„Surján László Fidesz-MKDSZ-es képviselő felháborodásának adott hangot, amiért Medgyessy Péter miniszterelnök nem követelte a római kormányközi konferencia nyitó ülésén, hogy az EU-alkotmány preambulumában legyen utalás a kereszténységre”. – Így kezdi Bauer Tamás a Magyar Hírlap október 6-ai számában megjelent cikkét. Valóban felháborodtam. Medgyessy ismét egy ígéretet szegett meg, hiszen a Magyar Hírlap is megírta: a kereszténységre való utalás az egyike annak a négy ügynek, amely mellett a kormány a kormányközi konferencián fel kíván lépni. Nem lépett fel.
Bauer számára ez még kevés. Szerinte „érthetetlen, hogy az a kormány, amelynek feje Deákra szeret hivatkozni, miért nem áll Franciaország mellé ebben az európai vitában, ha már a jobboldal Pázmányt választja Deákkal szemben.”
„Korábban a konventben a magyar jobboldalt képviselő Szájer József egyike volt azoknak, akik ezt (a kereszténység megemlítését) eredménytelenül szorgalmazták - írta.” Szájer nem volt eredménytelen: az alkotmány tervezete Európa vallási gyökereiről beszél. Mindannyian tudjuk: ez a kereszténységet jelenti. Nem nagy eredmény, de nem eredménytelenség. „Akkor, ott a szocialistákat képviselő Vastagh Pál nem állt mellé.” Tudtommal Vastagh Pál pozitív, bár passzív volt a kérdésben.
Azok, akik a vallás valamilyen megjelenítését szorgalmazzák az Unió első alkotmányában, több úton indulhattak volna el. Az egyik az ismert invocatio Dei, azaz Isten segítségül hívása, áldásának kérdése. A másik, hogy a bevezető az Úristen iránti felelősségünket hangsúlyozza. Ha keresztények számára készülne alkotmány, akkor e két megoldás egyikét vagy akár mindegyikét kellett volna alkalmazni. Egyikre sem tettek javaslatot. Az Unió polgárainak többsége a „maga módján” talán vallásos, de az európaiaknak csak töredéke kéri Isten áldását munkájára, és talán még kevesebben élnek annak tudatában, hogy életükről számot kell adjanak. Nem felelne meg tehát a valóságnak, ha a szövegbe beleügyeskednénk egy olyan megfogalmazást, amely mögött nincs megfelelő tartalom.
A javaslatok más irányban indultak el. Mindössze azt kívánják, hogy a kereszténység jelenjék meg, mint Európa szellemiségének, kultúrájának egyik forrása. Ez nem vallási kérdés, csupán tény. A javaslat a bevezető megváltoztatását célozza. A bevezető gondolatok többek között azt a célt is szolgálják, hogy érzelmileg az alkotmány mellé állítsák az Európai Unió polgárait. Minél többen érezzék át: ez az ő alkotmányuk, otthon vannak benne. Ilyen értelemben az emberek többsége örömmel fogadja a javaslatot. Erre utalnak az Európa szerte, így hazánkban is folyó aláírásgyűjtési akciók: könnyen és gyorsan adják az emberek a nevüket az ügyhöz.
Európa szerte vannak azonban olyanok is, - mint Bauer - akik élénken tiltakoznak. Bauer indokai:
- Európában nemcsak keresztények élnek,
hanem mindenekelőtt több millióan muzulmánok, akik ugyanolyan európaiak, mint
azok, akik a keresztény értékek hordozóinak tekintik magukat.
- A kezdeményezésnek nyilvánvaló belpolitikai funkciója van: az
MSZP-SZDSZ-kormányt állítják választás elé, hogy igent vagy nemet mondjon.
- A modern Magyar Köztársaság világnézetileg semleges államként jött létre,
így javaslat sérti az állampolgári jogegyenlőség elvét.
- A keresztény szó a huszadik századi magyar hagyomány szerint azt jelenti:
nem zsidó.
- Annak szorgalmazása, hogy a kereszténységet tekintsék az egységes Európa
szellemi alapjának, megtűrt kisebbséginek nyilvánítaná a nem keresztény
európaiakat.
Vegyük sorra a fentieket. „Ugyan olyan európaiak”. Ha életem hátralévő éveit fekete Afrikában élném le, még nem lennék afrikai, csak Afrikában élő magyar. Mi lehetnék más? Bauernek az európaiság lakhely, szavazati jog. Nekem ennél több. (Thomas Mann, „fehérek közt egy európai” – mondta József Attila.) Ha Bauernek igaza lenne, akkor Hitler és Sztálin európaiak, Ghandi nem. Szerintem inkább fordítva van. Az Európában élő muszlimok egy része bizonyára európai. Nem véletlenül jött ide: valamiért itt jobb neki, mint eredeti hazájában. Lehet, hogy megőrzi a kultúrát, amiben nevelkedett, lehet, hogy átveszi, amit itt talál. Mindkét megoldás lehet jó. Ha végül tartósan jelen lesz Európában egy vallásában mohamedán és kultúrájában is más gyökerű közösség, akkor sem az európai múlt változik meg, hanem a jövő.
Belpolitikai felvetés? Az egész kérdésfelvetés nem magyar indíttatású. Az Európa Parlamentben – talán sokakat meglepve – francia képviselők állnak annak a mozgalomnak az élén, amely az alkotmányban rendezni szeretné a kérdést. Sokan vagyunk, akik ebből az Európa szerte zajló mozgalomból ki akarjuk venni a részünket, s nem belpolitikai szempontok vezetnek, csupán az, hogy szeretnénk a 450 milliós Európában otthon érezni magunkat mi is, európai keresztények. Belpolitikai elemet épp az vitt be a dologba, hogy a kormány miután kimondta: támogatja a módosítást, – a demokrácia és a tolerancia jegyében - még megtárgyalni sem engedte a kérdést a parlamentben.
Állampolgári jogegyenlőség? Ha egy értéksemleges állampolgárnak jog van az értéksemleges államhoz, miért nem lehet joga az értékvállalónak az értékekre támaszkodó államhoz? Bauer felfogása akkor lenne erkölcsileg elfogadhatóbb, ha politikai elődei ugyanúgy tiltakoztak volna az egyházi iskolák erőszakos államosítása ellen, amint most ő teszi az iskolák visszaadása miatt. Miért nem tűrik a tolerancia hirdetői, ha a tűzoltó egység zászlójára szalagot köt a plébános? Miért nincs joga a bányásznak megemlékezni és ünnepelni Szent Borbála napján? Épp az állampolgári jogegyenlőség alapján kérnek a keresztények helyet maguknak a társadalomban! Nem vagyunk hajlandók a katakombákban maradni.
„Nem zsidó”? A szónak ehhez az értelmezéséhez nem véletlenül történészhez kellett fordulnia Bauer Tamásnak is. Ez a megközelítés – hála Isten – már nem létezik. Bauer fél, egész írása erre utal. De a megoldást rossz helyen keresi. Nem a kereszténység, hanem annak hiánya vezetett a múltban, s ne adja Isten, vezethet a jövőben is a szörnyűséges, emberinek sem nevezhető tettekhez. Minél keresztényebb lenne Európa, annál nagyobb biztonságban élhetnének benne muszlimok, zsidók, ateisták is.
Megtűrt kisebbség? Ma szerintem a vallásos emberek vannak kisebbségben, s Bauer cikkének olvasása során úgy érzem, egyre kevésbé megtűrt kisebbségben. Nem kérünk többet, mint ami a liberalizmus egyik legfontosabb üzenete: a másik ember elfogadását és tiszteletét. Bauer szemléletében ez csak az ateistáknak jár ki.
Schütz Antal, a híres piarista dogmatika professzor, azt szokta mondani, nem a „vagy-vagy”, hanem a „nemcsak, hanem is” a katolikusok kötőszava. Ennek fényében nem tartozom azok közé, akik Pázmányt választják Deákkal szemben. Pázmány nélkül Bauer is szegényebb lenne, amint én is csonkább, ha Deákot nem tisztelhetném. Bauer kihagyná a kereszténységet Európából. Nem kívánom, hogy bárki ismét megtapasztalja, mi maradna belőle a megcsonkítás után. A XX. század már bemutatta ezt, ráadásul két (barna és vörös) változatban.
