2004. október 18. hétfő 21:57
KRÚDY GYULA:
Az Andrássy út vőlegénye
- Ha kerületenként néznénk a dolgokat, azt mondhatnánk, hogy a Belvárost voltaképpen a Terézvárosnak is nevezett hatodik kerület kezdte először fojtogatni. Olyan volt ez, mint a némely vad néptörzseknél szokásos apagyilkosság, amikor a fiatalok az öregeket elteszik az útból - mondta báró Podmaniczky, akit Budapest alapítójának is lehetne mondani, de Frigyesnek hívták, se Rémusznak, se Romulusznak.
A báró urat néhányszor volt szerencsém sétáiban elkísérni, az Erzsébet térről, ahol született a Belvárosig, ahol boldog ifjúságát élte; az Andrássy útra, amelyet ő épített, és Podmaniczky Frigyes e télen és nyáron egyformán kedvenc sétáiban mindig bebizonyította, hogy hű szerelmese maradt ennek a városnak még abban a korban is, amikor Budapest már régen feledte egykori jegyesét, vőlegényét, akivel az 1856. esztendő egyik nyári vasárnapján jegyezte el magát a városligeti tó partján. Akkor esküdött meg a külföldi utazásaiból hazatért ifjú Podmaniczky Frigyes, hogy életét Budapest felvirágoztatására szenteli, tanú volt az esküvésnél egy pesti komfortáblis (mert a báró kétfogatú bérkocsira nem ült), a tó szigetén csinnadrattázó katonabanda és Podmaniczky Frigyes aranyból való szíve.
- Különösen a szép hölgyek lettek hűtlenek a Belvároshoz, amikor kiépült az Andrássy út, és a maguk mutogatásához megtalálták a kellő miliőt, a fenséges utat, amely bár csak egy kegyelmes úrról, a monarchia külügyéről lett elnevezve: nyomban lepipálta a Koronaherceg utcát. A nők néha nem tesznek különbséget a rangok között, különösen olyankor nem, ha szívükkel gondolkoznak - mondá az ismert báró sétájában, mert az aforizmákat már nem írta az emlékkönyvekbe, hanem mondogatta, ami a bölcsesség jele.
- Andrássy Gyula szép férfi volt, de szerencse kellett hozzá, hogy a nők úgy megszeressék, mint ahogy Andrássyért divat volt rajongani. Ha nem lett volna ragyás és emiatt ritkás szakállú, bajszú: megérteném barátom szerencséjét a nők körül. De így azt kell hinnem, hogy a róla elnevezett utat azért hozták nyomban divatba a pesti nők, mert ezen a széles utcán teljes szépségében megmutatkozhatott minden kalap, minden bő szoknya, nem maradt rejtve egyetlen napernyő és cipősarok sem a tágas sétaúton, ami bizony a Belváros kanyargós, zsúfolt sikátoraiban, különösen a hemzsegő déli séta idején előfordulhatott. Az Andrássy út háromöles aszfaltján teljes egészében bemutatkozhatott minden delnő, akinek kifogástalan toalettje volt Pesten.
Az Andrássy úton senkinek se taposták le a sleppjét, nem állították meg vágtató paripáját (mert hiszen külön utat építettem a lovasoknak, miután arra gondoltam, hogy mily körülményes volt fiatalkoromban a Belvárosban lóháton nyargalászni), de még a száguldó kocsi lovait se kellett megfékezni azoknak a vidéki úriembereknek, akik az ország különböző tájékairól Pestre jöttek, hogy itt lóhajtó művészetüket bemutassák. Kihajthatta kedvére B. B. betűkkel bélyegzett lovait a boncidai Bánffy, pedig ezek a lovak arra voltak nevelve, hogy harapjanak. Az Andrássy út volt a nobilis úri szabadság útja, mindenki megtalálhatta a kedvét, szórakozását, vidámságát mindenkor, ugyanezért a papoknak nem emeltem itt templomot, hanem csak a művészetnek. Áthoztam a Nemzeti Színházból az Operát és a La Traviatá-nak itt volt az első nagy sikere, hogy más operákról ne is beszéljünk. Az Andrássy úti szabadság egyszerre nagyvilágiassá tette az egész Terézvárost, amelyet az út keresztülmetszett. Hiszen mulattak Pesten azelőtt is, még a Király utca páratlan számú oldalán is, amely pedig az Erzsébetvároshoz tartozik, de igazában ott kezdődött a világhírű Pest, amikor az ember a Király utca egyik oldaláról átjött a másik oldalra. A páros számú oldalon már a hatodik kerület határa volt, ahol mintha a levegő is más lett volna. Jobb volt az aszfalt, többször meszelték a házakat. A Király utca közepén ment végig a Budáról jött omnibusz, de a Teréz-templomig nem szállottak fel az omnibuszra mások, mint azok a régi polgárok, akik még féltek a villamostól. A Teréz-templomnál, ahol az omnibusz a hatodik kerület földjére ért: a konduktor megpederte a bajszát a kocsi belsejében levő tükörben, kürtjébe fújt a kocsis, mert a Teréz-templomtól kezdve ingyen vihetett maga mellett egy pasasért, természetesen egy szabadnapos szakácsnét, a Városligetbe. A budai öregasszonyságokat kitessékelték az omnibuszból, mert úgyse volt érvényes tovább a jegyük, és friss, fiatal emberekkel telt meg a bárka, kisasszonyok másztak fel a kanyargós létrán a társaskocsi imperiáljára, és így robogtak végig az Andrássy úton, ahonnan a Nagymező utcánál az omnibusz nyomban befordult. Egy-egy tavaszi délután annyi szép lány ült az omnibuszban, hogy akár tovább se kellett menni annak, aki feleséget keresett Pesten.
Miután Podmaniczky Frigyes sétáiban mindig szemügyre vette az Andrássy úti házakat is, amelyeket az Operaházzal együtt ő "épített", a paloták mellett elhaladva felsorolta azoknak tulajdonosait, akiket ismert, mert hisz a telkeket ő adta el.
- Persze, a háziurak is észrevették a terézvárosi levegőt; nem árulták ugyan palackokban, mint a múlt században a margitszigeti levegőt, hanem nyomban felemelték a házbéreket, amint az Andrássy út divatba jött. A fácskák nőni kezdtek az Andrássy úton, bár nem volt törvényünk erre nézve, mint a londoniaknak, hogy felakasztják, aki egy hároméves fát kivág: lombosodott az Andrássy út. És péntek este éppen olyan szép nők sétáltak a fák alatt, mint akár szombat este, mert a zsidó lakossággal szerencsésen vegyült a keresztény lakosság, habár a nőkben akkoriban, az "én időmben", még nem tett különbséget a vallási állapot. A legszebb ruhájukat, a legbájosabb mosolyukat, a legigézőbb lépteiket vették elő, ha Andrássy úti sétára indultak. Franciaországban nem csináltak elég selymet és illatszert, hogy az a pesti nőknek elegendő lett volna, meg kellett néha elégedni a hazaival is. A háziurak közben úgy srófolták a házbért, hogy félni kellett, miszerint a szépen indult Andrássy úti karrier derékban eltörik.
A báró magában nyilván kárhoztatta a háziurakat, hogy nem elégedtek meg azzal, hogy a főváros "legszebb" hölgyei sétálgattak el házaik előtt, mert a báró maga sohasem volt háziúr, még Öreg báró korában sem, amikor azt megérdemelte volna.
- Sohase tudtam megérteni Harkányit, se Táflert, se a svájci Molnárt, aki az Andrássy úti házaiért nagyobb bérösszeget kért, mint egyéb házaiért, pedig a telket itt jóformán ajándékba kapta, mint én az Operaház telkét. Örültünk, hogy valakinek kedve van építeni, a nádas, vadvizes, alföldi vadászok és haramiák tanyájához hasonló Hermina-mezőn, ahol az az épület áll, ahonnan Aidát énekli az olasz nő a pestiek fülébe. Srófolták a lakások árát, mintha gyémántból lettek volna az ablakok, amelyek az Andrássy útra nyíltak. Ilkey barátom, akinek a Hatvani utcán és az Újvilág utcán volt sarokháza, ahová az Operaházat építeni akarták, jogosan tett szemrehányást nekem, hogy az Andrássy út építésével apagyilkosságot követtünk el a Belváros ellen. Minden polgár, aki nem remélhetett se magyar nemességet, se báróságot, arra törekedett, hogy megszerezze azt a rangot, amit a maga erejéből megszerezhet - az Andrássy úti háziúrságot. Az Andrássy úti háziúr már különbnek érezte magát, mint akár a Váci utcában az, akinek már a nagyapja is háziúr volt a fővárosban.
- A Szervita téri, a Koronaherceg utcai háziurak, közöttük grófok és bárók, tekintélyes patríciusok napról napra görbébb szemmel néztek rám, amint az Andrássy út a világ panorámája lett. Lépten-nyomon éreztették velem, hogy mily nagyot vétettem a Korona utca ellen, ahol aljegyző koromban laktam, a Párizsi utca ellen, ahol mindennap elsétáltam, a Kristóf tér ellen, a Váci utca ellen, ahol legboldogabb ifjúságomat töltöttem, amikor a grófnőket gyalog sétálni megtanítottam a régi Pesten, és barátnőm, Szapáry Eliz kedvéért minden Pesten tartózkodó grófnő naponta legalább egyszer elsétált a Váci utcában.
- Már csak az hiányzott, hogy a duzzogó belvárosiak egy szép napon vízzel telt edénnyel várnak a Tüköry palota emeletein, amerre mindennap elsétáltam, delnők parancsára öntenek le szobalányaik, háziasszonyok kívánságára megseprűznek a házmesternék, a fehér blúzos kalaposnék a Korona utcában a nyelvüket öltik rám, amikor beláttam, hogy amennyi hasznot tettem az imádott fővárosnak az Andrássy út felépítésével, ugyanannyi kárt okoztam régi otthonomnak, a Belvárosnak az új városrész divatba hozatalával.
Mozgalmat indítottam tehát a Belváros mellett a magam körében, mert sohase volt ártalmas a mozgalom, ha üdvös célú ügyet szolgált. A cél most a Belváros újraélesztése volt. Fogalmaztam egy felhívást a magamhoz tartozó úriemberekhez, amely felhívásnak az aláírói megfogadják, hogy bevásárlásaikat, tartózkodásukat, szórakozásukat, sőt amennyire lehetséges, napi sétáikat a Belvárosban végzik. A "Belváros Barátaihoz" szólott felhívásom, amelyet a szabadelvű pártban legelőször is régi barátommal, Tisza Kálmánnal írattam alá. Míg a Nemzeti Kaszinó részére készült felhívásomra Károlyi István gróf jegyezte rá először nevét, akinek amúgy is volt oka haragudni az Andrássy útra, miután az Andrássy út építése miatt vívta halálos párbaját Zichy-Ferrarisszal, amit természetesen sajnált, mint minden gentleman sajnálja azt, akit golyója halálosan talált. Felhívásomat aláírták Keglevichék, Wenckheimék, Szapáryék, Üchtritz báró (aki józsefvárosi háztulajdonos létére mindig a Magyar utcában lakott), Battyhyány Elemér, Csekonics Leona, a Pest megyei urak Gulner Gyula vezetésével, akik az Arany Sas helyére épült Országos Kaszinóból amúgy se szerettek másfelé járni; csaknem száz aláírást hozott létre a magam csekély tettereje a Belváros érdekében, de a Vadászkürtben is alakult egy társaság az aranyifjúság vezéreiből, Vidacsékból, akiket "terroristáknak" is neveztek, amely társaság vállalkozott arra, hogy majd móresre tanítja azokat, akik az Andrássy úti mulatóhelyekre hordják a pénzüket, holott komótosan lehet mulatni a Belvárosban is.
- A belvárosiak meg voltak elégedve felhívásommal. Hazafias lelkesedésből telt meg naponta a Váci utcai korzó, a Korona herceg utcán megint öröm volt boltosnak lenni, az igazi, vérbeli úri társaságot sikerült visszavenni az Andrássy úttól, miután az úriemberek és főként az előkelő dámák nem jártak a déli órákban másfelé, mint a megszokott, kacskaringós, szűk, de otthonos belvárosi utcákba sétálni, ahol pontosan tudhatták, hogy kivel találkoznak a legközelebbi saroknál, honnan repülnek feléjük a bókok, mit mondanak a gavallérok, mert vannak bizonyos szavak, üdvözlések, amelyek csak a Belvárosban esnek jól, és idegenül hangoznának mindenütt a világon. Ugyan ki mondhatná el például az Andrássy úton, mikor hogylétéről tudakozódunk, a könnyű, divatos választ:
- Mint a többi grófok!
... Podmaniczky Frigyes báró, miután az Andrássy utat felépítette, ékkövének homlokára tűzte az Operaházat, derekára övezte a Nagykörutat, (mert ebben is része volt az "Öreg bárónak"), a felhívás kibocsátása után emberül megállott a Belváros mellett, aminthogy végtelen hűséges lélek volt. A millenáris kiállítás után nem ment többé az Andrássy útra, nem látta többé Operaházát, lemondott minden ünnepeltetésről, többnyire egymagában, a legnagyobb visszavonultságban éldegélt a Belvárosban, ahonnan se télen, se nyáron nem tette ki a lábát. Mindennap végigment a Váci utcán, mert ezzel kötelességét vélte teljesíteni, bár a közéletben visszavonult.
- A cilinderkalap és a magas csizmasarok után kitalálták a kis és középtermetű emberek érvényesülésére a nagy kerekű biciklit. Én kitaláltam a kis és jelentéktelen Pest érvényesítésére az Andrássy utat, a királyi Várkertet, a Dunaparti korzót. Szép rámába raktam Pest hölgyeit, amikor a kedvükért Lotz Károllyal kipingáltattam az Operaházat, bordópirossal húzattam be a páholyokat, a legnagyobb csillárt gyújtattam meg a tiszteletükre. Álljon elő, aki ennél többet tett a pesti hölgyekért, akiké most is minden hódolatom és érzelmem. Megbocsáthatják, hogy nem nősültem meg. Talán éppen azért, mert nem tudtam közöttük választani - monda az "Öreg báró", amikor sétánkat befejeztük.
(1930 körül)
forrás: Magyar Pavilon
