2000. augusztus 20.
 
Magyarország másfél éves ünneplés sorozattal üli meg a kettős évfordulót, a kereszténység kétezer, a keresztény magyar állam ezer éves jubileumát. Most az Úr kétezredik esztendejének Szent István napján mintegy a félidőben járunk. Szerencse, nem érdem, hogy most élünk, hogy eljuthattunk ennek a napnak a magasába.
Olyan ez a nap, mint a vadásznak a magasles. Ám innen nemcsak a tájra tekinthetünk, hanem beláthatjuk a múltat s a jövendőt.
Múltunk megteremtője, egyben jövőnk záloga az Alapító. Az a férfi, aki ezer éve irányt szab, eligazítást nyújt mindazoknak, akik nem sodródni, hanem haladni akarnak.

Mit látnak az ezer esztendős király messzetekintő szoborszemei?

Látják az eltelt ezer évet, az átvészelt zord időket és a békés alkotómunka talán ritka de termékeny időszakait. Látják, hogy megmaradtunk. Hogy itt élünk e tájon, sokat változott határok között. Élünk és élni akarunk. Ne görnyedezzünk. Vegyük észre, amit Illyés Gyula mondott: "Ezer évet csak sikeres, tehetséges nép tud megélni, nagy erőpróbákkal, rengetek küzdelem árán."

Igen, ez az ezer év nem sikersorozat, de mégis sikertörténet.

Szent István, hacsak a most elmúló XX. századra néz, lát hat államforma váltást, két világháborút, ország-zsugorodást, idegen csapatok többszöri beözönlését. De látja azt is, hogy az ezer sebből vérző nemzet felkel, eltakarítja a romokat, és alkot. Termel, kutat felfedez. Verseket ír és zenét szerez. A névtelen hősöktől a legnagyobbakig sokakon büszkén akad meg a szeme. Szent-Györgyi Albert vagy Bartók Béla, Kodály Zoltán, akik a felszínre hozták rejtett kincseinket és az egész világot megajándékozták a magyar zene gyönyörűségével. Íróink, költőink nevét, ha csak a legnagyobbakat említenénk, nem is lehetne egy ünnepi beszédben felsorolni. Látja a megfáradtak verejtékcseppjeit, a betegek szenvedését, a katonák és a forradalmárok helytállását. És most, az ezredfordulón látja a szívekben kicsírázó reményt.

Nézzük mi is az Ő szemével az elmúlt ezer évet. Botlottunk, tévelyedtünk, hibáztunk, megbűnhődtünk. De az irányt, amit kijelölt, megtartottuk.
Nézzük mi is az Ő szemével a most elköszönő évszázadot. Nagy fájdalmak, nagy szenvedések és nagy teljesítmények századát.
Nézzük mi is az Ő szemével a jelent. Lássuk, hogy többen születnek és kevesebben halnak meg, mint eddig. Lássuk, hogy csökken, ami rossz: a munkanélküliség, az infláció, nő, aminek növekednie kell: a termelés, a gazdaság. És ne legyünk türelmetlenek. A feladat, amit el kell végeznünk - a sok elrontott évtized után visszaszerezni életkedvünket, kihasználni munkaerőnket, s megerősíteni erkölcseinket - csak annyival könnyebb, mint amit neki kellett végbevinnie, hogy már nem kell felfedeznünk az előre vezető utat, csak rá kell találnunk az általa kijelöltre. A Szent Jobb ökölbe zártsága erő és figyelmeztetés: amit első szent királyunk megteremtett, azt az utódok nem herdálhatják el.

Ezt a mi nemzedékünk csak akkor fogja teljesíteni, ha megismétli Szent István művét. Vegyük észre, meggyengült kereszténységünk. Előbb vasárnapi-templomba járók, majd vasárnap-se templomba járók lettünk, s a vallást magunkról levetve eldobáltunk erkölcsöt, tisztességet, emberséget egyaránt. Vissza kell találnunk mindezek forrásához. Géza, majd szent fia, István megmutatta, hogy a forrás: a kereszténység felvétele. Azonban ma már sem ezt, sem az ugyancsak ismét időszerűvé lett európai csatlakozást nem lehet felülről jött parancsokkal megvalósítani. Közös döntés, közös akarat kell hozzá.

S még két dolog. Ahhoz, hogy ez a második államalapítás sikeres legyen szükségünk van egyrészt az egymás iránti megértésre és szeretetre, másrészt időre, türelemre. Országot nem lehet hetek vagy hónapok, de még négy éves választási ciklusok alatt sem építeni. Erkölcsöt és közerkölcsöt általánossá tenni még kevésbé. Szent Istvánnak négy évtizede volt, s mégsem tudta teljesen befejezni művét. Amikor nem látta biztosítva a folytatást, felismerte, az emberi erő elégtelen. Istenre bízta hát magát és országát. Felajánlotta a Boldogasszonynak országát, koronáját.

A keserves XX. századot magunk mögött hagyva megvan a reményünk, hogy fokozatosan kiteljesedjék egyéni életünk és boldoguljanak közösségeink is.

Ám, ha túl ködös lenne előttünk a jövő, ha túl sok az ismeretlen tényező, ha nehéz a döntés felelőssége, álljunk oda a nagy és erős államalapítónk mellé és vele együtt bízzuk egyéni és közösség sorsunkat az Úristen kegyelmére. Azt kívánom, hogy Szent Istvánról az jusson eszünkbe, hogy mindig, minden helyzetben van Istennek tetsző megoldás. Erre tanít az ezer éves magyar állam, és erre emlékeztet minden Szent Istvánról szóló ének, feléje szálló fohász és Őt ábrázoló kép, szobor.

Surján László
Vissza a kezdőlapra