Szent István azért vált államalapítóvá és fénylõ történelmi személyiséggé, mert politikai és gazdasági elképzeléseinek helyességét igazolta az idõ. A szent-Istváni életmû nagysága és maradandósága a teljességében rejlik: megvalósította az elmélet és a gyakorlat egységét, uralkodása alatt maradéktalanul teljesítette - ma így mondanánk - a kormányprogramot.

Talán merésznek és megdöbbentõnek hat az a megállapítás, hogy 1990-es újrakezdésünk eléri, sõt feltételrendszere miatt meghaladja a szent-Istváni átalakítás méreteit.

A világnézeti rendszerváltás keretében az istentagadó, kérlelhetetlen osztályharcot hirdetõ anyagelvû, materialista világnézetet a szellem elsõbbségét hirdetõ keresztény világnézettel kellett felváltani, ahol a keresztény fogalom nemcsak vallást, hanem kulturális hagyományt, az erkölcsi értékek érvényesítését, a türelmet, a tisztességet, a különbözõ nézetek zavartalan együttélésének biztosítását jelenti. A mi világnézetünk tagadja, hogy a véres osztályharc jegyében a koncepciós perek, a kuláklisták, Recsk és a gulágok, a kitelepítések és a mesterségesen kitenyésztett bizalmatlanság teremthetnek paradicsomi állapotokat, helyette valljuk a politikai kategóriának nem tekinthetõ szeretetet, a humanizmust, a személyiség tiszteletét, a szolidaritást, a közjó elsõbbségét, az érdekek békés egyeztetését és a vélemények szabadságát.

A gazdasági rendszerváltást keretében a szocialista tervgazdaságnak elkeresztelt, a magánkezdeményezést kiirtó, a földektõl, a szatócsboltoktól, kis üzletektõl kezdve házakig és gyárakig mindent állami tulajdonba vevõ, a kapun belüli munkanélküliséggel látszólag teljes foglalkoztatottságot és létbiztonságot mutató, ugyanakkor magas önköltséggel silány minõséggel termelõ bürokratikus, lomha államkapitalizmust a magánkezdeményezésre és a tisztességes versenyre épülõ, esélyegyenlõséget biztosító, minõséget elõállító, az európai keretekbe beilleszkedõ szociális piacgazdasággal akarjuk felváltani.

1998. májusában nyílt meg az igazi lehetõsége annak, hogy a rendszerváltoztatást befejezve a meghaladott szocialista értékrenddel szemben megteremtsük és felépítsük a polgári Magyarországot, amelyik az anyagi és szellemi tulajdonára támaszkodó, önálló, embertársaival együtt érzõ, önmagáért, környezetéért, a közös jövõért felelõsséget vállaló emberek közösségévé válhat.

Kár lenne tagadni, hogy ez a váltás sok áldozattal, átmeneti nehézséggel és elviselhetetlennek látszó társadalmi feszültséggel jár, mert a változást a jogállami követelmények korlátai között, a gazdasági lehetõségekkel behatároltan és szigorú szabályok betartásával lehet és szabad végrehajtani. Szent István helyzete annak idején egyszerûbb volt: forró ólom, vagy felnégyelés.

A társadalom egy részében változatlanul és tettenérhetõen élnek még a rózsaszín álmok és mûködik a történelmi nosztalgia, ami távolról sem azonos a hagyománytisztelettel, hanem csupán az érzelem aprópénzére váltott történelmi tudat. Ez akkor válik veszélyessé, ha a történelmi tudat hiányos és téves. Ha ugyanis a történelmi tudatunkból kirekesztjük az 1956 utáni megtorlásokat, Nagy Imre és 500 áldozat kíméletlen kivégzését, a tizenötezres számot is meghaladó büntetõeljárást és azt a tényt, hogy a még ma is súlyos kamatterhek mellett törlesztett 21 milliárd dollár államadósságból voltunk a szocialista tábor vidám barakkja, akkor a nosztalgia aprópénze rögtön hamisan cseng és az értelmes agyakban a rózsaszín álom összeomlik.

Eötvös József írta: "Az égõ csipkebokor példája Magyarország. Mindig tûzben áll, de sohasem hamvad el."

Mohács elõtt, amikor a római pápa észlelte, hogy milyen széthúzás zilálja a török elözönléssel fenyegetett magyarságot, aggódva írta le ezt a híres mondatát: "Ha Magyarországot három forint árán ki lehetne menteni a veszélyek örvényébõl, nem akadna három ember, ki ezt az áldozatot meghozná."

A jövõ a jelen virága, tehát a jövõ virágjaiért egyértelmûen minket terhel az erkölcsi és politikai felelõsség. Cáfoljuk meg tehát a borúlátó XVI. századi pápát, higgyünk inkább Eötvös Józsefnek, higgyünk abban, hogy nincsenek kis népek, csak kishitûek, fogadjuk meg a Szentistváni Intelmek türelemre, a tétlenség és a tunyaság elûzésére buzdító tanácsát és bízzunk abban, hogy a széthúzás helyett az erõk összefogásával, közöny helyett egymásra figyeléssel, acsarkodás helyett megértéssel, szavak helyett tettekkel többre vagyunk képesek, sikerrel zárjuk történelmünknek ezt az újrakezdését is, és az elõdeink által elfoglalt csodálatos tájon végre szebb és boldogabb, békés jövõt és jólétet teremtünk magunknak és utódainknak.

Az ünnepi megemlékezést a XVII. századi Kuun-kódex felemelõ soraival szeretném zárni:

"Ez földön még élek, adj jó egészséget
Minden híveiddel lelki csendességet,
Felebarátaink közt való egyezséget,
Jó hírrel és névvel áldj meg, Uram minket!"