Ozsvári Csaba ötvösművész galériája

Az 1997-es kiállítás elé

Az ötvösművészet köztudottan ősi magyar alkotótevékenység. Elég olyan különlegességekre utalni, mint a tarsolylemezek vagy mint a sodronyzománc alkalmazása. Ez az Észak-Itáliából hazánkba került alkotói eljárás a XV-XVI. Századra annyira magyarrá vált, hogy külföldön is így emlegették. A régi magyarság mélyen és őszintén vallásos lelkületére vall, hogy az ötvösöket templomba vagy más vallásos jellegű megnyilvánulásokra szánt megbízásokkal halmozta el. Számos feszület, oltáriszentség-tartó, kehely, kancsó az egyház – templom, kápolna – tulajdonába került. Ezeket költséget nem kímélve hívek rendelték meg és ők is fizették. Suki Benedek XV. században készült pazar kelyhe példa erre. Maga az Egyház és az uralkodók is készítettek liturgikus jellegű ötvösműveket, mint például a Szent László-herma. A liturgikus ötvösművek készíttetetésének gyakori különlegessége, hogy a megrendelő nem saját gyönyörűségére, otthoni használatra rendelte azokat, hanem vallási buzgalomból, gyakran ünnepélyes fogadalom teljesítéséül. Ebből következőleg a liturgikus ötvösmű végeredményben egyfajta áldozat, s mint ilyen, kivételesen szép és értékes kellett, hogy legyen. Ezért a liturgikus rendeltetésű ötvösművek egyedi darabok, s mint műalkotások távol állanak az újkorban elterjedt kegytárgytermelő ipartól. A liturgikus ötvösmű alkotója tehát szükségképpen mélyen és őszintén átéli az ábrázolandó témát, ugyanakkor – mondhatni éppen ezért is – kivételes szakmai képségekkel kell, hogy rendelkezzék.

Napjaink lelki-vallási sivatagában különösen nagy, mondhatni küldetésszerű a liturgikus közlendőjű ötvösművészek szerepe: a művek magának létrehozása nehéz és keserves (pénzhiány, megrendelők hiánya és/vagy azok művészettörténeti tájékozatlansága), megfelelő elhelyezése pedig kétséges vagy megalkuvások eredménye. A középkori ötvösművek (és templomi szobrok, képek) színvonala és kivitelezése összhangban állt a hívek színvonalával, elvárásaival; a kegytárgy-ipar viszont a múlt század óta elözönlötte a templomokat, ahonnan kiirthatatlanok a tömegáruként gyártott szobrok, tárgyak, képek és ötvösműnek álcázott gyári darabok.

 Amikor Ozsvári Csaba a liturgikus ötvösségnek ezt a küldetéses útját választotta: a szó jelképes és tényleges értelmébe közelebb segíti az embert, a hívőt Istenhez.

 Nemeskürty István

Vissza Ozsvári Csaba galériájának nyitó oldalára